Connect with us

Kerítésen túl

Év végére elkészülhet a koronavírus elleni védőoltás, legalábbis az Európai Bizottság elnöke szerint

Ursula von der Leyen
Megosztás

Remélhetőleg az év végére kifejlesztik az új típusú koronavírus elleni védőoltást – mondta Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke egy vasárnapi német lapinterjúban.

Hamarosan indulnak a klinikai tesztek

A brüsszeli bizottság vezetője a Bild am Sonntag című lapban közölt interjúban kiemelte, hogy a védőoltás kifejlesztésére világszerte indított kutatási programok sorában a három legígéretesebb közül kettőt az EU-ban folytatják.
A kutatócsoportok tervei szerint hamarosan elindítják a klinikai teszteket, amelyeket azonban még további lépések is követnek majd az engedélyek megszerzéséig és a tömeggyártás beindításáig.
Így a remények szerint 2020 végére lesz oltás az új vírus ellen, és az Európai Bizottság már el is kezdte a tárgyalásokat a gyártókkal a termelési kapacitások biztosításáról – mondta Ursula von der Leyen.

Minden ország önállóan dönt

A járvány lassítására bevezetett intézkedésekről elmondta, hogy a bizottság napokon belül bemutatja irányelveit és javaslatait a korlátozások „nagyon óvatos”, fokozatos feloldásáról. Pontos időpontot, dátumot nem jelölnek meg, mert minden európai uniós (EU-) tagállam a járvány különböző szakaszában tart, és „minden ország önállóan dönt”.
Nem is lenne értelme a központosított döntéshozatalnak, hiszen például a milánói helyzet teljesen más, mint a münsteri – fogalmazott a bizottsági elnök. Az EU erejét nem az adja, hogy egy helyen hozzák meg az összes döntést, hanem az, hogy „nagyon sokat tanulhatunk egymástól”, és a régiók a helyi viszonyokra szabva kezdhetik el a visszatérést a járvány előtti mindennapokhoz. Így például Dániában rövidesen újra megnyitják az iskolákat és az óvodákat, a tudósok pedig folyamatosan vizsgálják majd a lazítás járványügyi hatásait, amiből valamennyi tagország profitálhat.
A német Kereszténydemokrata Unió (CDU) politikusa arról is szólt, hogy az EU-tagországok többsége vészhelyzeti rendelkezéseket vezetett be, ami „válságos időkben alapvetően rendben is van”, de csak „arányos, időben korlátozott és demokratikusan ellenőrzött” intézkedéseket szabad tenni.
A bizottság valamennyi tagországban figyeli, hogy miként érvényesülnek ezek a követelmények, „de Magyarország esetében a múltbéli kritikus tapasztalatok alapján különösen odafigyelünk” – emelte ki Ursula von der Leyen.
„Kész vagyok cselekedni, ha a korlátozások átlépik a megengedett mértéket” – mondta az Európai Bizottság vezetője, hozzátéve, hogy a megengedett mérték átlépése kötelezettségszegési eljárást von maga után.

Hasonló

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. Kiss+Lajos

    2020.04.12 17:07 at 17:07

    Álmodj-: király-jány!

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük