A helyzet bizony az, hogy ha Soros netán piréz volna, amit a Fidesz és sajtómunkásai művelnek, akkor is zsidózás… Schmidt Mária interjút adott a hvg szerint...
Több mint ezer kutató, diák írt levelet Webernek, hogy segítsen megmenteni az Akadémiát. De az országnak az volna a segítség, ha ezt úgy oldaná meg, hogy...
Hiszen, mint azt az aktuális sorosozó zsidózás közben Halász közölte, „senki sem kíváncsi rájuk”. Halász János kinyilatkoztat A leendő alapvető jogok biztosáról van szó. Civilek –köztük...
No meg egy „Magyar Nemzet”-es „sajtómunkás” és Salgótarján. „Címeres gazemberek” A „Magyar Patrióták Közössége” fölkeltette a „Magyar Nemzet” érdemdús munkatársának figyelmét, mégpedig bizonyos utcanevek megváltoztatásának követelésével....
Palkovics és mögötte Orbán – egyelőre? – nem hátrál: 4-én, a „Nemzeti Összetartozás Napján” (micsoda ocsmány hazugság ez is!) benyújtják javaslatukat az Akadémia megtörésére, államosítására, azaz...
A prostisrácok a „kormánypárt” egyik kedvenc terrorlapja: a „közmédia” is gyakran idézi, a hatalom képviselői naponta nyilatkoznak neki. Túlzás nélkül elmondható tehát: az ő szavuk a...
„Kormányrendelet” szól erről, tegnap óta: úgy fölháborító, ahogy van. Íme: A Kormány 129/2019. (V. 30.) Korm. rendelete a VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltárról szóló 9/2019. (II....
Orbán addig riszálja magát, ameddig van rá fogadókész közönsége, legfőképpen az Európai Néppártban. A szokásos handbanda Gulyás Gergely bejelentette, hogy elhalasztják a közigazgatási bíróságok bevezetését. E...
Ez a kérdés, nem több, nem más. Vagy még ez sem, hiszen nyilván átlátnak rajtuk: akkor csak az a kérdés, megéri-e a Néppártnak bent tartani a...