A lenini és az orbáni politika rokonvonásai

Normális, józan ésszel azt hihetnénk, hogy a súlyos és mind veszedelmesebb, gazdasági válsággal kísért járvány idején a kormány keresi a védekezés legjobb módját, s a munkába minden hivatásos erőt és önkéntes segítséget bevon. Ámde sem a pandémia, sem a gazdasági válság megoldására tett kormányzati intézkedésekben nem ezt látjuk.

Az ellenzéket szimplán oltásellenesnek kiáltják ki (ami nem igaz),

s a nem fideszes önkormányzatokat tudatosan távol tartják a járvány megfékezését szolgáló műveletektől, mert (ha majd egyszer) vége lenne a pandémiának, annak dicsőségén senkivel nem kívánnak osztozni. Ugyanis közlednek a választások, s a jelszó:

„Csak a Fidesz!“!

Ez érvényes az élet minden területén

Észszerű és koherens gazdaságpolitika hiányában a közpénzek elköltésében az Orbán Viktor rokoni és haveri kör gyarapítása dominál. A kormány a válság veszteseinek támogatására alig költ. Orbán Viktor uralkodásának évei alatt fokozatosan ellenőrzése alá vonta a teljes oktatást, az egészségügyet, a tudományos életet, a sajtó nyomasztóan nagy részét, a közszolgálati intézmények mindegyikét, az ügyészséget, ma már a bíróságok nagy részét, az önkormányzatok többségét és a megyei kormányhivatalokat. Hidegháborút folytat Soros György, az Európai Unió, a még működő független civil szervezetek, az ellenzéki önkormányzatok, a szociális ellátó rendszer, a tanári kar ellen, elüldözte a legjobb egyetemet, a CEU-t, kivéreztette a színművészeti egyetemet, mellesleg pedig (egyáltalán nem mellékesen) nyomorba vagy ahhoz közeli állapotba taszított 2,5-3 millió embert, jobbára azokat, akik még soha nem láttak belülről szavazóhelyiséget.

Ők Orbán politikai mérlegében azok, akik nem számítanak.

Akiket viszont Orbán Viktor kedvel és előnyben részesít, azok arról ismerhetők fel,

hogy minden körülmények között támogatják hatalmi törekvéseit és a kormány legostobább, legvisszataszítóbb intézkedéseit is. Itthon ilyen kedveltek a rokoni és haveri kör tagjai, az általa elismert egyházak és harsonás nemzeti, civilnek álcázott szervezetek, a vidéki népesség mezőgazdaságból élő, hívő, nacionalista, a földtulajdon után az EU-tól támogatást élvező rétege, valamint a kormánytól és az fideszes önkormányzatoktól függő helyzetben élők sokasága. Külföldi barátai a nagy hatalmú diktátorok, a Türk Tanács vezetői, és általában politikailag, erkölcsileg kétes figurák, akiket formális és igazi szövetségeseink és legfontosabb gazdasági partnereink az elfogadható erkölcsű világon kívülre sorolnak.

Az orbáni politika jellemző vonásainak e vázlatos felsorolása immár jó ideje közismert

De felrémlett előttem, hogy ennek a politikának az elvi alapjait voltaképp hajdanán még Vlagyimir Iljics Uljanov, azaz Lenin elvtárs vetette meg, amikor megfogalmazta a „politika elsődlegességének elvét“.

Bayer József akadémikus egyik előadásában szentelt ennek a kérdéskörnek nagy figyelmet, s – egyebek mellett – a következő-ket mondta:

A „politika elsődlegességének” lenini elve az élet összes területének politikai szempontoknak való alávetéséhez vezetett: politikai eszközzé tették a jogot, az erkölcsöt („erkölcsös az, ami a kommunizmus ügyét szolgálja”), az oktatást, a művészeteket, sőt a tudományt is. Ez a tendencia már a forradalmárok kemény jellemében is preformálva volt: saját személyiségüket is instrumentalizálták. Lenin ..nem engedett semmi érzelgősségnek; mint Gorkij feljegyezte, még a zenére sem mert elérzékenyülni. Beethoven Apassionatajának hatására meg szeretné simogatni az emberek fejét -, mondta, – de nem lehet; rá kell ütni, hogy felébredjenek és tudatosítsák mostoha sorsukat. A cári autokrácia elleni harcban kifejlődött militáns vitastílus is akadályává vált a konfliktusok demokratikus és toleráns megvívásának. A széthulló régi államrend helyett a lenini káderpárt lett az új hatalom gerince. A polgárháború fenyegető légkörében fokról fokra szűkítették a politikai szabadságjogokat, a vita és az ellentmondás lehetőségét: szétkergették a törvényhozó gyűlést, amelyben a bolsevikok nem kaptak többséget, gyanakvással viseltettek mindazon szövetséges párt iránt is, amelyik nem állt teljes szívvel és lélekkel melléjük, majd be is tiltottak minden pártot; végül pedig a párt X. kongresszusán, a kronstadti lázadás lélektani hatása alatt, betiltották a frakciózást a párton belül is. Az intézkedést titokban hozták és ideiglenesnek szánták; végül is ez lett a monolitikus szovjet rendszer legfontosabb pillére, a politikai szervezeti monopólium tartóoszlopa több mint hetven éven át.“

Ebben a történelmi értékítéletben felismerhető a Fidesz politikájának többé-kevésbé minden részlete

A forró polgárháború kísértésétől még távol vagyunk, de a hideg harci konfliktusoknak már ezer és egy jele van beleértve a parlamentarizmus gyakorlati megsemmisítését és a közerkölcs alávetését a hatalomnak.

Az egyik szervilis és a Fideszhez fenntartás nélkül lojális, közpénzen élősködő civil szervezet már megpendítette, hogy a járvány okán legalább fél évvel el kellene halasztani a jövő tavasszal esedékes választást.

Ha a közvélemény-kutatások szerint kormánypárt lenne előnyben, ilyen ötlet feltehetően nem kaphatna nyilvánosságot. Orbán Viktor sokszor elmondta, hogy nem szenvedheti a kommunistákat.

Úgy látszik azonban, a magyar maffiózó a bolsevizmus politikai gyakorlatát ettől még követheti. Mert a jelszó: „Csak a Fidesz“

Nem akarjuk az ördögöt falra festeni, de ha gátlástalan a kormány, az előválasztás lehetőségét is korlátozhatja

illusztráció: V.K.