Kerítésen innen
A bűnös „kocka” hiába mesterkedett, az oroszok felújították az utolsó ezeréves metrókocsinkat is!
Elkészült a Moszkva-közeli Mityistyiben az utolsó, a budapesti 3-as metró vonalára készült szerelvény, amely már úton van Magyarországra – közölte a szerelvényeket felújító Metrovagonmas kedden az MTI-vel.
Fakocka
Emlékeznek még a Tarlós főpolgármester szemében vér-bűnös fakockára, ami betett az egyik felújított metrószerelvénynek? Hát közöljük a tettessel, hogy hiába volt minden, az orosz szerelők leküzdötték az összes keresztbe tett láb okozta gátat és kedden útjára bocsátották az utolsó magyar metrószerelvény is, ami felújításra náluk volt.
Közlésük szerint a metrók felújítása, így a 37. szerelvény Magyarországra indítása is az előzetes időtervnek megfelelően készült el. A jármű a többihez hasonlóan forgalomba állás előtt számos technikai vizsgálaton és részletes finomhangoláson esik át.
A Metrovagonmas összesen 222 metrókocsit újított fel a BKV számára. Kicserélték az utasteret, a vezetőállást, és a kezelőrendszereket, megújultak a szerelvényházak és a meghajtás. Ezek következtében 30 százalékkal alacsonyabb energiafogyasztást értek el, növekedett a megbízhatóság és csökkent a zajszint a vagonokban.
Emlékeztetnénk Horváth Csaba erre vonatkozó véleményére:
A szerelvények még tíz évet sem bírnak majd ki a forgalomban a metrókocsik rozsdásodásáról szóló hírek megerősítették azon korábbi álláspontjukat, hogy a főváros „ócskavasat rendelt aranyáron”.
A 222 kocsi felújításról szóló szerződést 2015 augusztusában írták alá, az első felújított szerelvény két évvel ezelőtt, 2016. május végén érkezett Budapestre és 2017 márciusának végén állt forgalomba. Az első időszakban több, az ajtóvezérléssel kapcsolatos meghibásodás történt, a Metrovagonmas a projekt vezetőjét is lecserélte 2017 augusztusában. A szerelvényeken a hibákat kijavították, azóta nagyobb hiba nélkül futnak.
(forrás: mti)
Az internet nem felejt: Tarlós István rosszul szereti Budapestet
Szerző
Friss
- Orbán Viktor: összehívtam a Védelmi Tanácsot
- Tarjányi Péter: nem világháború még, de annak előszobájába léptünk
- Bekövetkezett! – Amerika B-2-es csodagépei szétbombázták az iráni atomprogram hegymélyébe rejtett központjait
- Sulyok Tamás pennája működésben: aláírta a törvényt, amely kettős állampolgároktól veheti el a magyar állampolgárságot
- Heti horoszkóp – Fókuszban a szerelem-munka-egészség témakörök
- Súlyos zavar a balatoni fővonalon, jelentős vonatkésések várhatók – A mai nap a nyári szünet első napja és még csak 18:41 van
- Kultúrtöredékek – Óriási fehér virágokat ringató bakaszivarfa alatt sétálunk
- Izrael szerint a háború elhozta külföldi sajtó „médiaanarchiáját” -Ennek most végetvetnek
- Készülj! Így kerülheted el a hőgutát
- Marika néni: Tisztelt Rambó úr! Alig két hete, hogy a tagja vagyok a Harcosok Klubjának….