Banánköztársaság
A jogalkotási csoda, avagy a nagy átverés – Csinnadratta bumm-bumm-bumm!
Ha én most orvos volnék, nagyon-nagyon bánatos, vagy inkább szörnyű morcos lennék. Nagyjából két hete, hogy tévé képernyőmön ott csücsült a Magyar Orvosi Kamara tiszteletet érdemlő elnöke, s egyszerű szavakkal, lényegre törően beszámolt a miniszterelnökkel folytatott megbeszélésről, amelynek eredményeként amúgy frissiben a T. Ház elé került az orvosok bérének számottevő emeléséről szóló törvényjavaslat. Jogalkotási hajrá, hova a kapkodás?
Végre! Évek óra ez az első lépés volt a helyes irányba
Még nem az egészség-ügy reformja, működőképességének hosszú távú megalapozása és rendszerbe foglalása, még csak az orvosok fizetésének emelése, és kísérlet a hálapénz megszüntetésére. De már valami! Komoly dolog!
Aztán kiderült a turpisság!
A mélyen tisztelt Ház lelkes egyetértéssel elfogadta a törvényalkotási förmedvényt, amely csalafinta módon ugyan bevezeti az új bértáblát, de rabszolgasorba taszítja az orvosokat, miközben mit sem szól az egészségügyi szakszemélyzetről. Annyi bizonyos, hogy az illetékes minisztériumban (melyik is az?) és a törvényalkotási bizottságban jogalkotási géniuszok munkálkodtak a közjó érdekében, mert a fizetésekre és a paraszolvenciára, nemkülönben a katonai vezénylési és munkarendre kiterjedő javaslat hipp-hopp elkészült, íziben el is fogadták, s az államelnök már alá is írta.
A fél napig még örvendező MOK és a szakszervezetek elképedve tapasztalták,
hogy a lángeszű fiúk-lányok összegányolta szabálycsomag nem egyéb, mint jogalkotási fércmunka. Szinte minden sorában akad valami súlyosabban vagy legalább érintőlegesen kifogásolható biztos bizonytalanság.
Jómagam nem veszem a bátorságot, hogy a törvény fogyatékosságait boncolgatni próbáljam,
ez az érintettek és a szakértők dolga. De az egyik legfőbb érdekeltként, vagyis betegként megkockáztathatom, hogy ez a törvényalkotási munka az előkészítéssel együtt kritikán alul pocsék volt. A konkrét előterjesztés véleményezésére a MOK és más érdekeltek kaptak vagy öt órát; a pénzügyi fedezetről az érvényes költségvetési törvényben talán egy sor sincs.
Ez a jogi csoda évtizedekig tananyagként szolgálhat majd a jurátusoknak: miként nem szabad törvényjavaslatokat vasvillával összehányni és szaladgálni vele a képviselőházba. Elfogadni meg aztán pláne!
Most persze áll a bál!
Van érvényes törvény, de hatása erősen kétséges, mert az orvosok mintegy negyede-harmada már most közölte a magas vezetőkkel, hogy a rabszolgabeosztást nem vállalja. (Akkor pedig – szerintem – fizetésemelés sem lesz!) A MOK megpróbál korrigálni, s mindenekelőtt tájékozódni. Névtelenséget ígérő kérdőíven igyekszik felmérni az orvosok pillanatnyi helyzetét és a törvényhez kötődő szándékait, ami nagyon jó, de nyilvánvalóan olyan munka, amelyet a törvény meghozatala előtt kellett volna elvégezni. (A kérdőívről portálunk más helyén olvashatnak.) És még ez a kérdőív is igencsak hevenyészett összeállítás, mondhatni csak a legfontosabb személyi kérdésekre vonatkozik, amelyekre leginkább sürgető választ kapni.
Ha alapos egészégügyi reform lenne előkészületben,
az orvosoktól talán azt is meg kellene tudakolni, hogy mennyiben elégedettek a gyógyításhoz rendelkezésükre álló mű-szer- és gépállománnyal, gyógyszerekkel, mennyiben ismerhetik meg és alkalmazhatják a legújabb gyógyeljárásokat, miként és miért szabnak korlátot munkájuknak ostoba, túlzó takarékossági korlátok, és ők bizonyára említhetnének még további problémaköröket, amelyek megoldása a fizetések emelésén túl múlhatatlanul szükséges len-ne az rémes állapotban levő hazai egészségügyi rendszer reformjához. Persze kellene a kórházak kifestése is, de ez a feladatok sorában az utolsó helyek egyikén áll. (Csak tanulságos adalékként említem: Svédországban a képviselők hat évig csócsálták az egészségügyi reformtörvény részleteit, mielőtt kormánypárti és ellenzéki honatyák együtt, egyetértésben döntöttek volna.)
A dolgok alakulását látva szörnyű, merőben rosszindulatú sejtés suhant át az agyamon:
vajon a törvényalkotó hitvány terveiben eleve a káosz volt a cél?
És éppen a járvány idején?
Hogy a törvény nyomán a nagy magyar kusza semmiben a munkájukban egymásra utalt egészségügyi dolgozók csoportjai között tudatosan ébresztett, és műgonddal szított érdekellentétek közepette a kormány elsinkófálhassa a kifizetések legalább egy részét?
Biz‘ én ezt most nem tudom, de volt már ilyesmire példa a Fidesz áldásos kormányzása idején nem is egy. Hiszen béremelést a közkasszából már mindenkinek ígértek, de pénzt amúgy igazán csak a kedvencek kaptak.
Mostanában, ha orvos volnék, nagyon-nagyon bánatos lennék.
És aligha szolgálhat vígasztalásúl a doktoroknak, hogy a betegeknek sem lesz jobb egy szikrányival sem!
Ami egészen biztosan lesz, az a „csinnadratta bum-bumm-bumm! Rendbe tettük az egészségügyet!
