Nocsak! Deutsch Tamás belengette, majd meg is tette (ha igaz): bemószerolta Cseh Katalint az OLAF-nál

Deutsch Tamás, a Fidesz EP-képviselője július végén belengette, hogy (egyszer majd valamikor) az OLAF-hoz fordul Cseh Katalin “ügyében” és láss csodát, augusztus 10-én arról tudósított, hogy bejelentést tett az Európai Csalás Elleni Hivatalnál, az OLAF-nál Cseh Katalin momentumos EP-képviselő ügyében európai uniós közpénzeket érintő csalás alapos gyanúja miatt.

Tovább

Hogy Vastag Tamás médiatudatosság-nagykövetnek kijöjjön a matek: újabb hír a Cseh Katalin körül gerjesztett “botrányról”

Vastag Tamás énekes lett a Transzparens Újságírásért Alapítvány médiatudatosság-nagykövete -ne nevess, ez nem vicc!- és mint ilyen, értékelte az alapítvány “kutatását”, aminek témája az volt, hogy mely újságok, médiumok milyen intenzitással számoltak be -így egy kalap alá véve- a világbotrány Pegasus-ügyről és a Cseh Katalin köré felépített “minek nevezzelek”-ről. Megértettük az elmarasztalást, valóban kevesebbszer írtunk az utóbbiról és többet foglalkoztunk a lehallgatás-botránnyal.

Tovább

Deutsch Tamás (egyszer majd valamikor) az OLAF-hoz fordul Cseh Katalin “ügyében” – Bizonyítékokkal ezúttal sem fáraszt minket!

A Fidesz szerint Cseh Katalin és céghálójának ügye komoly kérdéseket vet fel, az európai uniós támogatásokat érintő csalás gyanúja merül fel, ezért az Európai Csalás Elleni Hivatalhoz, az OLAF-hoz fordulnak – mondta Deutsch Tamás, a nagyobbik kormánypárt EP-képviselője csütörtökön az MTI-hez eljuttatott videonyilatkozatában.

Tovább

Akinek még lennének kétségei: hogyan csinálták NER-ék a Cseh Katalin-ügyet – A séma adott, bárki ellen bevethető!

A folyamat kezdetén valakik kiválasztanak egy számukra éppen kellemetlennek tűnő “célszemélyt”, kreálnak köré egy történetet, ami elég felháborítónak ítélnek, -az igazságtartalom nem követelmény- megírnak egy itinert, ami alapján az általuk kitartott médiákban szinte szóról szóra megjelentetnek, majd erre hivatkozva tovább habosítják egészen addig, míg a megcélzott feljelentése nyomán -akár évekkel később- a bíróság helyreigazításra nem ítéli a portálokat. Ekkor pár sorban leírják, hogy: bocs.

Tovább

Csúcsok csúcsa: Novák Katalin a (demográfiai) “csúcson”!

Megkezdődött a IV. Budapesti Demográfiai csúcs, amin a csúcsnő alighanem a magyar Novák Katalin lesz, mivel ha nem is minden meghívott, de minden  főszereplő férfi, ezzel kicsit ellentmondva a kormány törvényi családmeghatározásának, amely szerint a család egy apa, és egy anya, az az egy férfi és egy nő, persze sajnos messze nem a  Claude Lelouch-i értelemben ha valaki emlékszik még az éterien szép filmre. Nem itt és most a jelen valóságának egy nagyon kemény szelete kerül reflektorfénybe.

Tovább

Tudta? A bennfentes.net tulaja egyszer már átverte az országot, most a rejtélyes Anonymussal támad – Újra bevesszük?

Pósa Károly, a Wikipédia szerint képzőművész, blogger, költő és prózaíró. Mostanság azonban nem ezekről híresült el, hanem arról, hogy a bennfentes.net ügyvezető-tulajdonosa, főszerkesztője, azé a portálé, ami nyilvánosságra hozta a Pegasus-botrány ellenbotrányának szánt leleplezés-kísérletet egy képviselőről, aki milliárdokkal károsította meg az országot. A belebegtetés szerint Cseh Katalin momentumos képviselő a célszemély.

Tovább

Olvasnivaló Polt Péternek, ha kedden benéz dolgozni

Cseh Katalin vezérletével festékszórókkal felszerelkezve az éjszaka leple alatt néhányan kimentek a Legfőbb Ügyészség Markó utcai székhelyéhez, hogy az épület előtti területre egyesével felfújják azokat a bűnöket, amelyeket szerintük Polt Péternek az elmúlt években számon kellett volna kérnie Orbán Viktoron és társain.

Tovább

Szijjártó autópályáján mindenki szembe jön, de Ő csak nyomja a gázt! – Az uszítottak pedig teszik a dolgukat: ütnek, köpnek, rúgnak…

Szijjártó Péter, a magyar külügyminiszter nem okos, viszont rettentő párthű ember. Bel- és külföldön egyaránt ellenérzést, sőt tiltakozást váltott ki a pedofiltörvénynek álcázott homofób Fidesz-iromány, ennek ellenére szemellenzőjét magárakapva nyomatja az előre kiadott álságos, kirekesztő párt-érvrendszert. Félreértés ne essék, a pedofilokat a legsúlyosabb büntetés illeti meg! A másságukat felvállalokat pedig a tolerancia. Ez utóbbit kritizálja minden megszólaló.

Tovább

Ősztől záporszerű saller és koki-dömping zúdulhat Orbánra Brüsszelből

Kora ősszel megérkezhet az első brüsszeli figyelmeztetés az uniós pénzekkel visszaélő és a jogállami normákat megszegő kormányoknak: ha nem szedik össze magukat, hamarosan elindulhat ellenük a jogállamisági eljárás – hangzott el az Európai Parlament (EP) két szakbizottságának együttes ülésén, tudósította a Népszavát Halmai Katalin Brüsszelből.

Tovább

Botrány! Addig nem engedett szavazni az elnök, amíg a fideszes képviselő uraság le nem parkolt – hogy meglegyen a kormánypárti többség

A bizottságban soha nem voltak korábban tekintettel a késésekre, most viszont meg kellett várni Tessely Zoltán fideszes képviselőt, aki „technikai nehézségek” miatt nem tudott leparkolni.

Tovább