Kerítésen innen
Rogán úr, már egy széljegyzet sem maradt a Finkelstein-itinerből, amit használni tudna?
Amikor szóba kerül Rogán Antal neve, általában a beszélgetők két csoportra oszlanak: egyik felük mint a nap, olyan fineszes a pasas, másik felük egy Finkelstein-jegyzetfüzet lapjait szolgai módon felhasználó műkedvelő, aki egy hangyányit sem tesz hozzá a számára értéles ötletekhez. Most, hogy kifogyóban van az éca, kiderülni látszik, hogy hősünk „meztelen”.
A Rogán-művek…finkelstein,
„Meg akartam változtatni a világot. Sikerült. Rosszabbá tettem”
– összegezte életét a Fidesz legfontosabb kampánytanácsadója, a 2017-ben elhunyt Arthur Finkelstein jelentősen formálta a Fidesz és elnöke politikáját és főként a módszereit. Társával, George E. Birnbaummal, Benjamin Netanyahu egykori kabinetfőnökével korábban hiányzó, professzionális szemléletet honosított meg a kampányok tervezése és kivitelezése során. Szemlélete végérvényesen beépült a Fideszbe és azon keresztül a magyar politika mindennapjaiba. Az amerikai politika legmocskosabb korszakában tanult Finki, ahogy a Fidesz köreiben hívták, a 2008-as kampány közben csatlakozott, a „Jövő igen-nel kezdődik szlogenről már állítólag kikérték a véleményét. Orbán főtanácsadóját 2003 óta Habony Árpádnak hívták, de ő elsősorban a pártelnök megszólalásait, megjelenését koordinálta, stratégiaalkotásban nem jeleskedett. Az elbaltázott „Rosszabbul élünk…” kampányon el is ment a 2006-os választás, nem ártott némi segítség.
A feltehetően pontosan összeállított, napi bontásban leírtakat Magyarországon Habony Árpád és Rogán Antal „örökölte meg” és utóbbi -szinték felhetőleg, hiszen bizonyítani nem tudjuk, csak a ténykedésből következtetünk- ebből meríti „okosságait” a mai napig.
<<< Olvasd cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
De van egy bökkenő
Az a bibi, hogy a hazai politikai helyzet megváltozott, feltűnt egy nagyjából akkora tömörülés, mint a Fidesz pont olyan elszánt és elkötelezett rajongótáborral, ami simán eléri azokat az embereket is, akiket a regnálónak sehogy sem sikerült és a néphangulat is ráunt a „duma-hallgatásra”, nő az elégedetlenség a lufi-szólamokkal szemben. Ergo: valami újra van szüksége Orbánéknak. Igen ám, de erre vonatkozó ukáz nincs a fecniken, így az eddig „mindent-tudónak” hitt Rogán Antalról nap, mint nap kiderül, hogy kókler.
Például hétfőn….
Hétfőn Rogán Antal hétfőn a 444-nek elismerte, hogy korábban volt üzenetváltás közte és Vitézy Dávid között, noha Vitézy erről egészen eddig teljesen mást állított. A miniszter nyilatkozata ezzel ráerősített arra a bizonyítékra, amit korábban a portál látott a kettejük közötti kommunikációról.
„Elküldött valamit, elolvastam, érdemben legtöbbször erre nem reagáltam. Nem volt közöttünk kampányról egyeztetés”
– így reagált Rogán Antal, miután a parlamentben elmondták neki: bizonyítékot láttak arra, hogy történt üzenetváltás közte és Vitézy Dávid között idén februárban.
Egy parlamenti fotóról van szó, amibe belenagyítva látszik, hogy a két politikus telefonon közügyekről kommunikál. Az üzenet tárgya pedig egy BKK-ról szóló cikk volt.
A június 9-i választás óta Lázár János minisztertől Csárdi Antal LMP-s képviselőig már többen utaltak rá, hogy Vitézy Dávid és az LMP már azelőtt kapcsolatban állhatott a Fidesszel, hogy márciusban bejelentette volna az indulását a főpolgármesteri székért. Lázár egyenesen azt állította, hogy Vitézy többször is megkereste a Fideszt 2023-ban, és ennek az együttműködésnek lett a gyümölcse az ő főpolgármester-jelöltsége 2024-ben. Csárdi pedig a 444-nek mondta el, hogy előrehaladott egyeztetések zajlottak Rogán Antal, Vitézy Dávid és az LMP vezetése között.
Rogán előre készült, ennyire futotta…
A miniszter bizonyítékot kért a portáltól, majd rögtön ezt követően bűncselekménynek tartotta, hogy a nemzetbiztonságért felelős miniszter telefonjáról fotó készül, a szolgálatok pedig elmondása szerint már figyelmeztették erre. (Ez utóbbi mindenképpen kérdéseket vet fel, ugyanis a „szolgálatok” honnan tudtak bármiről is? Kit figyeltek meg, hallgattak le, követtek és milyen alapon, kinek a parancsára, kinek az engedéjével? Ha nem ez történt, akkor honnan az infó? Ha ez Rogán szerint bűn, akkor miért nem jelentette fel az elkövetőt?) A 444 szerint az üzenetváltás tényének nyilvánosságra hozatalához közérdek kötődik. És miután Rogán Antal az üzenetváltás tényét elismerte, a fotó közlésére sincs szükség.
„Semmiről nem egyeztettem, ami kampány Vitézy Dáviddal. Az, hogy nekem elküld üzeneteket… A Dávidot, aki volt államtikár, volt BKK-vezető, amikor fővárosi képviselő voltam és gazdasági bizottsági elnök, évek óta ismerem. Amikor egyébként a kampány volt, soha nem találkoztam vele személyesen, ezt mindig elkerültem. Elküldött valamit, elolvastam, érdemben legtöbbször erre nem reagáltam. Nem volt közöttünk kampányról egyeztetés”
– mondta a miniszter. Rogán ezzel először ismerte el, hogy volt közöttük kommunikáció Vitézyvel az utóbbi időben, még ha szerinte ez nem is volt a kampányról való egyeztetés. De már ez a kijelentése is szöges ellentétben áll Vitézy nyilatkozataival, aki következetesen tagadta, hogy közügyekről kommunikáltak volna az utóbbi hónapokban.
„Nem volt köztünk üzenetváltás, fogalmam sincs, hogy ez micsoda. Nem beszéltünk ilyenről, én utoljára Rogán Antallal talán az édesapám temetése kapcsán beszéltem. Üzengetni egymással nem szoktunk, nekem vele semmilyen politikai tartalmú kapcsolatom nincsen. Utoljára közöttünk azon túli kapcsolat, hogy egymásnak köszönünk legfeljebb akkor volt, amikor a belváros polgármestere volt, és a Budapest Szíve programot végrehajtottuk.”
Majd azt mondta, hogy Rogán Antal telefonszáma sincs meg neki. Arra, hogy akkor a miniszter telefonjában szerepel az ő neve, azt mondta, hogy biztosan egy fiktív névjegyről van szó. Mivel ezt az állítást akkor nem tudtuk ellenőrizni, egy kiélezett kampány utolsó napján nem akartuk megerősítés nélkül ezt az információt nyilvánosságra hozni. Vitézy egyébként hétfői Facebook-posztjában is ragaszkodott ehhez a magyarázathoz – annak ellenére, hogy Rogán Antal szerint kapott tőle üzeneteket.
Friss
- Újabb jelentés a diliházból – A hülyeség mint alapvetés
- Gulyás-olvasatban Menczer viselkedése a 60 fölötti akadémikusokéval (?) vetekszik
- Kis tükörkép….
- Dr. Kunetz: újabb százmilliók az Országos Mentőszolgálat nevű pénznyelőbe
- Bárándy Péter: ez a kormány és a feje az országot hűtlenül kezeli, (…) de ez a Btk.-ban meghatározottak szerint nem minősíthető annak
- Új fiú a hiradó.hu élén – Szalai Szabolcs, a magyar vándor
- Ha járja az karácsonyi vásárokat, akkor saját érdekében, most figyeljen
- Varga Juditból bulvárhír lett – Ő lehet a következő rehabilitált-jelölt?
- Ne felejtse el a lelkére csomózni unokájának, hogy 2053-ban megtudhatja a hekkelés-botrány részleteit
- Ha eddig azt hitte, hogy múzeumból műtárgyat lenyúlni bűntett, akkor nem számolt a NER-érvrendszerrel