Ne hazudj! – Bayer Zsolt és a többiek trükkjei

Manapság tele van az internet s a média propagandával és álhírekkel. Az átlagember nem tudja megkülönböztetni mi a valóság s mi az, ami nem az. Az álhír mindig kapósabb (sajnos)

Jó barátunk, a google-kereső

Ahhoz, hogy megtanuljunk, tájékozódni s ne verjenek át minket, elegendő, ha a hírhez tartozó címszavakat beírjuk a google keresőbe.

Hogy érthető legyen, néhány példán keresztül bemutatom, hogyan működik. Most mellékes, hogy ki adta elő ezeket.

Itt egy beszámoló arról, hogy németországi falvakban szokássá vált a templomrombolás. S az üres telkeken barnakőszénbányák épülnek. Legutóbb Immerath falu járt igy.

Mi ilyen esetben a teendő? Először is ne higgyünk el azonnal mindent, amit olvasunk vagy hallunk. Nézzünk utána.  Pl. templom, Immerath s máris kidobja a kereső monitor a valós hírt.

Ebből annyi igaz, hogy valóban lebontották Immerath falu templomát, de később építettek egy új Szent Lambert templomot, amit egy erklenzeni mérnök John Klomp tervezett.

templom
Az új Szent Lambert templom

A következő abszurd manipulált anyag: egy svédországi Vasteres városban az egyik parókián felvetették, hogy Jézus legyen semleges nemű. Az ok, hogy a transz neműeket is becsalogassák a templomokba.

Az egyházmegye címere
Az egyházmegye címere

De nézzük mi történt valójában. A Guardian számolt be arról, hogy a legnagyobb svéd keresztény egyház vezetője úgy vélekedik nem helyes az Istent „Úrnak” szólítani, mert léte túlmutat az emberi nemek megkülönböztetésén. Ezért az ország evangélikus egyháza arra biztatja papjait, hogy nemileg semleges neveket használjanak, mikor Istenre utalnak.

Nemváltó hazugság

S egy utolsó példa, mert ezt ismétlik a leggyakrabban azzal a hozzáfűzéssel, ilyen ez a liberális világ. Európában a szülők nem váltó műtétre kényszerítik gyermekeiket.

Ennek is utána néztem. A következőt találtam. Nagy-Britanniában sok kamasz él nemi identitászavarral. Legutóbb egy 3 éves gyermeknél volt ez a diagnózis. De nagyon fontos tudni, hogy sokan nem vállalják, az operációt s a szülők sem kényszerítik őket erre.

Ez csak 3 híradás, amit egy propagandista nagyon ravasz módon  manipulált

Ezeket ugyanis Bayer Zsolt állította össze. De mint a cikk elején leírtam ez mellékes. A kamuhírek kivédése a fontos. Sok ismerősöm esik bele a csapdába s osztja a feketelistán lévő propagandaanyagokat. Az immerath-i templomról szóló hír is köztük volt.

Végül egy idézett:

Ha az ember elegendő információ nélkül dolgoztatja az agyát, az éppolyan, mintha üresen pörgetné nagy fordulatszámmal a motort.

Arthur Conan Doyle
Felhasznált  források: katolikus.ma , evangelikus.hu , bors.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük