Blogbazár
Az érinthetetlen ex-fiataldemokraták és a járvány

Tegyük fel, te egy kft ügyvezetője vagy és a cégednek szüksége van 200 létrára, aminek reális piaci ára egymillió forint. Te viszont 600 létrát veszel 5 millióért. Ez esetben gondatlanul, szakszerűtlenül kezelted a társaság vagyonát. Ezzel feleslegesen kárt okoztál.

Tehát, ha feljelentenek,
akkor nyomoz a rendőrség, megvádol az ügyész és elítél a bíróság hűtlen kezelés bűncselekménye miatt. Ha kiderül, az eladó céggel össze is játszottál és az irreálisan magas vételárral azért vettél a szükségesnél több létrát, mert megbeszéltétek, hogy pénzt oszt vissza neked,
akkor csalás miatt mész a sittre.
Ha a magyar külügyminiszter által irányított minisztérium maga hozza nyilvánosságra,
hogy hasonló típusú gépeket a reálisnál jóval drágábban vett. Tovább kb. 8000 darabot el akar adni, mert szükségtelenül vásárolta meg, ugyanis még a kormányzati Operatív Törzs számításai szerint is csak maximum 10 000 darabra lehet szükség nálunk, akkor egy Varjú László nevű DK-s országgyűlési képviselő feljelentést tesz a rendőrségen. Sőt az is kiderül, hogy a 300 milliárdért vett gépekből augusztusban csak 131,7 milliárdnyi gép érkezett meg Magyarországra, a többi nem tudni, hol van?!
A feljelentés alapján a rendőrség hevesen látszat tevékenységbe kezd.
Majd visszautasítja azt, mert a Nemzeti Nyomozó Iroda szerint bűncselekménynek a gyanúja se merül fel! A DK-s képviselő Dr.Czeglédy Csaba ügyvéd útján pedig kénytelen panaszt tenni a Polt által vezetett ügyészségnél. Annál az ügyészségnél, amely az egész nyomozást felügyelte a törvény alapján!
Közben omlik össze az egészségügyi ellátás,
a járvány miatt naponta százával halnak az emberek. De nincs elegendő orvos, szakképzett ápoló személyzet, technikus, mert ezek finanszírozására nem jutott pénz Orbanisztánban. De balatoni kikötő vásárlásra, stadionra, termálvizes ló terápia központra, vadászati világkiállításra, maszk nélküli BL meccsekre, Szijjártós jótékonysági adriai nyaralásra, meg sem tartott augusztus 20-i tüzijáték kifizetésére viszont jut.
De ha a te orrodról lecsúszik a maszk a boltban, megküld a rendőrség rendesen pénzbírsággal.
A törvény előtti egyenlőség, a jogállam halott! Meddig tűröd ezt még magyar?!
Szerző
Friss
- Amerikai álom magyar földön – Mi vonzza ide a családokat, és miért nem mindenki marad?
- Szabó Bálint: botrányok és következmények – ‘A börtön ablakában…’?
- Már nem képes emberi hangon szólni – Ami mostanában zajlik Magyarországon, az rémes
- Mi lesz veled, Budapest – mi következik a kormány inkasszója után?
- A Megafon honnan támogatott cucc? – 5.800 milliós bevételből lett 2024-ben veszteséges – Hiába, ami jó, az jó….
- Első nap egy új munkahelyen: túléltem. Alig….
- Vége a szerelemnek, marad a csalódás: Hugh Jackman és Deborra-Lee Furness ‘rosszízű’ válása ‘ágytól-asztaltól’
- Grúzia még nálunk is jobban teljesít? Forródrót és e-mail várja az ottani ‘pofa be-törvény’ megszegését jelenteni vágyókat
- Kocsis Máté -akit Fidesz frakcióvezető minőségben tartunk el- felnyitotta dossziéját…
- A Tiszások átvállalják a Kölcsey kirúgott tanárainak perköltségét – tudatta Magyar Péter