Connect with us

Banánköztársaság

A „parlament” tavaszi ülésszakának első napján – „Úgy beszélnek Ukrajnáról, mintha Magyarországról szólnának”

Megosztás

A „parlament” tavaszi ülésszakának első napján sok, zömmel fideszes ostobaságot és aljasságot hallottam. Mind közül a címben idézettet tartom legcinikusabbnak, legaljasabbnak. Orbán Viktor mondta.

Megosztás

A „parlament” tavaszi ülésszakának első napján sok, zömmel fideszes ostobaságot és aljasságot hallottam. Mind közül a címben idézettet tartom legcinikusabbnak, legaljasabbnak. Orbán Viktor mondta.

És úgy mondta, mint a világ legtermészetesebb dolgát

Az ellenzék erre nemigen reagált, a „parlament” maffiafrakcija pedig lelkesen megünnepelte. Hasonlókat persze hallottunk már korábban, meg a mostani (z)ül(l)ésen is: nem a mi háborúnk, ne keverjenek bele minket; meg aztán tűzszünetet és békét akarnak „a magyarok”.

Csak a „magyarok”, esetleg a pápa akar békét – ez utóbbi majd még kiderül… A többiek – Brüsszel, USA, a Soros-féle spekulánsok (értsd: zsidók – de hisz értik is azok, akiknek Orbán beszél!), a gyurcsányista dollárbaloldal mind a háború folytatásában, eszkalációjában érdekeltek… Orbán szinte egyedül védi az emberiséget az új világháborútól..!

Csak kapkodjuk a fejünket:

hogy lehetnek még emberek, akik hitelt adnak ennek a kiszámítottan uszító, mégis eszelős, „sajtóklub” népszerűsítette agitpropos dumának?!

Milyen világban élnek, milyen valóságot érzékelnek? Gondolom csak az orbáni NER álvalóságát: ezért van, ezért lehet a rettegés a migráncsoktól, különösen olyan helyeken, ahol egyet sem látnak; ezért uszulhatnak gyermekvédelemre azok, akik készségesen elfogadják a „genderideológia” és a pedofília Orbán és társai meg médiája hazudozta összefüggését.

Ezért élheti meg a maffia a maga hatalmának 13. évét: jól előkészített, profin vezényelt, alantas ösztönökre és világbíró butaságra épített uszító hecckampányok közepette.

És nem érdekli amagyarembereket semmi más:

  • a rablások letagadhatatlan sorozata – igaz, úgy érezhetik, valami nekik is csurran-cseppen;
  • a demokratikus jogállam szétverése,
  • az oktatás, az egészségügy, a szociálpolitika lepusztítása,
  • a környezet lerombolása – még gyönyörködnek is a fák helyére lefektetett térkövekben;
  • a Balaton elzabrálása stb.

fő, hogy megjelölik, kit kell gyűlölniük, és ők készségesek.

Ilyen közegnek szól Orbán,

amikor azt mondja, Ukrajna nem Magyarország, az a háború két, számunkra idegen testvérnép háborúja, nem akarunk belekeveredni.

És közben szidalmazzák a Nyugatot, amiért 1956-ban nem vállalta értünk – szerintem helyesen – a 3. világháború nagyon is fenyegető, nagyon is valóságos kockázatát. És ilyen „magyarembereknek” szól a Fidesz „békepárti” határozati javaslata, amelyet remélhetően a demokratikus ellenzék nem fog megszavazni. E javaslat fél mondatban ítéli el Oroszországot, elismeri Ukrajna önvédelemhez való jogát, csupán azt követeli, hogy ne segítsék az ukránokat fegyverrel, szüntessék meg a szankciókat, legyen azonnali tűzszünet, kezdődjenek „tárgyalások”. Az orosz csapatok kivonásáról nem szól a javaslat…

Az jut erről eszembe, hogy 1956-ban Maléter Pál és társai a fegyverszünet reményében utaztak Tökölre – „tárgyalni”…

Amit a Fidesz „békepártiságnak” nevez, valójában az orosz agresszor alig leplezett támogatása!

Végezetül legyen itt egy beszámoló az álkeresztény NER idején elhangzott emberi – keresztényi gondolatokról:

Szerző