Kerítésen túl
Kumin Ferenc nem úszta meg a kétéves kisgyerek esetének negligálását, leváltották
Kumin Ferencet, Magyarország New Yorki főkonzulát az a vád érte, hogy füle botját sem mozdította a szüleitől elválasztott kisgyerek hazahozataláért. Nem marad közpénz-finanszírozta hely nélkül, Ottawában folytathatja áldásos tevékenységét.
Valami volt… de nem az igazi?
Mint arról beszámoltunk, Róna Péter ügyvéd azzal vádolta Kumint, hogy csak a szája járt, de nem segített az Amerikában rekedt kétéves kisfiú családjának, hogy mihamarabb hazahozhassák a gyereket.
Válasz
A főkonzul közösségi oldalán válaszolt a vádakra:
Hallgattassék meg a másik fél: Kumin Ferenc válasza, a megtámadott jogán…
Bukás fel-le
Diplomáciai pályára lép, New Yorkban lesz főkonzul Pásztor István, az Információs Hivatal, azaz a magyar hírszerzés nemrég leváltott vezetője – értesült az Index kormányzati és ellenzéki forrásokból egyaránt.
A New York-i főkonzuli pozíciót eddig betöltő Kumin Ferenc is marad az észak-amerikai kontinensen: Ottawában folytatja nagykövetként.
Június végén a Magyar Közlönyben megjelentek szerint Pásztor Istvánt Szijjártó Péter külügyminiszter kezdeményezésére mentette fel Orbán Viktor miniszterelnök, miután az Információs Hivatal hosszú évek után a Miniszterelnökségtől visszakerült a külügy felügyelete alá.
Lázár embere?
Pásztor István dandártábornok 2012-től 2018-ig vezette a Lázár János Miniszterelnöksége alá rendelt hírszerzést, korábban a katonai elhárításnál szolgált. Lázár János a 2012-es kinevezéskor Pásztorral kapcsolatban azt hangsúlyozta: szempont volt a kiválasztásánál, hogy már a rendszerváltozás után kezdte titkosszolgálati karrierjét. Pásztor István korábban is volt már hivatalos poszton az Egyesült Államokban: katonai attaséként szolgált Washingtonban.
Az Orbán-Szijjártó duó megszabadult a feleslegessé vált Információ Hivatal vezetőtől – leszámolás?
Szerző
Friss
- Bekövetkezett! – Amerika B-2-es csodagépei szétbombázták az iráni atomprogram hegymélyébe rejtett központjait.
- Sulyok Tamás pennája működésben: aláírta a törvényt, amely kettős állampolgároktól veheti el a magyar állampolgárságot
- Heti horoszkóp – Fókuszban a szerelem-munka-egészség témakörök
- Súlyos zavar a balatoni fővonalon, jelentős vonatkésések várhatók – A mai nap a nyári szünet első napja és még csak 18:41 van
- Kultúrtöredékek – Óriási fehér virágokat ringató bakaszivarfa alatt sétálunk
- Izrael szerint a háború elhozta külföldi sajtó „médiaanarchiáját” -Ennek most végetvetnek
- Készülj! Így kerülheted el a hőgutát
- Marika néni: Tisztelt Rambó úr! Alig két hete, hogy a tagja vagyok a Harcosok Klubjának….
- Horoszkóp-üzenet: Rák érzelmi hullámvasútra, az Ikrek szócsatára, a Bak tervei megvalósításának kezdetére számítson ezen a hétvégén
- Orbán másodlagos frissességű traktorozása újrahasznosítva