Voks 2022
A Fidesz-úttörők a kampánypénzről és Borkairól nem, de Karácsony alkalmatlanságáról telefonon kampányolnak
Ha óvatlanul nem nézi meg, hogy ki keresi, a hét hátralévő részében simán belefuthat a Fidelitas telefonhívásába, amiben felnyitni készülnek a letámadott szemét.
Mennyiért és ki állja a cehhet? Az nem publikus….
A Fidelitas „tájékoztató kampányt” indít, mert szeretné, ha minden budapesti megtudná, hogy Karácsony Gergelyt szövetségesei és más ellenzéki szereplők is alkalmatlannak találják a főpolgármesteri posztra
– közölte Böröcz László, a Fidelitas elnöke keddi, budapesti sajtótájékoztatóján.
Nem ez az első nekibuzdulásuk:
Böröcz László hangsúlyozta: Karácsony Gergely alkalmatlanságát már az ellenzék is látja, hiszen Gyurcsány Ferenc hetekkel ezelőtt megmondta, hogy a főpolgármester-jelölt mögül „elment a támogatás”, illetve, hogy nem hisz Karácsony Gergely győzelmében.
Közölte: Gyurcsány Ferenc ezen mondatairól telefonos kampányt indítanak, valamint folytatják a közterületi kampányt is, amelynek során bemutatják, mit mondtak Karácsony Gergely alkalmatlanságáról ellenzéki szereplők. Ennek keretében egy
ledfallal ellátott kisteherautó járja majd Budapestet a következő napokban, egy olyan videót vetítve, amelyen Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke és Puzsér Róbert főpolgármester-jelölt beszél Karácsony Gergelyről.
Gyurcsányt hívják segítségül….
Böröcz László közölte, a következő néhány napban szeretnék minél több helyre elvinni ezeket a megszólalásokat, hogy minél több budapesti választópolgár megismerhesse őket.
Kérdésre válaszolva a Fidelitas elnöke elmondta:
a kampányköltéseket a választás után hozzák nyilvánosságra.
Szintén kérdésre Böröcz László
Borkai Zsolt győri polgármester ügyét magánügynek nevezte, és nem kívánta kommentálni.
Szerző
1 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Tudta: a rezsivédelmi alapot a kormány uniós forrásból működteti, viszont azt nyomatja, hogy ‘Brüsszel meg akarja tiltani a rezsicsökkentést’
- Szijjártó Péter, ezért taníttatunk és tartunk el? – kérdezte egy kommentelő a hétfői ‘ilyenmégsisamvolt’-bejelentését követően
- Meghalt a hollywoodi sztárok kedvenc magyar riportere
- Pintér Sándor vörös kódja a rendkívüli hideg miatt
- A KDNP a természetes unintelligenciával küzd a mesterséges intelligencia ellen
- A jövőben kártérítésre jogosultak a pszichiátrián kényszerkezeltek
- Aki túléli, ne felejtsen el újra a Fideszre szavazni – kommentelt feketehumorú ‘ketteske’, akit nem láttak el a XVII. kerületben
- Mennyit ér a honvédségi nyilatkozat, amihez senki nem adta a nevét? – Frissítve!
- Gondolatébresztő (!) Németh közszolgának: mi lenne, ha Orbán Viktor is átállna és a Tisza őt indítaná 2026-ban?
- Erre Dúró Dóra is megpödörheti a bajszát: Trump be- és kitiltotta a suliból Julianne Moore gyerekkönyvét
László Bedécs
2019.10.08 16:09 at 16:09
A cechet te állod,kedves adófizető,polgártársam.Ha nem tudnád,azok az adófizetők befízetett
pénzét,úgy használják,mintha az az övék lenne.