Uraim! Ezt még senki ne vegye konkrétumnak és nem érdemes elkezdeni számolgatni, ugyanis teljesüléséhet az ellenzéknek meg kell nyernie a 2022-es választást. Jakab Péter friss posztjából...
Szeptember 12-én az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus záró szentmiséjét celebrálja Ferenc pápa a Hősök terén. A pápa védelmét, bárhová is utazzon, a svájci gárda biztosítja.
Orbán Viktornak nem jött be ez a Rómába való kiruccanása. Először azzal dőlt meg, hogy péntek este egy honfitárs látta családostól az örök városban vacsizni, amit...
Az Egyesült Államok katonai csapást hajtott végre vasárnap Kabulban - közölte két amerikai illetékes a Reuters brit hírügynökséggel. Tálib illetékesek szerint a Kabulban végrehajtott amerikai katonai...
Varga Mihály a Balaton mellett tartott református konferencián vett rész egy kerekasztal beszélgetésen, ahol meglehetősen feldicsérte az ország gazdasági helyzetét.
Plusz pontokat kapnak a felsőoktatási felvételihez azok a fiatalok, akik az egyetem előtt fél- vagy egy évet szolgálnak katonaként, jelentette be Benkő Tibor honvédelmi miniszter pénteken...
Miközben a magyar kormány beszáll a koncertszervező iparba, hiszen miért pont ahhoz ne értene, és több hetes ingyen koncertsorozattal örvendezteti meg a népét, negyedik hullám ide...
Az utóbbi időben ismét fellángolt a hosszabb ideig csak a hamu alatt parázsló vita a Nemzeti Bank elnöke és a pénzügyminiszter között. Most Varga Mihály csapott...
Lendvai Ildikótól nem idegen a csípös irónia nyelve, de soha nem sértésre, sokkal inkább figyelemfelkeltésre használja írói vénáját. Közel egy évig minden héten jelentkezett portálunkon "Heti...