Budapesti hétköznapok
Fürjes üzent Karácsonynak: nem kell bevetni Közép-Európa legszebb férfi felsőtestét – ne lőjön ágyúval verébre
A saját testemmel fogom megvédeni a Városligetet, és erre buzdítok majd minden budapestit – jelentette ki Karácsony Gergely a hétfőn megjelenő interjúban a Very Important Planetnek.
„Ha kell, arra buzdítom a budapestieket, hogy a testükkel védjék meg a Városligetet”
A cikkben a főpolgármester többek között elmondta, hogy az általa létrehozott Szabad Városok Szövetsége az Európai Unióhoz fordul, hogy a magyar és a lengyel miniszterelnök által megvétózott 2800 milliárd forintos helyreállítási alapra az önkormányzatok pályázhassanak.
Rendkívül békés embernek tartom magam, de ha a jogszerűtlen engedély birtokában megindul az építkezés, akkor, ha kell, a saját testemmel fogom megvédeni a Városligetet, és erre buzdítok majd minden budapestit
– mondta a főpolgármester, aki szerint a Sára Botond vezette Fővárosi Kormányhivatal a városvezetés akarata ellenére kiadta az új Nemzeti Galéria építési engedélyének módosítását. Karácsony szerint van az a szint, ahol már csak a polgári engedetlenség klasszikus, békés eszközei segíthetnek. Ebben úgy véli, hogy
nincs kompromisszum.
Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára Twitter-bejegyzésben reagált erre. Mint közölte:
Kérjük a Főpolgármestert, inkább a zöld Budapest garanciáját jelentő fővárosi kertészetet, a Főkertet védje meg a testével.
II/+1.:A Nemzeti Galéria a régi PeCsa és egy ipari csarnok helyén épülne-összességében kisebb területen. A Liget programot úgy terveztük, hogy ha megvalósul, több és jobb minőségű zöld lesz a Ligetben. Sajnálom, hogy a Városháza elzárkózik a szakmai párbeszéd és a kompromisszum elől.
— Fürjes Balázs (@BalazsFurjes) November 30, 2020
Lendvai Ildikó olvasatában:
Fürjes Balázs, a Budapest- és Karácsonyügyi szekatúráért felelős államtitkár érdekes vallomást tett. Miután a kormány újból trükközni kezdett az építési engedélyekkel a Városliget beépítése érdekében, a főpolgármester tiltakozott:
„Ha a jogszerűtlen engedély birtokában megindul az építkezés, akkor, ha kell, a saját testemmel fogom megvédeni a Városligetet, és erre buzdítok majd minden budapestit.”
Mire Fürjes kioktatta: Karácsony védje inkább saját testével a Főkertet, mert a fővárosi vállalatok bécsi mintára történő szervezeti összevonása -legalábbis Fürjes szerint- a fővárosi kertészet megszüntetését jelenti.
Hm. A vállalatmenedzsmenthez nem értek, de az azért felér egy politikai gyónással, amit Fürjes mond.
Szerinte amit közös cégbe vonnak össze, azt ezzel meg is szüntetik. Eszerint az EMMI létrehozásával az egészségügyet, az oktatást és a szociálpolitikát akarták likvidálni?
És mintha Fürjes teste akkor nem bukkant volna fel az ügyben.
Szerző
Friss
- Fiatalnak lenni Amerikában, Oroszországban és Magyarországon – Lehetőségek és kihívások összehasonlítása
- ‘Magyarország GDP-jének 38 százalékát Budapest termeli, ha a város megáll, azt minden magyar megérzi’
- Mészáros Lőrinc a riporter -és áttételesen az Ön- kérdésére: húzzanak haza!
- Tucker Carlson ment, Ben Shapiro jött: újabb ‘rekordnézettségű-gyanús’ Orbán-interjút készíttetett a…. (ki is?)
- A törvény mindenkire nézve egyformán kötelező!? De amit szabad Jupiternek, azt nem szabad az ökörnek!
- Új hónap, új évszak vadiúj júniusi horoszkóp!
- Újabb ‘vörös skarlát betű’ az Orbán-rendszer homlokán, ha bebizonysodik a javítóintézet-igazgató elleni vád
- Szanyi Tibor: aki hülye, haljon meg! – A parajdi-eset: aratták a turizmus gyümölcsét, de nem foglalkoztak az értékmegőrzéssel
- A grenoblei BL-fiesta tömegébe hajtott egy autó
- Gábor György leleplezte Gulyás Gergely legújabb cinikus hazugságát – A diktatúra sosem egyik napról a másikra születik