Connect with us

Ez a nap

Ajaj, nagy a baj? Már Orbán is maszkban jár-kel!

orban
Megosztás

Emlékeznek még az Orbán Viktor mindennapjairól hűen beszámoló klipekben a mai napig a miniszterelnök maximum a hátizsákját cügölte magával, de védőmaszkot és kesztyűt még véletlenül sem lehetett látni rajta.

Kedd, a „maszkválasztó” nap

Az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetben járt kedden Orbán Viktor miniszterelnök. Ezt a Facebook-oldalára feltöltött videóból tudni, amin az is látszik, hogy a kormányfő maszkban érkezett. Nem sebészeti maszkot viselt, hanem az egy fokkal jobban szűrőt.
A veszélyhelyzet huszonhetedik napján is lázméréssel kezdődött a videó, majd a kórházparancsnok és a logisztikus fogadta a kormányfőt. A két nő láttán Orbán megjegyezte:

Nehéz helyre nőket küldenek, úgy látom.

A kórház egyik orvosa ezek után tájékoztatja a miniszterelnököt arról, hány koronavírusos beteget ápolnak a kórházban. Hogy látja a helyzetet? – érdeklődött Orbán, mire a doktor azt válaszolta:

„Valamikor nekünk is lehet szerencsénk, magyaroknak”.

Orbán ezek után az utóbbi évek nehézségeit kezdte sorolni, és levonta a következtetést:

Hol ilyen válság, hol árvíz, hol ez, hol a migránsok. Mikor baj van, megjavulunk és minden működik.

A miniszterelnök ezek után egy folyosóra szeretett volna belépni, de figyelmeztették, hogy

„oda már nem megyünk be”.

A kommentekből….

„Köszönjük szépen hogy sokkat tesztek a Magyarok èrt Isten Áldja meg Orbán Viktor miniszterelnök úrat ès az egèsz Fidesz -KDNP kormányt vigyàzannak magukra Kedves Orbán Viktor miniszterelnök úr”

„Erőt és egészséget kívánok, vigyázzon magára, mert nagy szükség van Önre.”

„Vigyázonmagára drága elnök ur nehogy öszeszedjen valamikórt. Kezdem félteni anyi sokat járkál az elzárt területekre. És boldogvagyok hogy a javulás utjára lépet. Talán még ura is foghák vállasztani 2022 ben. Ha egyáltalán lesznekmég akkor vállasztások. Szép napot elnök ur.”

„Nagyon kell vigyáznia magára, mert túlhajszolja magát értünk, a népéért a magyarokért. Részemről nagyon köszönöm az emberséges döntéseit és őszintén kívánom Isten áldja és óvja !”

Nézzük, merre nem viselt eddig védőcuccot a nemzet vezetője!

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. Kovács+Béla

    2020.04.07 19:10 at 19:10

    Már csak szentté kéne avatni !

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük