Connect with us

Ez a nap

A magyar nyugdíjak évek óta változatlanok – a kormány be tudna avatkozni, ha akarna

nyugdij
Megosztás

A Demokratikus Koalíció (DK) azt javasolja, hogy a nyugdíjemeléseket kössék a béremelésekhez, a nyugdíjkorrekciót a nyugdíjas inflációs kosár alapján számolják ki, és a kormány kártalanítsa az átvert és kisemmizett rokkantnyugdíjasokat.

A környező országokban magasabb a nyugdíj mint nálunk

A DK frakciószóvivője szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, Románia jelentősen emeli a nyugdíjakat, így a térségben Magyarországon lesz a legalacsonyabb az átlagnyugdíj. Már nem csak Ausztriában, hanem Szlovákiában, Csehországban és Lengyelországban is magasabb az átlagos nyugdíj, mint nálunk, Magyarország ebben is végérvényesen leszakadni látszik – tette hozzá Gréczy Zsolt.

Kijelentette: Orbán Viktor miniszterelnök ígérget, a választások előtt Erzsébet-utalványokkal szavazatot vásárol, de valójában őt és kormányát egyáltalán nem érdekli az idős magyarok élete. A magyar nyugdíjak gyakorlatilag évek óta változatlanok és azok is maradnak, pedig a kormány be tudna avatkozni, ha akarna – mondta a képviselő.

A megállapodás az ellenzéki jelöltekről a pártok megbeszélésein születik meg

A DK éppen azért küzd az európai egyesült államokért, hogy a kormányoktól függetlenül, minden európai polgárnak járjon az európai minimálnyugdíj – hangsúlyozta Gréczy Zsolt.

Arról, hogy a Jobbik az ellenzéki megállapodás ellenére két fővárosi kerületben is saját polgármesterjelöltet készül állítani, a frakciószóvivő kérdésre azt mondta: az a cél, hogy a választáson csak egy ellenzéki jelölt álljon szemben a Fidesz jelöltjével. A végső megállapodás a pártok megbeszélésein fog megszületni – tette hozzá.

Orbán megpróbálja az orránál fogva vezetni az EU-t

A Demokratikus Koalíció EP-képviselői valóban azt javasolták a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége (S&D) EP-frakciójának, hogy ne támogassák az Európai Parlament szakbizottságainak vezető tisztségeire jelölt fideszes politikusok megválasztását – felelte egy másik kérdésre. Hozzátette, az „Orbán-rendszer kiszolgálóit, közkatonáit” nem csak Magyarországon, de az Európai Parlamentben sem akarják támogatni.

A Fidesz és Orbán Viktor megpróbálja az orránál fogva vezetni az Európai Uniót – reagált Gréczy Zsolt Kövér László házelnök azon közlésére, hogy a kormány később újból előveheti a közigazgatási bíróságokról szóló törvényjavaslatot.

(Forrás: MTI)

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük