Lassan fel kellene ébredni, hiszen már alig van olyan honpolgár, aki ne esett volna bele valamelyik likvidálásra kijelölt szakma, eszme, ideológia követője közé. Az "csak más...
Néhány héttel Hitler hatalomra jutása után új törvényt fogadtak el Németországban a népszavazásról, amely gyakorlatilag lehetetlenné tette, hogy a nép a társadalom életében legfontosabb kérdésekről népszavazást...
Csaba László, Orbán korábbi feltétlen híve és tanácsadója a Népszavában elmesélt egy történetet, ami egy korábbi Fidesz-frakcióülésen hangzott el. Az ülésen Gulyás Gergely főminiszter megkérdezte Orbánt,...
Mert ha itt hazaárulásnak számít, hogy undorodom a hatalom non-stop gyűlölködésétől, hazudozásától, embertelenségétől, tolvajlásától, cinizmusától, az ország gazdasági és morális kifosztásától, akkor valóban hazaáruló vagyok -...
Most, hogy újra napirendre került a sajtókamara kormány által történő létrehozása, egy kis történelmi visszatekintés, hogy kétségünk se legyen afelől, hogy miről is van szó.
Akármilyen rosszul hangzik is első hallásra, az jár a fejemben (ha már a face ezt kérdezi), hogy ez a hatalom most már menjen végig azon az...
Először a politikai és intellektuális ellenfeleit csinálta ki a legnemtelenebb , aljas, diktatórikus módszerekkel, most pedig a tehetséges alattvalóin van a sor, azokon, akik idáig lelkes...
Ha már múltidézés meg Bálványos...valamikor 1989 őszén, a román forradalom kitörése előtti hónapokban Tőkés László még bujkálni kényszerült a securitate emberei elől és Magyarországra is csak titokban...
Hogyan menjünk házhoz a seggberúgásért? – címmel tartott szemléletes bemutatót az ellenzék (mínusz DK) a Bálványosi Bálványimádáson. Úgy látszik nem elég nekik, hogy itthon a parlamentben és...