Connect with us

Bulvár

Vád alatt két autópálya-rendőr

Megosztás

A Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészség előnyért hivatali kötelességét megszegve, üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása és más korrupciós bűncselekmények miatt hallgatott ki két autópálya-rendőrt

Megosztás

A Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészség előnyért hivatali kötelességét megszegve, üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása és más korrupciós bűncselekmények miatt hallgatott ki két autópálya-rendőrt – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség szerdán az MTI-vel.

Megvesztegetés, korrupció?

A gyanú szerint a kiskunfélegyházi autópálya-alosztály állományába tartozó két rendőr szolgálata alatt rendszeresen fogadott el külföldi gépjárművek sofőrjeitől kisebb összegű készpénzt, illetve kisebb ajándékokat, köztük szerszámokat és konzervet.
A vesztegetési pénzt részben azért kérték, illetve fogadták el, hogy eltekintsenek a gépjárművezetők által elkövetett közlekedési szabálysértések miatti bírságok kiszabásától, de olyan eset is előfordult, hogy úgy kaptak pénzt, hogy a sofőrök nem követtek el semmilyen szabályszegést.
A nyomozó ügyészség június 14-én több helyszínen hajtott végre összehangolt bűnügyi akciót az ügyben. A kutatásokon az ügyészség 815 eurót és több mint 1,6 millió forint készpénzt foglalt le az egyik elkövetőtől.
Az ügyben egy román állampolgárt is kihallgatták, aki megvesztegette a két rendőrt. Mindhárom gyanúsított beismerő vallomást tett és szabadlábon védekezhet – tudatta a főügyészség.

Ez is rendőr-sztori

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük