„Ma újabb 300 milliárd forintocska vesztette el közpénz-jellegét. Az állam odaadta egy magánalapítványnak. Ha egyszer megtudjuk, mennyi a Lánchíd felújítása, akkor majd úgy adjuk meg, hogy...
Most, hogy újra lehet étterembe menni egy jó ebéd melletti beszélgetésre, vagy egy fagyi mellett cseverészni, nem árt tudni, hogy kinek a zsebébe pottyan a kellemes...
A veszélyhelyzet megszüntetéséről, a különleges gazdasági övezetekről és az örökbefogadás könnyítéséről szavaztak ma a parlamentben. Az országgyűlés Nagy Imre kivégzésének 62. évfordulójának alkalmából megemlékezéssel kezdte mai...
Az Interpol gyanúja szerint Magyarországon keresztül próbált tisztára mosni kétmillió dollárt a zimbabwei kormányzat – állítja egy helyi lap cikke alapján a G7.hu. A ZimLive be is mutatja...
Az operatív törzs hétfői, június 15-i tájékoztatóján elhangzottakat ismertetjük. Kérdésre válaszolva elhangzott ma az is, hogy megvan az időpont arra vonatkozóan, hogy mikor dönthetnek az idősek...
Bejegyezte a bíróság az ISZOMM pártot, mind a 106 körzetben indulnak az előválasztáson. Minden magyar embernek azt üzenjük, hogy “Veled vagyunk!” Küzdjünk közösen a nettó 200.000...
„Nem tudni pontosan, mire kap 600 milliárd forint fejlesztési pénzt Debrecen” – legalábbis ezt állítja a debreciner.hu. A portál munkatársai nem találják a hivatalos programot, ezért...
„Persze csak azután lett nekik gyanús az ügy, hogy feljelentést tettem amiatt, hogy ugyanaz megy, mint Boldogéknál: a választókerület végtelenül szegény kis falvaiban mindenhol ugyanaz a...
Sajtótájékoztatót tartott csütörtökön Bódis József felsőoktatásért felelős államtitkár, amelyen ismertette, kik lesznek annak a hat alapítványnak a kuratóriumi elnökei, amelyek a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, a Széchenyi...