Banánköztársaság
Ennyire nem lehet -ostoba 1-2, -gonosz, -nemtörődöm, -hazug… – Kiféle-miféle ember irányítja pátriámat?
Kenyerem javát megettem, sok jót, rosszat is megéltem, voltak sikereim, és voltak balfogásaim. Sokat tűnődtem közügyekről, néha pártokról, gyakran személyekről. Mostanában arról mélázom, vajon kiféle-miféle ember irányítja pátriámat, először négy, utóbb több ciklusban immár 14 éve. Orbán Viktor.
Nem lehet ennyire ostoba! 1.
A sajtó, mint afféle társadalmi képalkotó diagnosztika, minden korlát ellenére azért rögzíti a történéseket. Országunk ramaty állapotban van, ezt mutatják a statisztikai idősorok, a nemzetgazdaság, az államháztartás, a köz- és felsőoktatás, az egészségügy, a népesedés adatai és egyebek, például a demokrácia, a jogállam hiánya, az önkormányzatok megnyomorítása, a politikai korlátok közé szorított igazságszolgáltatás és a sajtó helyzete. Az állandó, erős, már-már államilag engedélyezett környezetszennyezés. És ezt igazolja a pocsék társadalmi közérzet.
Mutasson-mondjon valaki valami jót, valami rendeltetésszerűen működőt!
Ámde persze kormányozni nehéz – még olyan viszonylag kicsi országban is, mint a miénk. Mert a kormányosnak egyének, csoportok, rétegek és mindannyiunk közös érdekeinek kellene egyszerre érvényt szerezni éppen ezen érdekek kusza, ellentmondó szövevényében. Mindenki soha nem lesz elégedett mindennel, mert erre nincs sem elég tér, sem elég erőforrás. Ámde az teljességgel abszurd, hogy csak a sógorság-komaság jut vajas kenyérhez szalámival, és a többségnek jobbára csak zsíros kenyér és az adózó kínos szerepe juthat, sőt örülhet, ha egyáltalán elismerik magyarnak.
Hanem azért álljon meg a gyászmenet!
„A magyar demokrácia – köszöni szépen jól van!” „ A magyar gazdaságot már sokszor temették liberális körökben, de köszöni szépen jól van.”
Ha valaki, Orbán tudja. Korábbi önmagunkhoz képest (állítólag) van itt magas átlagbér, növekvő reálbér, sok-sok lakossági megtakarítás, özönlenek ide a beruházók, nemkülönben a turisták. A kormány egy sor kiemelkedően fontos beruházást nemzetgazdaságilag kiemelt beruházásnak minősített – megelőzve ezzel a bamba bürokrácia lasító akadékoskodását. Amint ezek termőre fordulnak, sűrűsödik az áldás országunkon (Hogy közben fideszes zsebekbe néhány fillér, vagy néhány milliárd, az nem számít, a kiváló állapotban levő államháztartás előteremti a fedezetet. Előbb utóbb talán Debrecenben is megépül a vakcinagyár.) Mária országában az egyházak buzgón gondozzák a lelkeket, ilyenformán mindent összevetve a magyar modell Európa-szerte a követendő példa. Vannak, akik ilyennek látják és láttatják kicsiny világunkat.
Ennyire ostobák lennének? No nem! Az nem lehet! Vagy mégis?
Nem lehet ennyire ostoba! 2.
Európa képviselőinek többsége, az EU apparátusának újraválasztott vezetője (egyébiránt „a mi alkalmazottunk”- O.V.) a minap szokatlanul nyersen ledorongolták igahirdetés után, Fejére olvasták önreklámozó, semmit érő, sőt ártalmas „békemisszióját”, és egyéb viselt dolgait, amelyek miatt országa már jó ideje nem kapja meg azokat a pénzeket, amelyeket amúgy eredetileg számára kiporcióztak. Euromilliárdokat, amelyek annak előtte valamennyire életben tartották a magyar államháztartást, még akkor is, ha a pénzek elég nagy hányada Nyuszi barátainak rokonainak és üzletfeleinek zsebében landolt. Csakhogy az uniós polgárok a szemérmetlen lopásokat ma már rossz néven veszik, és egyik-másik pénzcsapot elzárták, mondván: tolvajoknak, törvényszegőknek nem adnak pénzt.
A jó lélek, egy-két millió magyar választó kedvence minderre elég durcásan reagált, s kitartott a mellett, hogy Európa nagyja, a magyarofóbb bírálók, Brüsszel, Soros, és más patások, ti vagytok a rosszak, mi pedig a jók és igazak, én vagyok a jó és az igaz. És az okos. Ukrajna nem győzhet!
Ennyire ostoba lenne? Vannak aggasztó jelek. A langaléta macskajancsit körbekergeti a világon, Afrikában, meg a Balkánon fontos és ígéretes gazdasági-politikai pozíciókat szereztet vele (Utóvégre világpolitikai missziót bízott rá az Úr?!), szegény félcédulás fullajtárja Oroszországban kedves vendég, amúgy mellesleg pedig Trump úgyis nyer, hamar vége lesz a háborúnak.
Hoppá! Ismét csak álljon meg a gyászmenet. Nem biztos,hogy 26-okan feltétlenül igazuk van az egy bölccsel szemben. Meglehet, a bölcs csak másként látja a világot, avagy más dolgokat lát fontosnak a világból. Ő ennek alapján lehet bölcs. Tudni véli például, hogy egy atomhatalmat nem lehet legyőzni. Szó, ami szó, Oroszország minden tekintetben erősebb Ukrajnánál, és atomhatalom is, de az ukránok a jelek szerint nem mind ijedősek, ráadásul például a Szovjetúnió Afganisztánban kapott néhány jókora orrost a mudzsahedektől, s ebben nem kis szerepe volt annak, hogy a Nyugat felfegyverezte az afgánokat. A támadó ország összeomlott. (Voltak persze bajai szép számmal egyébként is, de a kudarcos afgán háború volt a döntő tényező.) És atomhatalom ide vagy oda, Ukrajna még talpon van, védekezik, és csak a mi honunk bölcse tagadja meg tőle a támogatást,.
Ennyire ostoba lenne? A fene tudja. Ki lát a fejébe-lelkébe? Mert annak, amit művel, annak az ország tekintetében semmi értelme.
Ennyire gonosz lenne?
Mégis mi a jó neki az egészben? Valahogy úgy képzelem az esze járását, hogy reggelente, borotválkozás közben, amint sarabolja a fizimiskáját, a tükörrel cseveg, és derűs képpel mondja magának:
ma megint jól átvertem Macront, a Scholzot, Ursulát, ez a talján törpe dinnye sem azt teszi, amit kellene, rühellem az egész társaságot, folyton belepofáznak a dolgaimba, pedig nyilvánvaló, a saját dolgomban én határozok, én és csakis én. Szuverén ország szuverén erős vezetője vagyok Mindenki másnak coki.
Például Norvégiának coki! A nagyon jellemző példa: a norvégok vállalták, hogy az EU-val kötött megállapodás keretében egyes országoknak csinos összegű támogatást adnak, Magyarországnak jutott volna kb 215 millió euró. De a kormánynak nem tetszett, hogy a pénz szétosztásában részt vett volna egy civil alapítvány, ezért addig-addig, évekig vitatkoztak Norvégiával, amíg elérték, hogy Magyarország ne kapjon egy krajcárt sem a Norvég Alapból..
Beteges? Igen. De ki a beteg: ő vagy én? Itt van ez a szuverenitás-mánia, meg a gazdasági semlegesség. A Vikipédia szerint a szuverenitás fogalma ekképp összegezhető-értelmezhető: a szuverenitás a politikatudományban (állami) főhatalom, önállóság, függetlenség; képesség a hatalom önálló gyakorlására. A joggyakorlatban a természetes vagy jogi személy kizárólagos önrendelkezési jogát értjük alatta, azaz külső kényszer nélküli cselekvést.
Hurrá! Magyarország szuverén nemzetállam – élén a főszuverén miniszterelnökkel, aki minden dolgában azt tesz, amit akar.
Jobb lenne, ha csak azt tenné, amit lehet, amit érdemes, ami az ország szempontjából fontos, de ő inkább utazgat Kijevtől Moszkván át Pekingig, amíg végre megérkezik Strasbourgba, hogy ott egymaga nagyjából 26 ország ellen továbbképzést tartson a békeharcból. Ő ugyanis szuverén – inkább mint az országa!
Ugyanis léteznek a szuverenitás határait megszabó apróbb nagyobb korlátok, például nemzetközi szerződések, amelyek az európai közösség működőképessége érdekében szabályozzák például a földi és légi közlekedést, a vízgazdálkodást, a környezetvédelmet, a kereskedelmet, a munkaerő-áramlást és ezerféle egyéb dolgot, amely egyébként az szuverén állami főhatalom irányítása alá tartozna. Az akadémiai hálózatot nálunk szétverték, az egyetemeket közvetlen központi vezérlésre állították, nemzetközi kapcsolataikat csaknem megszakították. Márpedig sikeres felsőoktatás és tudományos kutatás nem létezik nemzetközi együttműködés nélkül. Nesze neked szuverenitás! A honvédelem, a nemzetközi terror elleni védekezés, azaz a közösség biztonsága nemzeti keretek között pocsék hatékonysággal működne. A tömegtájékoztatás csak diktatúrákban létezhet nemzeti korlátok között, demokráciákban nem. Summa-summárum a nemzeti szuverenitás ma már nincs, vagy alig van , helyébe lépett a kölcsönös függőség.
Magyarán: egyik állam(fő) sem teheti azt, amit akar a másik, a többiek jóváhagyása nélkül, még Kína, az USA, vagy India és Oroszország sem, – nota bene – például az Egyesül Államok legnagyobb hitelezője és árupiaca éppen Kína, pedig nincsenek valami nagy politikai barátságban. De Orbánnak ez mind smafu. Ő 500 évre előre látja a sors fordulását, a Nyugat hanyatlik, Keleté a jövő. Gyerünk Biskekbe!
Marhaság! De ha marhaság, miért csinálja? Csak! És ez már gonoszság!
Ami pedig a gazdasági semlegességet illeti, ebben semmi új nincs. Biznisz az biznisz! Ez az üzletemberek többnyire értelmes jelszava. Ámde gazdaságunk, áruforgalmunk, 75-80 százaléka az európai országokkal köt össze bennünket, és az nem jó, ha holmi politikusi lázálmok a gazdaságpolitikát egyszerre a négy égtáj felé vezérlik.
A tömbön kívüli szuverenitási akciók Csádban, Guineában, Boszniában alkalmasint irdatlan sok közpénzbe kerülnek, hasznuk semmi, arról nem is beszélve, hogy a Teheránba tett turistaút, vagy a moszkvai baráti találkozók kiborítják szövetségeseink vezetőit. A Keleti Nyitás és a Türk Tanácsi megfigyelői poszt – csőd és ráfizetés.
Mindez csak porhintés a hívő választóknak, hadd higgyék, hogy befolyásos ország befolyásos vezetőjét istenítik, amikor ordibálják, hogy „Viktor! Viktor” Magyarország tagja az Európai Uniónak és a NATO védelmi szövetségének, ami jogokkal, nagy előnyökkel jár, nemkülönben pedig kötelezettségeket ró ránk és mindenkori kormányainkra. A magyar nemzeti érdek, egyszersmind a józan ész parancsa ellen szól, aki miniszterelnökként ilyesmit mond (akármikor) de kiváltképpen március 15. ünnepén:
„Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül a Góliát.”
Mert ez a süket duma nyíltan megtagadja szövetségeinket és szövetségeseinket, ártalmunkra van! (Fideszes kórus harsogja moszkvai áldással: Ukrajna nem is ukrán, hanem orosz, vigyék csak az oroszok, amit akarnak, úgyis az övék volt, akkor béke lesz. Mert béke kell mielőbb! Amúgy pedig az embercsempészek menjenek a fenébe, kevés a hely a börtönökben, meg sokba kerül az etetésük is. Bajlódjanak velük másutt!)
Ennyire embertelen?
Már vénülő emlékezetemben szerint először Konrád György mondta-írta valahol-valamikor, hogy Rákosi Mátyás óta a leginkább kártékony személy a magyar közéletben Orbán Viktor. (Ha nem ő volt, akkor bocsánat!) Strasbourgban a minap ennek Európa képviselőinek többsége élesen hangot is adott, s a szokatlan nyerseség szemlátomást zavarba is hozta a miniszterelnököt. (De azért globetrotter kisinasa ott virított virágcserépként valami fontos tanácskozáson – Moszkvában. Bizonyára éppen nyitva tartotta a kommunikációs csatornákat.)
Pályafutása során Orbán Viktort sok híresség értékelte tehetséges politikusként, s alkalmasint az is, csak az a kérdés: ugyan miben tehetséges?
Hívei szerint politikusnak zseniális. Mármost a kérdés mintegy önként adódik: minek alapján minősíti a politikusokat a kortárs ítész, utóbb a történelem? Vajon az-e a mérce, hogy regnálása alatt országának népessége a lehető legkisebb erőfeszítéssel anyagi és szellemi javak sokaságával gyarapítja a köz- és a magánvagyont; vagy elég, ha sokszor újraválasztják (akár itt-ott piszkos trükkök, apróbb-nagyobb csalások révén), mert akkor személye tetszik a választóknak, akik értelmes megfontolás után ismét és ismét rá voksolnak.
Ha a mérték az első követelmény, akkor a nagyúr az ország állapota, népességének fogyása és nemzetközi tekintélye alapján pocsék politikus, ha a második, akkor pazar elme, mert a tények mit sem számítanak. És kedvelik Kínában, Oroszhonban, (kipcsakföldön, meg még talán a pirézek is!)
Azt is mondják róla, no meg nyaloncainak hadáról, hogy „nekünk az első: Magyarország!” Dicső cél. De van egy kis bökkenő: a magyar nemzet (beleértve a határokon túl rekedt nemzet-testeket) már évek óta olyannyira megosztott, hogy – mondhatni – bármely fontos közügyben képtelen egységes cselekvésre. Csak a Fidesz! Ez a jelszavuk.
Hitler azt mondta: „Aki nincs velünk, az ellenünk van!” Kádár azt mondta: „ Aki nincs ellenünk, az velünk van!” A Fidesz álláspontja: Aki nincs velünk, az nincs!
Akiket nagyon nem szeretnek, azokat még a nemzetből is kitagadják. És a nagy magyar példakép, gróf Tisza István hajdani miniszterelnök, aki az első nagy vesztes háborúba belevitte az országot. Róla írta Ady Endre
„Úrnak, magyarnak egyaránt rongy”
Hé! A többi már csak amolyan ráadás. Bűnös Pestbudán járta még Orbán első ciklusa idején a történet:
Orbán Viktor sétált kisfiával az Orbánhegyi úton, amikor a gyerek megkérdezte papuskáját: – Apu! Ezt az utat rólunk nevezték el? – Nem kisfiam. – így a válasz – rólunk az Istenhegyi utat nevezték el.
Egy idős asszony kezet csókolt a miniszterelnöknek, ő pedig ezt hagyta. A kép alighanem bejárta a világsajtót. Orbán Viktor totális szociális érzéketlenségét, embertelenségét a menekültek, az szegénysorban élők, az állam segítségére szoruló gyerekek, a fogyatékkal élők, de a munkavállalók, önkormányzatok kezelése is bizonyítja.
A nagy ember emberként is megbukott
Hanem hát mégis hová tart a gyászmenet? Orbán ma már 18 évet töltött két szakaszban a miniszterelnöki székben. Csak tud valamit, amit más nem?
Igen, tud.
Úgy vélem, mindenek előtt van érzéke éppen választott céljainak megvalósításában segédkező tehetséges gazfickók és semmirevaló ócska emberek kiválasztásához. Egykoron a felcsúti házikóban talán grillezés közben vett hűségesküt 100-150 rátermett fideszestől, akik pedig ’88-’89-ben együtt indultak vele a világ megjavításáért, jobbára kikoptak, elmaradtak mellőle. Még Simicska Lajos is, az O1G kitalálója, pedig ő olyan szilárd útitársnak tűnt, mint Kövér László. Most már nagyítóval sem találni a csahos csapatban senkit, aki a nagyfőnök bizonyítottan dilis elmeszüleményeit bírálattal merné illetni. Úr a szolgalelkűség és a butaság. No meg a lopás, csalás, hazudozás.
Soha kérdésre egyenesen nem válaszol, soha nem ismerteti a tények és összefüggéseik teljességét, következtetése, jövőképe mindig önkényes és megalapozatlan, viszont képes mindezt tetszetősen, folyékonyan előadni. Övé a tömegtájékoztatás kb. 80 százaléka, majd’ minden címoldal őt hirdeti, őt dicsőíti. Trump egyenesen kedveli és Macron is szóba áll vele. Soha nem hazudik, (ezt őt mondta) de soha nem mond igazat (ezt én írom). Azt mondja, amit lát vagy látni vél, de mindig mást tesz, mint amit mond. A választó, aki egyszer ifjú titánként megszerette, a mindennapok során szembesül kedvence mondandója és a valóság kiáltó ellentétével, de még nem döntötte el, hogy a tényeknek hisz-e, vagy a mesemondónak. No ezt tudja, de nagyon hatásosan.Úgy tetszik, nálunk ez elég a hatalom megőrzéséhez. Ámbár – ki tudja – a csapa t belülről már bomladozni látszik.
Bűnösebb kormány, aljasabb politikus már uralta ezt az országot a történelem során, de a realitástól, tényeken nyugvó nemzeti érdekektől ennyire elrugaszkodott ember talán még soha. Végre hályogkovács kellene, de egy igazi, nem feltétlenül magyaros.
Konrád György mondta egyik nyilatkozatában:
„Rejtelmes mozgások egyszer csak oda vezethetnek, hogy a miniszterelnök, ha nem akar Nicolae Ceausescu sorsára kerülni, akkor önként elmegy valahova. Jóakaratú emberként azt kívánom, hogy Felcsútra menjen.”
