Connect with us

Ez a nap

Az újhorthyzmus írmagját is ki kell irtani!

Horthy-hívők egymásközt - istentisztelet a kedvenc tiszteletére
Megosztás

Az újhorthyzmus írmagját is ki kell irtani, és tiltakozni kell az ellen, hogy a Mi Hazánk Mozgalom Horthy Miklós budapesti bevonulásának századik évfordulóján „masírozik” Újbudán – jelentették ki az MSZP, a Párbeszéd és a DK politikusai szombaton a fővárosi Szent Gellért téren.

MSZP

Kunhalmi Ágnes, az MSZP választmányi elnöke kiemelte: ha 2022-ben a köztársaságpártiak bizalmat kapnak Magyarországon, akkor a vörösterror áldozatainak emlékműve mellé azonnali hatállyal felállítják a fehérterror áldozatainak emlékművét is.

„Horthy elutasította a köztársaságot, a demokráciát, és regnálása alatt végig Budapest-ellenes politikát folytatott. Olyan rendszert hozott létre, amelyet Orbán Viktor és a Fidesz ma vállaltan példának és mintának tekint, és amely egyre inkább hasonlít a mai Magyarország világára”

Úgy fogalmazott, a Horthy-rendszer az antiszemitizmust a hivatalos állami politika szintjére emelte, és kizárta a politikai váltógazdaságot, az Orbán-rendszerben pedig „sorosoznak” és törvényt alkotnak annak érdekében, hogy az ellenzéki képviselők ne emelhessék fel érdemben a szavukat a parlamentben.

Kunhalmi Ágnes arra is kitért, hogy Horthy háborúba vezette az országot, Orbán néhány napja pedig azt mondta, 2026-ra a magyar honvédség képes lesz egy helyi háború megvívására.

„Akik ma azt állítják, hogy az önkormányzati választások eredményeképpen Budapest ismét vörös rongyokba öltözött, azok semmibe veszik a választók akaratát, és szembeszállnak a demokrácia minden elemével”

– mondta az MSZP politikusa.

(FRISS HÍREK >>>>>>>>>>>)

Molnár Zsolt, a szocialisták budapesti elnöke hangsúlyozta: amíg

„a Fidesz és szövetségese, a Mi Hazánk Mozgalom újhorthysta társadalmat épít”,

az MSZP és ellenzéki partnerei 2022-ben vissza akarják vezetni az országot európai, demokratikus, szociáldemokrata hagyományaihoz.

DK

Gréczy Zsolt, a DK országgyűlési képviselője Horthy Miklós bűnösségét hangsúlyozta, hozzátéve: rendszere meggyilkolt nagy művészeket, elüldözött tudósokat, megalkotta a világ első zsidótörvényét, kétszázezer magyart küldött a halálba a Don-kanyarban.

„Az a feladatunk, hogy 2022-re a horthyzmus írmagját is kiirtsuk”

Párbeszéd

Barabás Richárd, Újbuda alpolgármestere, a Párbeszéd szóvivője úgy fogalmazott: a „nácik” szombaton Újbuda kulturális főutcáján kívánnak egy ordas eszme mellett kiállva vonulni.

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük