A MTI adta hírül, hogy Áder János magyar államfő hétfőn megjelenik az ENSZ-ben, sőt még fel is szólal. Pedig éppen egy napja bukott le, hogy vagy...
Hogy nem ő a legélesebb kés a fiókban, azt eddig is tudtuk a szűk szemű magyar államelnökről. Áder azon kívül, hogy imád pecázni és aláírni, talán...
Magyarország kifejezetten tudósokból álló kormánya újabb lépést tett nyelvi rokonságunk valós meghatározása felé. Nálunk ugyanis még ebben is a kormány, nevezetesen a mindendoktor külügyminiszter és az...
Általában egyetértünk Kálmán László nyelvész közíró gondolataival. Igazából most sincs ez másként de.. Bocsánat, régi vesszőparipám ez nekem „Lehet, hogy én értek félre valamit, de nem...
Závada Pál Kossuth- és József Attila-díjas magyar író, szerkesztő, szociológus. Első, feltűnést keltő munkája 1986-ban a Kulákprés című szociográfia volt. Az igazi nagy sikert a Jadviga...
Sajnos igaz, így jártunk! Az európai eszme mehet a spájzba, jobb időkre várva. Schumann és a többi alapító atya sem örülne neki, de a tény akkor...
Most is tart a kampányközpontba, ahol a rendőrség vélhetően a Választási Iroda feljelentése miatt tart házkutatást, erősítette meg a 24.hu értesülését az Indexnek Pikó András, közös VIII. kerületi...
A Városi Kurír folyamatosan nyomon követi a debreceni ellenzék mozgását, annál is inkább tesszük ezt, mert ebben a városban tűnik a megyei jogú városok közül a...
Éhező gyerekek, nyomorgó tan- és egészségügy, szétzsarolt, szétlopott ország, meggyalázott környezet, és mindeközben az uralkodó osztály harmadik kétharmadával dúlja az országot. Mindez Csillag Ádám, a valóság...