Szél Bernadett közösségi oldalán arról számolt be, „mivel a járvány kezdete óta nincs pontos képünk arról, hogy a veszélyhelyzet hogyan érintette a dolgozókat és a vállalkozásokat”,...
Orbán Viktor nyaralni megy. Érdemes most szabadságra menni, hiszen, aki napra pontosan megtudta jósolni, hogy mikor lesz vége a járványnak, annak nem jelenthet gondot néhány hét...
Három percben foglalta össze közösségi oldalán Kálmán Olga, hogy mit jelent az Orbán-rendszerben a sajtószabadság. Ha azt gondolja, ez nem az Ön ügye, téved! „Úgy tűnik,...
Havas Henrik finoman szólva sincs jó véleménnyel a regnáló kormányról, aminek az N1TV-ben is hangot adott. Elmondta véleményét többek között a Lánchíd-saga kormánytálalásáról, Gulyás Gergely szerepléseiről,...
A csókosaival mindig nagyon bőkezű kormányt sem a pandémia alatt, sem azóta nem érdekli, hogy a gyermekvédelmi- és szociális intézményben dolgozóknak egészségét szinte csupán a saját...
„Bőgjenek hát a motorok! Gratulálok Hajdúnánásnak és képviselőjének, Tiba Istvánnak.” – így reagált Orbán Viktor Facebook-oldalán a 65 milliárd forintból épülő MotoGP-pályához. Háttér…. Arról már hallottunk,...
Csütörtök reggeltől senki nem lesz kitéve a kellemetlenkedő kérdésnek, ha belép egy üzletbe, hogy mikor született. Éjféltől bármikor bárhol bárki költheti a pénzét – igaz maszkban!...
Az MSZP műanyagkupakokkal szavaztatná meg a fővárosiakat, arról, hogy a tűzijáték vagy Lánchíd a fontosabb számukra. Molnár Zsolt az MSZP Facebook-oldalán közvetített online sajtótájékoztatón azt mondta,...
Ez mire volt jó? Demeter Szilárd szabad akaratából úgy döntött, hogy emailinterjút ad a Magyar Narancsnak, amit a nyomtatott verziójukban szándékoztak közölni. A közszolga gondolt egyet...