Blogbazár
Áder aláírta
Áder János köztársasági elnök aláírta a gránitszilárdságúnak mondott alaptörvény hetedik módosítását, valamint a Stop Sorosnak nevezett törvénycsomagot. Még egy-két aláírás, és Áderre már annyira sem lesz szükség, mint amennyire most sem volt.
Amúgy meg következetesen tartotta magát ahhoz, amit még az alaptörvény negyedik módosításakor mondott: hogy alkotmányos kötelezettsége az alkotmánymódosítás aláírása, illetve hogy az alaptörvény nem ad lehetőséget az államfőnek arra, hogy a módosítást megfontolásra visszaküldje az Országgyűlésnek, vagy az Alkotmánybíróság vizsgálatát kérje.
Pedig ad neki lehetőséget: választhatta volna azt az opciót, hogy nem írja alá.
Nyilván sokat töprengett Áder, mielőtt úgy döntött, hogy aláírja. Osztott és szorzott, magyarul: mérlegelt. Nem szakmailag hezitált, hanem a politikai hozadék szempontjából. Hogy ha csak két rossz közül választhat, van-e olyan opció, amelyből jól lehet kijönni.
Lett volna.
Ha nem írja alá, akkor nyilvánvaló, hogy elszabadul a pokol. Villámok csapkodnak mindenütt, hangos zenebonával leszakad az ég, de Magyarország ezt még kibírta volna. Magyarország megért volna ennyit, ez az orbáni ricsaj a saját jövőjét tekintve Ádernek is kamatozott volna.
Mert neki is tudnia kell, hogy a saját ítélete az, amit a kézjegyével ellátott. Áder János ugyanis mostantól semmivel sem különb a többieknél. Innentől kezdve nincs megállás, ha kérnek tőle, teljesítenie kell. Orbán a szemébe röhöghet, megalázhatja, ha úgy tartja a kedve. Megveregetheti a vállát, kockacukrot rakhat a szájába, felmoshatja vele a padlót. Tartása megszűnt, puha, folt nem marad utána.
Mostantól van miért félnie Áder Jánosnak.
Lehet, hogy idáig is rettegett a gazda haragjától, ám most már oka is van arra, hogy féljen. Mostantól még jobban kell figyelnie, hogy ne hibázzon. Oldalra nézni, fölfelé lesni, miközben azt sem tudja, hogy mikor téveszt – még a szabályokat sem közlik vele.
Áder János mostantól csak látszólag létezik. Integet és átad, felavat és kinevez, mozog még és beszél. Nő a haja és a bajusza, de ennek már nincs jelentősége: a fű kinő utána.
Szerző
Friss
- Sulyok Tamás elmagyarázta, miért írta ‘űzött majom sebességgel’ alá a gyülekezési törvény módosítását
- Bolond világ! – Boldog az a nép, amelynek történelme unalmas….
- A Trump-kormány elkaszálta a projektet, amivel az elrabolt ukrán gyerekeket követték
- Brávó! A köztársasági elnök kommunikációs igazgatója: össze-vissza hazudozott a ‘Telex selejt’ – A nyomaték kedvéért poloskás képpel posztolta
- Orbán Viktor közösségi uszítás okán feljelentve – Polt legfőbb ügyész dönt a továbbiakról…
- Szentkirályi Alexandrára ‘rátörték’ a nyitott ajtót, a hölgy műmeglepedten fogadta az ‘atrocitást’
- Magyar-magyarázat arra, hogy miért maradt csendben a Pride betiltása elleni tüntetéssel kapcsolatban
- Meg áll az ész és ácsorog – Vita közben egymást videózza provokátor és politikus
- Az Országos Mentőszolgálat vezetésének legújabb szégyenletes tette
- Közlöny van róla: Kőnig doktor-miniszterelnöki biztos megkapta ‘munkaköri leírását’