Connect with us

Banánköztársaság

Rab László: kötelező lesz a cukorvatta, avagy ellesett pillanatok a kampányból

Megosztás

Jól halad a minielnök választási hadikommunizmusa, a csirkefarhát után a vattacukor árát is befagyasztják. Már meg is jelent a közlönyben, hogy csak és kizárólag bicskával szabad enni. Rab László szŰrreál összefoglalója a 2-es hétről.

Rab László: kötelező lesz a cukorvatta, avagy ellesett pillanatok a kampányból
Megosztás

Jól halad a minielnök választási hadikommunizmusa, a csirkefarhát után a vattacukor árát is befagyasztják. Már meg is jelent a közlönyben, hogy csak és kizárólag bicskával szabad enni. Rab László szŰrreál összefoglalója a 2-es hétről.

A nemzet csirkefarháta

A csirkefarhát népe lesz az agyar. Csodálkozom, hogy a krumpli, mint a Fidesz fő választási fegyvere, kimaradt a sorból. Pedig a grenadírmars kulcskérdés lehet a 22-es nagy elcsalt választásokon. Aranyos különben ez a piac elleni lépés, úgysincs verseny, hát akkor legyen olcsó a farhát. A törtetésügyi miniszter már be is számolt róla (állami pénzen vett Fbook-hirdetésben, úgy szokta), milliós órában mutatott rá a választási cshátra, ezt egye a magyar, ha kedves az élete.

A Habonygyerek és Rákay Mercédesz Kartárs (RMK) is többmillió forintos karórában puccol a csirkealkatrész előtt, példát mutatva a népnek a puritánságra, belátásra.

No de akkor a vattacukor-rendeletről valamit. A nemzet csirkefarháta péntek reggeli szózatában nyilatkoztatta ki, hogy ez a magyar nép alapvető élelmiszere, egykor vásárokban ő is telipofára ette, de mindig zavarta, hogy összecukrozza vele a kezét, ezért most úgy rendelkezik, hogy április 13-áig csak bicskával szabad enni. Aki ezt megszegi, súlyos büntetésre számíthat. Kampányt indítanak különben azért, hogy jobban elterjedjen a Zországban a vattacukor-evés ősi hagyománya, ezt tekinti most már a Fidesz választóvonalnak, külön törvényt hoznak a vattacukortagadók ellen, tűrhetetlen, ha valaki nem szereti.

Vattás jövő 1 percben

A Minnnerstájsz azt is bejelentette, hogy gyárat építenek Felcsúton (Lölö már megvette hozzá a telket a taóból), vattacukor-vakcinát fogunk előállítani, és elkezdődhet a választások után a vattabletta-gyártás. Mi leszünk a világon az első olyan ország, amelyben kötelező lesz a vattacukor beadatása akár vénásan is. Rogán Antal már utasítást adott arra a barátainak, hogy kezdjék meg a vattacukor-védettségi igazolványok legyártását, ezzel szintén megelőzzük a világot.

Sergünk, forgunk, a Nyálmédiában elkezdődött a Vattás Jövő 1 percben című kampányműsor vetítése, Falucskai Ivettnek magyar harcsabajszot ragasztottak, hogy még hitelesebb legyen, és előírták neki, hogy miközben bicskával vagdalja a vattacukrot, beszéljen szögedi tájszólásban. Megvan a szlogen is. „Ötté möggyet öleget? – hangzik a kérdés.

Mire Ivett megpödri a bajszát, s előkapja gyöngyháznyelű gyikicsét, s lekanyarít egy jókora darabot az előtte fodrozódó rózsaszín felhőből. – Nem jó a möggy, lelköm, galambom, öszök inkább vattát dögivel. Ettől lesz nagy a gyerökök bögyörője, ezt adja a FidÖsz az éhező nípnek! (Az í-ző nyelvjárási elem pártutasításra került be a tévékampányba, hogy Hevesben és a Hajdúságban is kedvező legyen az összkép.)

Titkos megbeszélés felvétele került birtokunkba

Közben a Karamellában (kiszivárgott párbeszéd, melyet sikerült megszereznem titkos hangfelvételen).

  • Hogy áll a vattakampány? Sikerül-e a vidék népét ezzel magunk mellett tartani?
  • Feltétlenül, Elnök uram. Óriásplagátokon fogjuk hirdetni, hogy Soros keze betette a lábát, MZP azt akarja, hogy éhínség törjön ki.
  • Kérdés, hogy akar-e a nép a falvakban vattacukrot enni? Szereti-e úgy, mint én.
  • Nagyon erős az érdeklődés, a vattacukor közösséget összekovácsoló ereje töretlen. Egyes vidékeken bevezettük, hogy a kolbász, a szalonna és a tarhonya mellé ezt is fel kell venni az étlapra. Van a Lölö TV-ben egy kormánypárti főzőműsor, felvetettük, mi lenne, ha a slambucba is kevernének egy kis vattacukrot.
  • Jó ötlet. És szóljatok a hungarikum-bizottságnak, vegyék fel az értéktárba.
  • Meglesz, Főnök.
  • Az is fontos, hogy Vata eltűnjön a történekemből. Szóljatok a Magyarságkutatónak, hogy töröljék a tankönyvekből. Demeter Szilárd pedig írjon ki egy pályázatot, szülessenek versek és popdalok a vattáról. Mégiscsak kultúránk részévé kÖll tenni. Ne álljunk úgy választások előtt, mint a szamár a hegyen. És tessék többet szögedi tájszólásban beszélni, hogy ellensúlyozzuk az ellenzék vidéki előrenyomulását.
  • Möglesz, Főnök. Jövő héten kikerülnek a plagátok, az lesz rajta, hogy a FidÖsz Embörbarát, Gyerökbarát.
  • Jóvan, így kÖll. Nehogy aztán bukseng legyen a választásokon ott lenn, délÖn.
  • ööö. Mi az, Főnök, hogy bukseng?
  • Bukfenc, az istenit neki! PestÖn bukhatok, de SzÖgeden nem. El kÖll híresztelni MZP-ről, hogy mÖgenné a pudvás körösztfát is. Hogy ki lehessen futtatni arra, hogy éhÖs disznó makkal álmodik. Lögyetek már kicsit keratívabbak, ha kérhetÖm. Nem ezért csináltam belőletek államtitkárt.
  • Csak még annyit kérdöznénk, Főnök, hogy mi legyen a Völnerrel?
  • Küldjétek el nagykövetnek Kazasztánba! Ott most úgyis becsapott a ménkű a kipcsakokba. Tögyön rendet, aztán visszajöhet sportvezetőnek.

(Felvételünk itt megszakadt, a továbbiakban csak oroszlánüvöltést lehet hallani meg érthetetlen emböri ordítást, nem tudja elviselni, kiheréli mindet, húzzanak hangelterelő kordont a Karamella elé, valaki némítsa már el a szemét lánchídi dögöket, el kéne költöztetni a Karamellát Debrecenbe stb.)

Ez volt a 2-eske, jöjjön a fagyos 3-as!

Kapcsolódó

 

Rab László: kötelező lesz a cukorvatta avagy ellesett pillanatok a kampányból

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. Pingback: Karácsony Gergely: hogy mi a hasonlóság az Eötvös-cirkusz és a Fidesz-média között? - Városi Kurír

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük