Banánköztársaság
A modellértékű orbáni demokrácia értelmezése
Már megint a demokrácia! A halódó, jövőtlen Nyugatnak folyvást visszatérően a magyarországi demokráciával, jogállamisággal, sajtószabadsággal van baja.
Már megint a demokrácia! A halódó, jövőtlen Nyugatnak folyvást visszatérően a magyarországi demokráciával, jogállamisággal, sajtószabadsággal van baja.
Legfrissebben Antony Blinken, az új amerikai külügyminiszter aggodalmaskodott a magyarországi viszonyok miatt – mondván:
„Várakozással tekintünk arra, hogy megtaláljuk a módját, hogy együttműködhessünk Magyarországgal számos, kölcsönös érdeklődésre számot tartó kérdésben, különös tekintettel a biztonságra, a bűnüldözésre, valamint a gazdasági és energetikai területekre. Ugyanakkor világossá tesszük az aggodalmainkat és az alapelveinket is, amikor az emberi jogokról és a demokratikus intézmények álla-potáról és a sajtószabadságról van szó”
– fogalmazott Blinken a Telex főszerkesztőjének kérdésére.
Igazi diplomataszöveg: udvarias, de elég világos annak, aki érteni akarja a hallottakat
Szóba kerülhetett a demokrácia és a jogállamiság kérdésköre a pénteki brüsszeli vacsorán is, amelyen Orbán Viktor közölte vendéglátójával, Ursula von der Leyen EU bizottsági elnökkel, hogy Magyarország egyelőre nem tart igényt az EU helyreállítási alapjából rendelkezésünkre álló 3300 milliárd forintos hitelkeretre. Hírek szerint ennek is lehet némi köze a vitatott jogállamisági kérdésekhez.
Tegyünk kísérletet újfajta megközelítésre,
s induljunk ki abból, hogy Orbán Viktor és a Fidesz, valamint mértékadó nyugati politikai körök között lényegileg csupán apró, (vagy talán nagyobb) fogalmi-értelmezési különbségek vannak a demokrácia minéműségét illetően, s ez okozza a politikai konfliktusokat. A szó is, és a demokrácia is mint kormányzati rendszer, az ókori Görögországból indult világhódító útjára, hogy a csúcsra napjainkra Magyarországon érkezzen, – Gulyás Gergely közölte a minap a kormányinfón, hogy
„Magyarország modellértékű demokrácia“
Nézetem szerint ez igaz. A modell különleges értékét rendkívüli egyszerűsége adja, olyan, mint egy hűtőmágnes szövege: lényegének kifejezésére elegendő mindössze két pont:
- 1./ Orbán Viktornak mindig igaza van!
- 2./ Ha Orbán Viktornak esetleg nem volna igaza, azonnal életbe lép az első pont!
Szíjjártó Péter, az örökmozgó fürkész és portyázó vakcinaszakértő külügyminiszter
valamelyest részletesebb jellemzéséből is kiviláglik a magyar demokrácia fogalmának speciális értelmezése. Így reagált Blinken szavaira:
„Amerikai „barátaink” hiába féltik tőlünk a demokráciát, nem kellene ezt tenniük, mert Orbán Viktor személyében egy „demokráciaharcos” vezeti Magyarországot. A magyar történelem tele van olyan emberekkel, akik a szabadságért, a függetlenségért és a szuverenitásért harcoltak. A magyar nemzet megharcolt a saját szabadságáért, úgyhogy egészen biztos, hogy a magyar szabadságot és a magyar demokráciát nem kell féltenie az amerikai kormánynak!“
Emlékeztetett arra is, hogy a kommunisták ellen Orbán Viktor miniszterelnök lépett fel a leghatározottabban. Meglehet, talán így volt, bár kényesebb ízlésű, vagy inkább pontosabb forrásokkal dolgozó történészek szerint erős kétségekkel fogadhatjuk a külügyér állításait, de ami Orbán és például a kínai, vagy vietnami kommunisták mai viszonyát illeti, helyes lenne ha Szíjjártó úr revízió alá venné a miniszterelnök kommunista-ellenességéről vallott álláspontját. Azt is mondhatnánk, hogy Orbán immár a kommunista Kína nagy hívévé és partnerévé szegődött, nem hiába utazik rövidesen Kínába.
De tűnődésünk tárgya nem Orbán Viktor politikai szélkakas mivolta, hanem a demokrácia fogalma
A szó eredeti tartalmáról és a speciális magyar értelmezésről már ejtettünk egy-két szót, most tekintsünk a közelmúltba! Kornai János közgazdászprofeszszor még 2011-ben a Népszabadságban tette közzé elemzését a Fidesz és Orbán Viktor működésének első évéről, s írásában – egyebek mellett – nagy teret szentelt a demokrácia kérdéskörének is. Ezeket a sorokat írta akkor a hírneves és tekintélyes szerző:
„Magyarország az 1989.-1990. és 2010. nyara közötti időszakban demokrácia volt. Most már nem az; a politikai formáció, amelyben élünk, autokrácia… E kijelentés csak akkor értelmezhető, ha körvonalazom, mit értek demokrácián….A legfontosabb közös vonások a következők:
- A hatalmi ágakat szigorúan szétválasztották.
- Egyes fontos állami feladatokat olyan szervezetek látnak el, amelyek függetlenek a kormánytól.
- Az államapparátuson belül világosan elhatárolódik a politikai kinevezettek aránylag szűk csoportja és a munkakörét a politikai változásoktól függetlenül, megszakítás nél-kül betöltő köztisztviselők és közalkalmazottak, a közszolgálat, a „civil service” széles csoportja.
- Érvényesül a „fékek és ellensúlyok” elve. Az államon belül nem kerülhet tartósan túlsúlyra egyik hatalmi ág vagy szervezet sem, mert a többi ág vagy szervezet meg-akadályozza ebben.
- A törvényjavaslatok parlamenti elfogadását széles körű viták és egyeztetések előzik meg. …
Szinte hihetetlen, hogy milyen mély sebeket ütött máris az Orbán-kormány és a Fidesz a demokrácia arcán,
mennyi mindent összerombolt azokból az alapvonásokból, amelyeket az elmúlt húsz év megalkotott.
- A „centrális erőtérben” dől el minden.
- Elmaradtak a széles körű előzetes viták és egyeztetések.
- A parlament törvényeket sorozatban gyártó, elképesztő sebességgel működő szavazógéppé alakult.
- A köztársasági elnök nem pártok felett álló, a nemzet egységét megtestesíteni hivatott egyéniség, hanem engedelmes pártkatona.
- A legfőbb ügyész kulcspozíciójába az uralkodó párt kipróbált hívét tették.
- Az Országos Választási Bizottságba szinte kizárólag a saját embereiket nevezték ki.
- Az alkotmányosság legfőbb őrének, a bírói függetlenség fundamentális intézményének, az Alkotmánybíróságnak a jogkörét brutálisan szűkítették – ez a tett egymagában is végzetes csapás a „fékek és ellensúlyok” elvére.“
– írta Kornai János Kövér László szerint ugyan a
„fékek és ellensúlyok rendszere hülyeség, és semmi köze a demokráciához“,
de ezzel a véleményével nem aratott osztatlan sikert a velünk szövetséges demokráciákban, hanem hát ők nyilván fogalomzavarban szenvednek, s mit sem értenek a komoly dolgok lényegéből. Komoly dolog pedig a választás, amely most ismét közeledik Magyarországon is, már gőzerővel folyik a kampány. De folyamodjunk ismét Kornai Jánoshoz!
„A demokrácia végső vizsgája: milyen procedúra keretében megy végbe a kormányon levő személy, csoport vagy párt leváltása.
A demokrácia alapvető fontosságú ismérve az, hogy a leváltáshoz nincs szükség erőszakra…a leváltás megvalósítható békésen és civilizált módon: az egymással versenyző pártok között választó szavazás keretében….
Nem az a kérdés, hogy minden egyes választáson sor kerül-e leváltásra, hanem az, hogy egyáltalán fennáll-e a leváltás lehetősége. Vagy az éppen uralmon lévő politikai erő annyira „bebetonozta” magát, hogy még csak esély sem marad a leváltásra?
Nem csak a totalitariánus rendszerek, a náci vagy a bolsevik típusú diktatúrák voltak erre képesek, hanem az olyasféle autokráciák is, mint a Horthy-rendszer. …A politikai rend garantálta azt, hogy a kormányzó erő nem váltható le. Korai lenne (és kétségbeejtő lenne) azt kijelenteni, hogy ez már megtörtént a mai Magyarországon. Még akkor is korai lesz erről beszélni, ha a legközelebbi választáson ismét a Fidesz győz. Hosszú történelmi időszak eltelte után visszatekintve lesz majd csak megállapítható: mi történt a leválthatóság végső procedurális vizsgáin.
Ma csak annyit mondhatunk: Orbán Viktor már a választások előtt kijelentette: olyan politikai állapotokat kell teremteni, ame-lyek biztosítják, hogy uralmuk akár 15-20 évig is fennmaradjon. Amióta hatalomra kerültek, visszafordíthatatlan lépéseket tettek ennek a tervnek a megvalósítására. Szétrombolták vagy súlyosan meggyengítették azokat az intézményeket, amelyek biztosí-tanák a leválthatóság elvének érvényesülését.“
Kornai János 2011-es sorai mit sem vesztettek aktualitásukból, sőt a helyzet csak romlott
A professzor már akkor autokráciának minősítette a magyar kormányzati rendszert, amely ma már teljes joggal nevezhető Orbán Viktor személyes diktatúrájának.
Az egyelőre még belső politikai és személyi ellentétekkel bajlódó ellenzéki szövetségnek ebben a helyzetben kell megküzdenie a választási győzelemért.
Vagyis túl kell lépnie a saját árnyékán, s amennyiben győz, kormányzóképes erővé kell formálódnia, mert az orbáni demokrácia hosszú távon nem életképes, hanem az egész nemzet (jó)létére veszedelmes formáció.
Azaz Ursula von der Leyen asszony és Blinken úr minden bizonnyal joggal aggódhat Magyarország és a magyarok sorsáért.
De nem az ő dolguk itt demokratikus rendet teremteni, hanem a miénk, európai magyaroké!
