Amikor a gyermekvállalás mellett döntünk, igent mondunk arra, hogy lesznek álmatlan éjszakák, hogy a tiszta falak festővászonná válnak, hogy sok mindenre nem lesz annyi idő, vagy semmire nem lesz semennyi idő.
Igent mondunk arra, hogy a saját szükségleteink háttérbe kerülnek
azért, hogy gyerekeinknek mindent megadjunk, amitől boldog felnőtté válhatnak. Egészségesen főzünk, mondókázunk, mesélünk, rajzolunk, fejlesztő foglalkozásokra visszük, jó iskolát keresünk nekik. Próbálunk időt szakítani mindenre, miközben a párkapcsolatunkat is egyben kéne tartani. Ez fárasztó. Pszichésen egy hullámvasút. De minden nap megvesszük egy újabb körre a jegyet – és rájövünk, hogy az elején fogalmunk sem volt róla, hogy mire mondtunk igent…
Ez a jelenlegi váratlan vészhelyzet szinte senki számításai között nem szerepelt
Mi itt Európa közepén néhány héttel, nappal ezelőttig úgy éltünk, hogy azt hittük, mindent kontrollálunk. Ma azonban aggódnunk kell, lesz-e munkánk, meg tudjuk-e védeni a családunkat. Eközben új terhek is rakódnak a nyakunkba: A nagyszülőt óvni szeretném, de a gyerekekre munka mellett nincs elég időm. A gyerekeknek otthon kell tanulni, de nem vagyok tanár, nem tudom megtanítani az anyagot. Etetem én a családot, de nincs kapacitásom egész nap a konyhában állni, főzni, mosogatni, elpakolni, majd kezdeni az elejéről az egészet. Vállaljuk a home office munkaformát, de ha a konyhában kifőzde, a nappaliban iskola, a fürdőszobában mosoda, a hálószobában játszótér üzemel, nehéz olyan helyet találni, ahol koncentrálni is tudunk.
Ha azt érzed, hogy borzalmas szülő vagy,
mert 1 hét alatt nem lett tökéletes, hűtőre kitett napirendetek, nem próbáltátok ki az összes kreatív elfoglaltságötletet, amit a neten láttatok és még kiabáltatok is egymással, akkor szeretnénk megnyugtatni Titeket: nem borzalmas szülők vagytok, hanem átlagos szülők.
Ez most nagyon nehéz időszak, és nehéz is lesz. Így önostorozás helyett nézzük, mit tehetünk a józan ész megőrzéséért.
- Együtt. Mindenki vegyen részt a maga képességei szerint az otthoni feladatokban. Amikor együtt vagyunk, figyelünk egymás szükségleteire. Ha valakinek privát időre van igénye, biztosítsátok számára. Ha valaki beszélne arról, ami foglalkoztatja, hallgassátok meg. Jelezzétek a gyerekek felé, ha időre és térre van szükségetek, sajnos/szerencsére ezt most lesz idő megtanítani nekik.
- Kommunikáció a külvilággal. Ne olvassátok el a 100. cikket is az élelmiszerboltok felszereltségéről, a rémhírekről – ezek a hírek nem engedik, hogy enyhüljön a stressz, ami napok óta uralja az életünket.
- Kommunikáció a családdal. Beszéljetek a gyerekekkel a kialakult helyzetről. Nekik sokkal nagyobb szükségük van az állandóságra. Ennyi változáshoz, bizonytalansághoz lassabban és nehezebben alkalmazkodnak.
- Kommunikáció önmagammal. Ha csak pár percetek van, amikor magatok lehettek, akkor azt használjátok arra, hogy megveregetitek a vállatokat, megnyugtatjátok magatokat: “semmi baj, minden rendben lesz”. Hátha tényleg így lesz… A saját magunknak felállított irreális elvárások pokollá teszik az életünk. Próbálkozz legjobb önmagadat adni, de hibázni is ér, sőt fogtok is, kell is. Kiabálsz? Kérj bocsánatot, és fejezd ki, hogy a szereteted változatlan.
Hiszünk benne, hogy most kaptunk egy új lehetőséget, hogy válasszunk, mire mondunk igent.
