Kerítésen innen
A Fertő tavi beruházás -egyelőre- megállítva, de ezzel egyidőben feltűnt Lázár János árnyéka is
A Fertő tavi beruházás környezetvédelmi működési engedélyének visszavonására és új eljárás lefolytatására kötelezte a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kormányhivatalt a bíróság a múlt hét pénteken tartott tárgyaláson, közölte hétfőn a Greenpeace Magyarország.
A Fertő tavi beruházás környezetvédelmi működési engedélyének visszavonására és új eljárás lefolytatására kötelezte a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kormányhivatalt a bíróság a múlt hét pénteken tartott tárgyaláson, közölte hétfőn a Greenpeace Magyarország.
Bírósági döntés
A szervezet és a Fertő tó Barátai Egyesület január 30-án indítottak pert azért, mert a kormányhivatal 2022 karácsonya előtt meghosszabbította a korábban már felfüggesztett beruházás engedélyét.
A bíróság pénteki döntése nagyon fontos közös sikere a Fertőt védő civileknek, de a végső cél továbbra is az, hogy a kormány alapjaiban gondolja újra a terveket, és csak egy sokkal szerényebb, kisebb léptékű turisztikai fejlesztést végezzen, amellyel nem sérül a Fertő tó európai szempontból is kiemelkedő élővilága
– írták a közleményben. Hozzátették:
fontos siker a Fertő tó megóvásáért folytatott küzdelemben, hogy a bíróság a természetpusztító óriásberuházás engedélyének visszavonására és új eljárás lefolytatására kötelezte a kormányhivatalt.
Illetékesék sebtiben….
A Greenpeace Magyarország és a Fertő tó Barátai Egyesület a peres eljárás kockázatait kezelendő külön felperesekként a Győri Törvényszékhez fordultak, amikor tudomásukra jutott, hogy az illetékes kormányhivatal december 21-én, még a téli szünet előtt váratlanul, és a civil szervezetek által megfogalmazott kritikák ellenére kiadta a Fertő tavi turisztikai beruházás környezetvédelmi működési engedélyét, amellyel a civilek szerint hazai és nemzetközi jogszabályokat is megsértett.
„Az engedély hosszabbításának több érdekessége is volt. A 2022 nyarán felfüggesztett beruházás gazdája tavaly év végéig az állami Sopron-Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. volt, ami a megszűnése előtti utolsó pillanatban kezdeményezte a Fertő tavi projekt környezetvédelmi működési engedélyének kiadását, hogy ha úgy alakul, akkor folytatni lehessen az építkezést. Villámgyorsan meg is kapta azt, amely ráadásul még közel 50 százalékkal nagyobb területre vonatkozott, mint a korábbiak”.
„Lázár a tortán…”
A megszűnő állami cég jogutódja a Lázár János vezette Építési és Közlekedési Minisztérium lett, így ez a tárca felelős a további lépésekért. A jogi csatában a Fertő tó Barátai Egyesületet a Greenpeace mellett az EMLA, környezetvédelmi jogi ügyekkel foglalkozó egyesület is segítette.
Figyelem!
Szeptemberben lett publikus, hogy öt állami cég szűnt meg a Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet szerint. Mind az öt cég a Lázár János vezette Építési és Beruházási Minisztérium alá tartozó gazdasági társaság. A rendelet szerint a cégek 2023. január elsejével szűnnek meg, Lázár János minisztériumának pedig át kell vennie feladatköreiket.
Tehát nem a beruházást és az azzal kapcsolatos feladatokat törölték, csak a cég szűnik meg. A többi pedig majd Lázár minisztériumán múlik…
Emlékeztetőül…
Két éve írtunk arról, hogy Hiába kéri a Greenpeace és az Unesco is a Fertő-tó parti beruházás leállítását, a kormány hajthatatlan. Folytatják a munkát, amit Mészáros Lőrinc cége nyert el.
Szállodát, apartmanházakat építenek a természetvédelmi területre, ahol az évtizedek óta ott álló cölöpházakat a tulajdonosokkal bontatták el saját költségükre – derült ki az RTL Klub híradójából. Az ügyben az Európai Bizottság is vizsgálatot indított. A Miniszterelnökség úgy reagált:
az összes nemzetközi és hazai engedéllyel rendelkeznek.
Magyarország közös természeti értékeit, a Fertő tó élővilágát veszélyezteti
a Sopron-Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. beruházása, amely a Fertő tó partján, a Fertő-Hanság Nemzeti Park és Fertő-táj UNESCO Világörökségi terület magterületén, Natura 2000 területen, mintegy 60 hektáron tervez egy megaberuházást. Az állam által finanszírozandó, és Mészáros Lőrinchez köthető beruházás tartalmaz:
- fedett sportkomplexumot 12 teniszpályával, 1 műfüves futballpályával,
- 16 apartmanházat,
- 100 szobás, 4 csillagos szállodát,
- 880 gépjárművet befogadó parkolót,
- többszintes látogatóközpontot,
- motelt, kempinget,
- 850 vitorlás és 400 evezős csónak befogadását biztosító kikötőt.
A beruházás gazdái így mintegy 60 hektárnyi területet vennének el a Fertő tó nádasából, partjából és medréből, nagyrészt olyan beépítésekkel, amelyek a parttól néhány kilométerrel távolabb is megvalósíthatóak lennének. Ez súlyosan károsítaná a Fertő tó különleges élővilágát.
Szerző
Friss
- Készülj a karácsonyra – 5 jótanács így díszítsd az otthonod
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is