Connect with us

Ez a nap

A „legmenőbb magyar” bejelentette, hogy nem jelent be semmi újat!

orban-kedves-vezeto
Megosztás

Orbán Viktor hatalmas lendülettel vágott bele a hétvégébe, hajnalban állt már a vártán, majd 9 óra magasságában beszámolt az Operatív Törzs  szombat reggeli üléséről.

„Nem béníthat meg bennünket újra a vírus!”

Orbán Viktor videón foglalta össze az Operatív Törzs szombati ülésének eredményeit. Erős reggelként jellemezte Orbán Viktor az Operatív Törzs mai ülését, aminek eredményeit Facebookon osztotta meg:

  • Több, mint 10 ezer szabad kórházi ágy van.
  • Október 1-től kötelező lesz az iskolákba belépés előtt hőmérsékletvizsálatot végezni.
  • A szerdai kormányülésen döntenek majd arról, mi lesz a hatósági ára a koronavírus-teszteknek.
  • Ingyenessé fogják tenni az influenza elleni védőoltást.

A miniszterelnök azt mondta, szeretnék valahogy kikényszeríteni, hogy a jelenleg érvényben lévő kevés szabályt betartsák az emberek,

mert ha nem tartják be, kénytelenek lesznek szankciókhoz kötni azokat.

https://www.facebook.com/orbanviktor/posts/10158587837171093

Ezzel egyidőben….

„A legmenőbb magyar….”

A remekbe szabott maszkot persze kifelé jövet már nacizsebben hozta a miniszterelnök, amit abból gondolunk, hogy a helyén nem volt.

A jelzőt nem róla mondták, maga gondolja így:

orban

fotó: O.V. közösségi oldala

Orbán úr! Szájmaszk-ügyben hallgathatna azokra, akik tudják, miként és milyet érdemes viselni annak érdekében, hogy Ön is védve legyen és az Ön esetleges bacijai se legyenek fertőzőek.

Az ominózus „legmenőbb magyar” maszkkal kapcsolatban Tarjányi Péternek is van mondandója:

„Olvasom, hogy a miniszterelnök úr védőmaszkján a „legmenőbb magyar felirat” díszeleg… Kapott is szegény emiatt temérdek megjegyzést, gonosz kommentet… Nem is értem miért?

Tegyünk egy gondolatkísérletet és nézzük a világot az ő szemén keresztül….

Rengeteg ember szereti, volt nyaralni az Adrián, sőt a héten traktorozhatott Felcsúton a Puskás Akadémián…Mi kell ennél több egy ember boldogságához…??? Mi a baj ezzel? Én is szerettem volna traktorozni. Igaz 4 évesen, de akkor is. Szóval megkérnék mindenkit, aki olvassa a fenti sorokat legyen megértőbb, rugalmasabb.

De felesleges is ezt mondanom, mert meggyőződésem, hogy legbelül Ti is, én is így gondoljuk ezt, és egyfajta közös rezgésben együtt mosolygunk jókedvű, kedves vezetőnkre…. Hajrá Magyarország, hajrá magyarok…”

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. Bartha László

    2020.09.12 12:03 at 12:03

    Orbán „úr” ön szerint háborúzunk a covid 19 – el!
    Tájékoztatom, hogy eddig minden háború a hadszíntereken dőlt el, nem pedig az asztal melleti !!!!
    Ha ön harcolni szeretne tegye fel maszkot, és induljon a csatatérre. Ha ott az előírások betartásával csatét, esetleg háborút nyer, akkor lesz ön nagy ember. Eddig csak szájtépést láttunk, hallottunk ! ideje lenne tenni valamit !
    A rendőrségnél is ideje dolgozni !A TV műsorokat végig nézni, és azokat a kormánytagokat, fidesz vezetőket meg büntetni akik nem hordják előírás szerüen a maszkot minden esetre JÓL meg kellene őket büntetni!!!!!!!
    Nem csak a kis embereket kellene vegzálni, a nyugdíjuk felét büntetéssel elvenni.
    Miből fizessen a a 28500 Ft minimálbéren tengődők
    széles tábora?
    Na itt lehetne szavazatokat szerezni,de csak akkor, ha be is tartják amit megígérnek.
    A hazugságaikkal tele van a padlás még ott is ahol lapos tető van !!!!!!!!!!

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük