Connect with us

Banánköztársaság

A lompos, az ordas, meg a félszemű Rezső

Megosztás

Mi a különbség a kormánypárti és az ellenzéki farok között? És hova lehet még menekülni az elharapózó szextörténetek elől? – a szürreális összefoglalókat író Rab László erre keresi a választ az 51. héten.

Csak Julcsával nyájaskodnék

Az a lényeges különbség, hogy az egyik közpénzből, a másik magától áll fel. Erre lehet következtetni a csikólátó Borkai-ügy után berobbantott Gréczy-farokügy hallatán. Amire azt is lehet mondani, hogy a farok az farok, fölösleges elmerülnünk az ügy mélységeinek taglalásában, mert nincs olyan. Miután azonban minden történet vezet valahová, ezt se szabad olyan hamar a sorsára hagynunk.

Ha ugyanis valakinek farka van, emlékszünk rá ifjúságunk éveiből, az a kooperáció valamilyen lehetőségét villantja fel (általában) olyanokkal, akiknek viszont pucájuk, nunijuk  van. Az egyik a másikhoz közeledik, azaz bírja, csípi, szeretne ráharapni, mert bukik rá, jó akar lenni nála. Ha minden jól megy, a farok- és a pucatulajdonosok összeédesednek, egymásra találnak vagy kart karba öltenek („Csak Julcsával nyájaskodnék” – írta Vörösmarty). Gréczy Zsolt is el akarta csavarni valakinek a fejét. Beleszeretett, belehabarodott, belebolondult, belepistult, belezúgott. Legyeskedett, mint bármelyikőnk, csapta a szelet, udvarolt, tette a szépet, turbékolni, székelyesen szólva burukkolni akart. Megkívánta, döglött érte, gerjedni kezdett, mint Zsirai a vöröshagymától, mint a cigányasszony dunnája a napon. Bakos lett, rajta volt a kangörcs, bögyörödött. Arra készült, na, hogy összeszűrik a levet.

Mi következik ebből?

Jó esetben az ember csárázza, cidázza a kinézett partnert: felekezik vele, megismeri, ahogy a Biblia írja, megilleti, a magáévá teszi, bevág, bever, beakaszt, kedvét tölti rajta, mindösszesen bezavarja a macit a málnásba. Hál, nőszik, izél, kúr, hág, lő, teker, ebekedik, kamatyol, köpül, karistol, gelingél, kupakol, töm, ékel, (Szalontán) epecsel, dug, bedörgöl, koppint, kettyint, komázik, subázik, rabonyázik, rüffent, patkol, bibicel, lyukra játszik. A további csábító lehetőségek: kakasol, tojóz, cicerél, ficerél, bóbáz, búbol, herécel, kacérol, peckel, gúnárol, gácsérol, pitél, (Gyergyóban) benderéz, hergel, bujál, bugyog. Pacsmagol, baklat, megbúg – ennyi mindent tudunk csinálni -a néprajz szerint- a farkunkkal.

Pimpili és mindenke

Na most a Borkai- és a Gréczy-féle farokügy (társadalmi veszélyességét tekintve a Gréczyé meg se közelíti amazt) teljesen alkalmas arra, hogy még távolabbra szökjünk a politikától. Én például kínomban a hímvessző szinonimáit kezdtem a napokban vizsgálni. A péniszt, a falloszt finomkodva nemzőtagnak, szerszámnak nevezik, máskor jóval egyszerűbb a megnevezése (a XVI. században aranyszeg volt). Szemlézzünk a legérdekesebbek között: csök, komagyűjtő, lompos, ordas, fütykös, répa, murok (Erdélyben murka, Baranyában birbic, Hevesben birbite, Moldvában kanóc), sudribunkó, lődörgő, pöszörő, pimpili, bögyörő, bille, kukac, fütyi, macskavéső (!), pipa, dákó, kéjléc, broki, a félszemű Rezső, a simafejű főhadnagy, a vörösfejű kozák, a cigányban kár vagy kárszeg. A nők se panaszkodhatnak, a szeméremtest elnevezései szintén szellemesek: vénuszdomb, mindenke, muff, trüs, punci, nuni, péra, vatrancs (Baján, ha nagy), vatrantyú (Somogyban, ha vénasszonyé), lik, ibrik, buksza. A csikló (klitorisz) népi elnevezései a legszebbek: pecek, pötyke, pige, bige, pity, a kíváncsi. (Megfarolna-e a kendtek lánya? – hangzik archaikus leánykérésen Baranyában. – Mert a mi fiunk már bikhatna.)

Mást nem is szeretnék mondani a Gréczy-ügyről. A tanulság az, hogy mindenkinek van farka, amiről sok minden az eszünkbe juthat, de nem törvényszerű, hogy a külön bejáratú bájdorongunkat le is fényképezzük. Ha mégis megtesszük, előfordulhat, hogy irgalmatlanul rá…faragunk.

Lacibá szeret téged

A gyűlölet nem pálya, hirdette Alsó és Felsőházelnöky Kövér Lacibá, akinek nevére nem, a bajszára annál inkább emlékezni fogunk. Aztán a keresztényi szeretet nevében rögvest leállatozta Hadházy Ákost és Tordai Bencét. „Hadházy Ákos zoológiai besorolása szerint Hadházy Ákos. Nincsen párja széles e világon…Ők a demokrácia salakja” – nyilatkozta karácsonyi mélyinterjújában KL, de ettől már nem áll fel a pimpilim. Csak azt tudom, hogy a fideszútálati hangulatométer mutatója az 1-től 100-ig terjedő skálán (kiakadás utcai zavargásokkal, a minielnök és haverjai Azerbajdzsánba való elűzésével 95 fölött várható, időjóslatra nem vállalkozom) masszívan a 70-es érték fölött rezeg. Most jönnek az ünnepek, a nép hazarohan és megtömi a bendőjét. Aztán visszatér tele gyomorral, a téli ünnepkör utáni kiürített bukszával, és tavaszra megint 75-80 fölé szökik a mutató.

Pol-operett a láthatáron

A Bayer-féle Lépjünk ki az angolok után az olaszokkal meg a visegrádiakkal az EU-ból címet viselő pol-operett hatásait máris méri a hangulatométer. Lázár Janó jól ismeri a műszert, tudja, hogy a fideszútálat emelkedik, a minit a nép gyakran nevezi félszemű Rezsőnek, amiből egyszer még baj lehet. Németh Szilárd, Kósa Lajos és Rogán Antal puszta látványa begerjeszti a FUHA-métert. Új arcok kellenének, szeretetre méltók, de ilyenje a mininek már nincs, hiszen szisztematikusan kiirtotta őket. Úgyhogy maradnak a csinovnyikok.

Klónozni kezdik őket

Kásler Miklós EMMIniszter bejelentette, hogy felállítják a Nemzeti Humán Reprodukciós Intézetet. Rögtön találgatások jelentek meg arról, hogy Fidesz-szavazókat akarnak klónozni, az orosz típusú trollhadsereg október 13-án már nem tudott rendesen teljesíteni, ezért más megoldás után kellett nézni. Ennek lesz első állomása a NHRI, majd azt követően a Nemzeti Humán Agymosoda (NHA) és később a Nemzeti Minielnök Reprodukciós Hivatal (NMRH) létrehozása. A kiszivárgott hírek szerint az a cél, hogy a Fidesz 30 évvel ezelőtti alapítóinak megfiatalított másait állítsák újra csatasorba (az öreg, kopott változatokat kivonnák a forgalomból). A jövőben ennek megfelelően újra a hosszúhajú Deutsch Tamásokkal, illetve a szakállas, de egykori liberális fertőzéseitől megszabadított, illiberátorra átklónozott Orbán Viktorok szerepelnének a nyilvánosságban, és lehetővé válna, hogy egyszerre több helyen is felbukkanjanak.

Az elképzelések között szerepel egyes politikusok teljes rekonstrukciója is

A gyakorlatban ezt úgy kell elképzelni, hogy az automatizált Németh Szilárdok közül a bétaváltozat a parlamentben ügyködne, a további klónok pacalt fogyasztanának vagy részt vennének a Nemzeti Birkapörkölt Fesztiválokon. Az elképzelések között szerepel egyes politikusok teljes rekonstrukciója is. Kósa Lajos mindjárt az első kísérleti fázisban új algoritmust kaphatna, és kicserélnék Rogán Antalt is egy jóval fiatalabbra. A tervek szerint Kásler miniszter felállíthatja a Nemzeti Örök Élet Intézetet is, itt azonban bonyolult válogatáson esnének át a jelentkezők.

Ez volt az 51-es, egy van még hátra, aztán megyünk együtt a jövőbe

Vagy megszívjuk a lődörgőt. (A szinonimák forrása: Bartos Tibor Magyar szótár/Egymást magyarázó szavak és fordulatok tára 1-2., Corvina, 2002. – A pikáns szószedetek között eredetileg szerepeltek az obszcén és vulgáris változatok is, amelyeket a szerkesztő javaslatára eltávolítottam. Éspedig azért, hogy ne sértsük meg – nyelvünk meglehetős mélységű ismeretével – a közösségimédia szigorú előírásait. Ez van, ide jutottunk. RL)

Becso

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. parepcsi

    2019.12.23 11:29 at 11:29

    Nagyon jó!

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük