Nem erről volt szó – egy ismeretlen miniszterelnökjelölt választási beszéde cca. kétszázezer ember és a helyszínen jelenlévő ötezer, valamint a környező utcákban várakozó további ötezer rendőr...
Fontos dolog, hogy az ország polgárainak ügyes-bajos dolgaikkal – azok orvoslása érdekében – van hová fordulniuk. Az, hogy a megkeresett minek ad helyt és azt hogyan...
A cseh államfőválasztás szoros végeredménye, Milos Zeman cseh államfő alig 3 százalékos előnnyel történt újraválasztása is a cseh társadalom megosztottságát mutatja a Külügyi és Külgazdasági Intézet...
A magyar kormány hivatalos „sértődésfelelőse” most éppen az ENSZ-főtitkárra akadt ki, és a Trump-modellt követve, már az ország kivonulását lebegteti a világszervezet egyik tárgyalássorozatról. A „magyar...
A zsidók kifosztásában részt vevő hatósági és karhatalmi közegeknek, valamint a nők testüregeit motozó bábáknak Esztergár Lajos egykori pécsi polgármester kiemelt napidíjat utalványozott a zsidó vagyon...
Emlékeznek még, mekkora mellénye volt az akkor is regnáló kormánynak, hogy az imperialista, undorító kapitalista hordák lerabolják Magyarországot és azonnal. bármi áron vissza kell szerezni a...
Akkor is, ha győzne az ellenzék. Elhomályosult a rendszerváltás célja és kérdésessé vált, lehetséges-e a nyugati demokrácia és jólét megvalósítása a magyar viszonyok között. 2010-re minden...
A kormány udvari kutatóintézete, a Századvég Vona kudarcáról értekezett, és párszakadást is vizionált a Jobbikban. Vona Gábor, a Jobbik elnöke számára olyan „ütést” jelentenek saját, iszlámot...
Mi más veszélyeztetné a magyar cigányság felzárkózását és jövőjét a Farkas Flórián vezette Lungo Drom szerint, mint az, hogy a Soros-hálózat óriási befolyása révén, Brüsszel a...