Blogbazár
A győri fideszes jelölt és a folt
Vasárnap polgármestert választanak a győriek, és megmondom őszintén, nem szívesen lennék a helyükben, mert régen alázták meg egy város polgárait úgy, mint ahogy Borkai Zsolt expolgármester tette velük, és régen nézték őket annyira ostobának, mint ahogy a Borkai utódjául kiszemelt fideszes teszi most, a választás előtt.
A fideszes jelölt ugyanis azzal kampányol,
hogy folt esett a becsületükön, de ehhez neki semmi köze, mert ő távol tartotta magát a pártpolitikáról, a testületi ülésekre gyakran be sem járt, és különben is, akadt a képviselők közt ellenzéki is, aki szólhatott volna, ha nem tetszik neki valami.
Ne tessenek kacagni, mert ez a képmutatás a jelölt részéről, még viccnek is rossz
Ő, aki ugyanabban a pártban ült, mint a nemzet makkja, ő, akinek Borkai nem csak polgármestere, hanem párttársa is volt, semmit nem tudott. Nem látott, nem hallott, és csak az újságokból értesült a gyalázatról.
Persze fontosak a hírek
Mi is most értesülünk arról, hogy a Fideszben már 2018 óta tudtak Borkai orgiázásáról, csak nem gondolták, hogy baj lehet belőle. És hát a fő bibi különben is az volt, hogy nem szóltak a lányoknak, hogy ne videózzanak. Értve vagyunk?!
Keresztény lepel mögött leplezetlenül lehet paráználkodni, hazudni, Pákóra fütyit markolászni, csak ne kamerázzon senki, mert akkor folt esik a becsületen. A győri fideszes jelölt ilyen hibát biztos nem fog elkövetni.
Tanult a múltból
Ohne kamera. Pipa a foltra. A becsület jegyében már nem Borkai, hanem a saját neve alatt fémjelzett korszakról beszél. Én meg azt szeretném, hogy az elkövetkező évek ne X. Y. korszakáról szóljanak, hanem a győriekről.
Mondtam, nem irigylem őket, mert akiknek a nyakába szutykot öntenek, nem mindig tudnak beszélni a történtekről. Egyet azonban biztosan tudnak: behúzni becsülettel az x-et arra, aki nem veszi palira őket.
Friss
- Hankó miniszter-közszolga: a Bokros-csomag és a ‘Ratkó-dédunokák’ meg nem születése okán nincs elég kisded Magyarországon
- Lázár János pikírten Rákosrendező-ügyben: a kormánynak az a fontos, hogy a budapestieknek jó legyen
- Bajnai Gordon: akiket érdekelnek a tények és persze a saját lelki higiéniám érdekében 3 állítás
- Én már elvesztettem a fonalat, tudja valaki, hogy mennyinél tartunk? – Heti Jusztság…
- A hülyeség nem kifizetődő – Szijjártó ez esetben ‘nem a pénzre megy…’
- Felfoghatatlan: 11-12 éves gyerekek hónapok óta brutálisan bántalmazhatták társaikat – Aki hallgat, bűnrészes…
- Már csak 4 hónapnyit kell aludni és újra ‘támad’ a CPAC Hungary, az alkalom, ahol Orbán újra ‘főszónokolhat’
- Egy a Robert De Niroról terjedő combos, hamis hír nyomában
- Pintérék nem tanulnak semmiből – Hiába volt a bombariadó rossz tapasztalata, marad a mobilszigor az iskolákban
- Magyar György: mini-Dubai ügyben minden út a bírósághoz vezet