Connect with us

Kerítésen innen

Varga Zoltán: hevenyészett matek és etika óra Papp Lászlónak, Debrecen polgármesterének!

Megosztás

Papp úr azzal szolgált rá a ritka párosítású különórára, mert Varga Zoltán képviselő szerint sajátos módon értelmezte a pandémia alatt kiosztott közpénzmilliárdok rászorulóinak kiválasztását. Addig osztott-szorzott, amíg a közpénzzel amúgy is kitömött debreceni magániskola, a Debreceni Nemzetközi Iskola tűnt a legrászorultabbnak a civis városban.

Varga Zoltán: hevenyészett matek és etika óra Papp Lászlónak, Debrecen polgármesterének!
Megosztás

Papp úr azzal szolgált rá a ritka párosítású különórára, mert Varga Zoltán képviselő szerint sajátos módon értelmezte a pandémia alatt kiosztott közpénzmilliárdok rászorulóinak kiválasztását. Addig osztott-szorzott, amíg a közpénzzel amúgy is kitömött debreceni magániskola, a Debreceni Nemzetközi Iskola tűnt a legrászorultabbnak a civis városban.

„…újgazdag gyerekek egyfajta „játszótere”…”

Kis túlzással: az átlagkeresetű helyiek finanszírozzák azt, hogy a gazdag családok gyerekei kiemelt színvonalú angol nyelvű oktatásban részesüljenek. Az ISD a Modern Városok Program keretében, 3,3 milliárdos állami támogatásból épült fel, vagyis közpénzből, ezért semmilyen szempontból nem nevezhető magániskolának – írta a napi.hu.

A Debreceni Nemzetközi Iskolának (ISD) egyelőre nincs túl nagy presztízse, sokan az újgazdag gyerekek egyfajta „játszóterének” tartják, ahol a szülők a befizetett pénzükért az oktatáson túl is különféle elvárásokat fogalmaznak meg a tanárok felé – írta 2020 augusztusában a 24.hu.

A tandíjakból az első évben 130-150 millió forint folyt be az iskolát fenntartó, jelenleg az önkormányzat többségi, valamint a Debreceni Egyetem és egy helyi oktatási profilú nonprofit cég kisebbségi tulajdonában lévő oktatási központhoz.

Közpénzből ennek több mint dupláját teszi be támogatásként az intézményi működésbe a fideszes vezetésű debreceni önkormányzat, amely nagyjából 300 millió forintot különített el erre a célra. A 2020/21-es tanévre eddig 48 új tanuló szüleivel kötöttek szerződést, és további 7 új tanuló szerződéskötése van folyamatban. Így előreláthatóan az összlétszám tanévkezdéskor meghaladja majd a 100 főt. A létszám azért is lényeges, mert számítások szerint az intézmény akkor lenne önfenntartó, ha legalább háromszáz diák járna oda egyszerre. (Forrás)

„Hevenyészett matek és etika óra Papp Lászlónak, Debrecen polgármesterének!

Drága polgármester úr! – kezdte közösségi oldala bejegyzését Varga Zoltán képviselő.

„Lehet, még fel sem tűnt magának, de a debreceni DK képviselőinek küldött levelével lebuktatta önmagát! Van ez így! Kósa Lajosnál mindennapos, és látom a nagy előd nyomdokaiba lépett. Lelke rajta!

Merthogy maga, a levelében közöltek szerint, a pandémia alatt összesen, alig 91 518 319 forint támogatást adott az ott felsorolt cégeknek. (táblázat alsó bekarikázott cellája)

Ebből a Debreceni Nemzetközi Iskola – ami évente több mint 230 millió forintnyi önkormányzati működési támogatásban részesül – önmagában 31 750 000Ft támogatást kap. (táblázat „DENOK” sorai, az ön kedvéért szintén bekarikázva)

Polgármester úr! Most kis százalékszámítás jön…

Maga szerint a teljes támogatási összegnek, a 91 518 319 Ft-nak a Debreceni Nemzetközi Iskolának adott 31 750 000 Ft HÁNY SZÁZALÉKA?? Segítek! Ez a ma ismert matematika szerint a teljes támogatási összeg több mint a 35%-a!

Most némi etika, ha megengedi…

Nem a debreceni kisvállalkozásokat segítette, mégcsak nem is a családi, vagy a csőd szélén álló mikrocégeket. NEM! A közpénzmilliárdokkal kitömött puccos luxusiskoláját, amiben a maga családja is vastagon érintett!

Nem én mondom, nem én számoltam!

Az ég szerelmére, ezeket az adatokat maga küldte nekünk! A maga aláírása virít a levélen! Ön mégis azt állítja hazugság! Ismételjük közösen: A maga által küldött táblázat, maguk által beírt számai, maga szerint hazugságok. Maga szerint ez normális?

Polgármester úr! Maga vagy rosszul számol, vagy rosszul hazudik! Nézegesse a táblázatot, számoljon, vagy gyónjon, mit bánom én, de gondolkodjon el a jövőjén!

Szánalom, Fidesz a neved!”

Kapcsolódó

 

debrecen

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük