Connect with us

Bulvár

Varga Judit az Esterházy-kastély kétmilliárd forintból felújított szárnyának átadóján hegedült – Mindeközben a Pegasus-botrány pörög tovább

Megosztás

Nagyon dicséretes, ha valaki műkedvelőként zenél, még akkor is, ha éppen regnáló politikus. Egyik ilyen közszolgánk, Varga Judit, aki nem először csillogtatta meg ez irányú képességét. Elmondhatjuk tehát róla, hogy lehetett volna zongora- és(vagy) hegedűművész, esetleg labdazsönglőr, de “csak” igazságügyminiszter lett!

Varga Judit az Esterházy-kastély kétmilliárd forintból felújított szárnyának átadóján hegedült - Mindeközben a Pegasus-botrány pörög tovább
Megosztás

Nagyon dicséretes, ha valaki műkedvelőként zenél, még akkor is, ha éppen regnáló politikus. Egyik ilyen közszolgánk, Varga Judit, aki nem először csillogtatta meg ez irányú képességét. Elmondhatjuk tehát róla, hogy lehetett volna zongora- és(vagy) hegedűművész, esetleg labdazsönglőr, de “csak” igazságügyminiszter lett!

Sejtetés…

Varga miniszter asszony közösségi oldalán jelentette, hogy „valami készül„:

Akkor arra gondoltunk, hogy a Füredi Anna bálon készül valakinek „elhúzni a nótáját”, amin védnökként vesz majd részt, de tévedtünk.

Egy hete, július 18-án adták át a fertődi Esterházy-kastély csaknem kétmilliárd forintból felújított nyugati szárnyát,

amelyben három kiállítás, az Arcok és tekintetek – Esterházy-képtár, az Esterházy-porcelánkabinet, valamint az Idővonzatok – Modulated Time, Boldi szobrászművész és Incze Mózes festőművész közös tárlata kapott helyet. Az átadón és kiállításmegnyitón részt vett mások mellett Áder János köztársasági elnök és felesége, Herczegh Anita, Varga Judit igazságügyi miniszter, valamint köszöntötték Esterházy Antal herceget és feleségét, Esterházy Svetlanát.

Barcza Attila, Sopron és térsége fideszes országgyűlési képviselője az átadón mondott beszédében azt emelte ki hogy

Orbán Viktor miniszterelnök 2013-ban hirdette meg a kastély felújítását. Az a cél vezérelte a magyar kormányt, hogy az ország legnagyobb barokk kastélya visszanyerje régi pompáját, de az az elképzelés is vezette, hogy a megújított épület, a magyar kultúrának ne csak egy szimbolikus, hanem egy valódi, élő helyszíne legyen.

A megnyitót követően a vendégek a Marionettszínházban Balázs János Kossuth-díjas zongoraművész koncertjén vettek részt, amin….

Vasárnap az is kiderült, Varga Judit nem csak beszélt…

„Egy hete Fertődön! Hatalmas megtiszteltetés volt együtt zenélni Balázs János Kossuth-díjas zongoraművésszel Szmrecsányi Boldizsár és Incze Mózes közös tárlatának ünnepélyes megnyitója alkalmából. A kiállításnak a fertődi Esterházy-kastély felújított nyugati szárnya ad otthont. Megtekintését csak ajánlani tudom”

(forrás)

„A zene, a zene, a zene kell”?

Kuriózum!

Varga Judit 2020 április végén töltötte fel a Facebookra azt a videót, amelyben egy fiatal, addig a nagyközönség számára alapvetően ismeretlen énekesnővel, Tandi Florával közreműködve új hangszereléssel adják elő a Szomorú vasárnapot, Seres Rezső világsikert befutott számát, amelyet sokan az öngyilkosok himnuszaként is ismernek.

Ez nagyszerű húzásnak bizonyult,

hiszen a közmédia

Varga Judit Facebook-bejegyzése után felfigyelt a számra, és a napokban el is kezdték azt játszani a Petőfi rádión.

A fideszes médiakoglomerátum, a KESMA részeként működő Karc FM pedig meg is hívta műsorába Tandi Florát és előadótársát. A TV2 reggeli ébresztő show-jában, a Mokkában a műsorvezető, Istenes László egyenesen mesterműnek nevezte a felvételt a stúdióban ülő Varga Judittal beszélgetve és természetesen a teljes kormánymédia hírt adott róla, hasonló felütéssel – írta a Magyar Hang. További részleteket olvashat a fentiekről, ha ide kattint.

 

varga

Szerző

2 hozzászólás

2 Comments

  1. gina

    2021.07.25 20:36 at 20:36

    Aljas egy ribanc, és ez a senki egy igazságügyminiszter? inkább egy nevetséges gerinctelen repedtsarkú kurva, akik a sarkon állnak nagyobb tiszteletet érdemelnek mint ez a seggnyaló alja lefizetett moslék///

  2. gina

    2021.07.25 20:37 at 20:37

    Persze jó zongorázik OV zsiros seggén ez a nulla …

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük