Kerítésen innen
Addig nincs baj, amíg nincs baj…, de most baj van! – „A rendőröknél már nem az a kérdés, hogy leszerelnek-e, hanem, hogy mikor!”
„Sajnos joggal számíthatunk leszerelési hullámra, az elmúlt időszakban sok kolléga jelezte távozási szándékát. Azt, hogy ténylegesen hány rendőr fog a váltás mellett dönteni, néhány hét múlva fogjuk látni, természetesen abban bízunk, hogy minél többen a pályán maradnak” – nyilatkozta az Indexnek Pongó Géza, a Független Rendőr Szakszervezet (FRSZ) főtitkára annak apropóján, hogy június 1-gyel megszűnt hazánkban a járványügyi veszélyhelyzet, ami az egészségügyi dolgozók felmondási tilalmának, illetve a rendvédelmi dolgozók leszerelési tilalmának végét is jelentette egyben.
„Sajnos joggal számíthatunk leszerelési hullámra, az elmúlt időszakban sok kolléga jelezte távozási szándékát. Azt, hogy ténylegesen hány rendőr fog a váltás mellett dönteni, néhány hét múlva fogjuk látni, természetesen abban bízunk, hogy minél többen a pályán maradnak” – nyilatkozta az Indexnek Pongó Géza, a Független Rendőr Szakszervezet (FRSZ) főtitkára annak apropóján, hogy június 1-gyel megszűnt hazánkban a járványügyi veszélyhelyzet, ami az egészségügyi dolgozók felmondási tilalmának, illetve a rendvédelmi dolgozók leszerelési tilalmának végét is jelentette egyben.
A felmondás-stop
Többször beszámoltunk arról, hogy miként hatott az aktuális „stop” a valódi, hús-vér rendőrök körében, a „talpasoknál”, akik nap, mint nap vigyázzák a rendet az országban.
„Úgy tűnik Orbán Viktor homlokegyenest más rendőr-mozit néz, mint azok, akik hivatásuknak választották, hogy “őriznek és védenek”. Míg a miniszterelnök ütőképes, megbecsült testületről beszél, meg, hogy a nemzeti magyar család a haza szolgálatára neveli a gyermekeit, addig az állomány “talpasai”, akik nap, mint nap helytállnak arról írnak, hogy az utolsó ne felejtse el lekapcsolni a villanyt”
– írtuk egy éve az aktuális helyzet kapcsán.
Egy éve történt, de a helyzet változatlan…. A frankó “frankó”!
“Ezt most tényleg direkt csinálják, vagy ennyire…?
Nos, szárnyra keltek a hírek, hogy bizony szakértők elemzőkkel vizsgálják, hogy vajon mi az oka a sok leszerelésnek” – jelent meg egy bejegyzés a Zsaruellátó Facebook oldalán. “Tudjuk a forgatókönyvet:
elköltenek megint sokmillió forintot, átszerveznek ezt, átneveznek azt, aztán megállapítják újra, hogy minden rendben van.
Eközben olvasom a példatárat.
Minden „elrontott” intézkedés úgy kezdődik, hogy valaki őrmester intézkedett. Kérdem én, ez így rendben van? Láttátok a videókat mostanság, családi balhéknál magára hagyott egy szem rendőrökről, akik vagy egy civillel, vagy tanulóval, vagy egyedül mentek ki, és csoda, hogy élve kijutottak, mert erősítés a kanyarban sincs.
Ki fog ránk vigyázni? Vagy hogy lesz ez hosszú távon?
Magunkra hagy a vezetés minket, mondják a magukét meg bizottságilag megállapítják 1,9-es fizetésért, hogy minden a legnagyobb rendben van, közben az állomány többségénél már nem az a kérdés, hogy leszerel-e, hanem csak az, hogy mikor.
A tisztavatón tízéves viszonylatban fele annyian végeztek, tehát már ez sem vonzó pálya,
mellé az akadémiainak csúfolt gyorstalpalókat meg inkább hagyjuk, annyian vannak összesen, mint régen egy szakaszban.
Pedig a képlet nem nehéz. Ha VONZÓ a pálya, tehát van normális fizetés és életpálya, korkedvezmény, egyéb juttatások- amit állítólag garantálnak a hivatásosoknak ugye a többletterhekért cserébe- nos akkor, na akkor majd lesz ember is megint, minőségi, aki sokáig itt marad.
Ti, akik most otthon nyugodtan alszotok a kamustatisztikák legyártása és a csillámpónizás után tizenórákat, gondoljatok arra, hogyha tudatosan leépítitek a szakmát, nem lesz, aki rátok és a szeretteitekre vigyázzon. Addig nincs baj, amíg nincs baj… A jó fizetésetek nem fog segíteni önmagában rajtatok sem, ha bajban vagytok, erre csak a szakképzett hivatásosok képesek.
Ha már úgyis figyelitek a Zsaruellátót, akkor ne azt nézzétek, hogy ki mit kommentel elkeseredésében, hanem szűrjétek le belőle a konzekvenciát végre, hogy miért szerelnek le annyian. Nem is olyan nehéz ez, és ingyen van. ”
2022-ben a „leányzó fekvése….”
Pongó Géza elmondta, hogy az elmúlt években felértékelődött a rendőrök munkája, a járvány, a háború, majd az azzal járó menekültválság rengeteg pluszterhet generált, és ha a rendvédelmi dolgozók „menet közben” sorra leszereltek volna, akkor adott esetben a feladatellátás is veszélybe kerülhetett volna; megjegyezte, hogy ebből a szempontból az intézkedésnek abszolút volt értelme.
Felhívta ugyanakkor a figyelmet, hogy az ideális az lenne, ha a rendőrök nemcsak egy esetleges korlátozás miatt maradnának a pályán, hanem a szakmának egyébként is lenne megtartó ereje, de ehhez komoly változásokra lenne szükség.
Hiányzik az utánpótlás
A Független Rendőrszakszervezet a változás reményében már fel is vette a kapcsolatot Pintér Sándorral, aki az újonnan megalakult kormányban is a Belügyminisztérium vezetője maradt.
Kinevezéséhez gratuláltunk, és levélben jeleztük neki, hogy ahhoz, hogy a rendőrség jogszerűen és szakszerűen működjön, javítani kell a munkakörülményeken, ami a létszámhiányból fakadó problémákra is megoldást kínálna
– mondta az FRSZ főtitkára. Arra a kérdésre, hogy mik lennének a konkrét javaslatok, azt felelte, hogy
- nagyon komoly bérfejlesztésre lenne szükség, amit egy előmeneteli rendszerrel kellene kombinálni,
- garanciát jelentene például a fizetésemelésre egyes beosztások betöltése, vagy az, ha valaki fejleszti, képzi magát, részt vesz egy tanfolyamon, vagy beiratkozik főiskolára, egyetemre.
- a lakhatás támogatása is fontos, a budapesti rendőrök 70 százaléka ugyanis vidéki származású, és sokan egy életen át ingáznak, időszakosan járnak haza a családhoz, a fővárosban az extrém magas ingatlanárak miatt ugyanis nem tudnak gyökeret vetni. Komoly megtartó ereje lenne, ha elindulna egy szolgálati lakásépítési program, ami lakhatást biztosítana a rendőrcsaládoknak.
A rendvédelemben szolgálatot teljesítők január 1-jétől 10 százalékos illetményemelésben részesültek, emellett az arra jogosultak egyszeri, hathavi fegyverpénzt is kaptak, de a rendőri hivatás továbbra sem vonzza a fiatalokat.
Szerző
3 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Szanyi Tibor: kracsun = karácsony? – Úgy látszik, a jó hírek csak nem akarnak Orbánhoz kötődni
- Készülj a karácsonyra – 5 jótanács: így díszítsd az otthonod
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
csipetke
2022.06.02 17:13 at 17:13
Hát igen.. Nem a parlamenti vizfejet kellett volna hatalmasra növeszteni, teljesen indokolatlanul, hanem ennek a sok ingyenélő bérének a nemkeves fizetésén a rendőrök, a pedagógusok, az egészségügyi szakdolgozók, a tűzoltók, stb bérét kellett volna emelni, hogy ne legyen gond. Azt gondolta viktorovics putyinov, hogy ezek az emberek a végtelenségig fognak „szaré-húgyé” dolgozni?
Sikeresen sajátlábra állítottuk az orbán-purgyékat,
meggazdagítottuk 12 év alatt az orbán-haverokat, most mi jövünk, az egyszerű nép…..
Kálmán Attila
2022.06.03 13:20 at 13:20
Pár hete az egyik kolléga elkeseredésében úgy szerelt le hogy ittasan vezetve a kocsijával színte megállitotta a járőrt és nem mondta meg hogy kolléga csak a végén megköszönte a segitséget az új élethez.
Pingback: Vád alatt két autópálya-rendőr - Városi Kurír