Áder aláírta

Pedig ad neki lehetőséget: választhatta volna azt az opciót, hogy nem írja alá.

Nyilván sokat töprengett Áder, mielőtt úgy döntött, hogy aláírja. Osztott és szorzott, magyarul: mérlegelt. Nem szakmailag hezitált, hanem a politikai hozadék szempontjából. Hogy ha csak két rossz közül választhat, van-e olyan opció, amelyből jól lehet kijönni.

Lett volna.

Ha nem írja alá, akkor nyilvánvaló, hogy elszabadul a pokol. Villámok csapkodnak mindenütt, hangos zenebonával leszakad az ég, de Magyarország ezt még kibírta volna. Magyarország megért volna ennyit, ez az orbáni ricsaj a saját jövőjét tekintve Ádernek is kamatozott volna.

Mert neki is tudnia kell, hogy a saját ítélete az, amit a kézjegyével ellátott. Áder János ugyanis mostantól semmivel sem különb a többieknél. Innentől kezdve nincs megállás, ha kérnek tőle, teljesítenie kell. Orbán a szemébe röhöghet, megalázhatja, ha úgy tartja a kedve. Megveregetheti a vállát, kockacukrot rakhat a szájába, felmoshatja vele a padlót. Tartása megszűnt, puha, folt nem marad utána.

Mostantól van miért félnie Áder Jánosnak.

Lehet, hogy idáig is rettegett a gazda haragjától, ám most már oka is van arra, hogy féljen. Mostantól még jobban kell figyelnie, hogy ne hibázzon. Oldalra nézni, fölfelé lesni, miközben azt sem tudja, hogy mikor téveszt – még a szabályokat sem közlik vele.

Áder János mostantól csak látszólag létezik. Integet és átad, felavat és kinevez, mozog még és beszél. Nő a haja és a bajusza, de ennek már nincs jelentősége: a fű kinő utána.

Elvehetik Ádertől főparancsnoki tisztségét