Connect with us

Banánköztársaság

A Fidesz és a „nagyon magas erkölcsi mérce”

fidesz-uzletag
Megosztás

Furcsa érzés pont most ilyet olvasni: „Nagy hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a Fidesz kommunikációja azért is veszélyes, mert nagyon magas erkölcsi mércére helyezték a pártot, aminek nehéz megfelelni.”

A Fidesz úgy „döntött” gazember lesz

A fentieket a Népszava által megkérdezett elemző mondta.

Szerintem pedig a Fidesz III. Richardot követve valamikor 1993-94-ben úgy döntött, „gazember lesz”…

Azóta ugyan gyakran emleget holmi „erkölcsi mércét”, leginkább „kettős mércét” – mindig másokat vádolva: az ellenzéket (azaz, amint az „köztudott”, a libsiket, a libernyákokat, sőt, a liberárjákat; a komcsikat, a homoszexuálisokat, a „cigányokat bujtogatókat” stb.), a „brüsszeli bürokratákat”, a Néppártot…

Mindig másokat vádol a bűnökkel, melyeket maga követ el.

Persze, mindez üres duma

Ahogy Orwell mondaná; már nem is újbeszél, hanem annak végsőkig tökéletesített, azaz teljesen értelmetlen változata, kacsabeszél… Valamiről, amiről a Fidesznek legalább 25 éve fogalma sincs: azóta nem ismernek el magukra nézve semmiféle mércét. Már régóta nem is tudják, mi is az, amiről naponta kacsabeszélnek

Nem tudják, mert nem akarnak emlékezni rá, milyen volt a neonáci–újnyilas MIÉP-pel, majd a Jobbikkal mintegy szövetségben lenni, Pörzsékkel édelegni; azt sem tudják, milyen dolog is hirtelen elővarázsolt cégekkel közbeszerzést nyeretni…

Bárki joggal kérheti számon a baloldalon, ha ilyesmit elkövet – a Fidesz kivételével…

Persze, a régi Fideszből már csak néhány kollégiumi fiú maradt; azt a III. Richardot idéző döntést ők hozták meg. A többiek, az újabbak már egy tökéletesen amorálissá lett „pártban”, bűnszervezetben lelték meg nekik való helyüket.

Nem az a helyzet tehát, amit a megkérdezett elemző állít: arra, hogy valamikor a rendszerváltás körüli időkben volt vagy lett volna a Fidesznek valaminő erkölcsisége, már csak a hozzám hasonló öregek emlékeznek…

<<FRISS HÍREINK!>>

Mi a som…

Nagyon magas erkölcsi mércére helyezték volna a „pártot”..?

Mi a som… Észre se vettem, mikor és hogyan csinálták: az én szememben mindig a züllöttség, az amoralitás, a gonoszság  mintapéĺdája volt és marad. A „párt” sikere éppen e züllöttség vonzerejében rejlik.

Vannak időszakok, vissza-visszatérőek, amikor az emberek sokasága, akár nagy többsége megőrül; ráuszul mindenre és mindenkire, amit-akit mutat nekik valami aljas csepürágó. Olyankor juttatnak hatalomra Fidesz-szerű képződményeket, és kitartóan ragaszkodnak hozzájuk, bármibe kerül. Megvannak e jelenségnek érhető, és megvannak megbocsáthatatlan oka is.

„Vigasztaljuk” magunkat Vörösmarty Előszó című rapszódiájának záró soraival..?

    Majd eljön a hajfodrász, a tavasz,

S az agg föld tán vendéghajat veszen,

Virágok bársonyába öltözik.

Üvegszemén a fagy fölengedend,

S illattal elkendőzött arcain

Jókedvet és ifjuságot hazud:

Kérdjétek akkor ezt a vén kacért,

Hová tevé boldogtalan fiait?

Fidesz

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük