Connect with us

Sport

Babos Tímea: A párost igazán sohasem gyakoroltam

Megosztás

Alig néhány napja, hogy Babos Tímea az Australian Openen két döntőt is játszhatott, és – 1986 óta újabb magyar teniszezőként – az egyiket meg is nyerte. Hogy mennyire motivált, azt jelzi, hogy a tajvani WTA-tornán ott folytatta, ahol Melbourne-ben abbahagyta.

A 24 éves sportolónő a DIGI Sport híradójának telefonon azt mondta, reméli, a jövőben még ennél jobb eredményeket is el tud majd érni.

„A hétvége elég sűrű volt, a páros győzelem után még ott volt a vegyespáros. Nehéz volt felfogni egyáltalán, hogy sikerült győzni. Most már nem is gondolok erre igazán, ez most már egy új verseny, a tenisz ilyen szempontból érdekes, hogy egy Grand Slam-verseny után rögtön van egy másik” – nyilatkozta Babos Tímea a Sport 24-nek.

Nagyon jólesik neki az, amit a szurkolóktól kapott, és igyekszik ezt a szeretet a pályán viszonozni. „A tavalyi vb kapcsán kapták fel nagyon sokan a fejüket, és örülök, hogy az elmúlt két fontos versenyt is meg tudtam nyerni két különböző partnerrel, ez egy kicsi igazolás nekem és mindenki másnak. Úgyhogy én ezt nagyon pozitívan élem meg, örülök neki, hogy ennyien drukkolnak, és ennyien nézik a meccsemet vagy nézték a döntőket. Nekem ez nagyon motiváló és pozitív, és remélem, a jövőben is sok ilyen vagy még jobb eredményekkel tudok majd szolgálni.”

Talán hihetetlen, de eddig elvétve készült csak külön a párosmeccsekre Babos Tímea. Ez mostantól megváltozik. „Évek óta nagyon-nagyon jól játszottam párosban, és voltak nagyon jó eredményeim, és mindezt úgy értem el, hogy a párost igazán sohasem gyakoroltam. Tavaly év végén úgy döntöttünk az edzőmmel, hogy ha egy héten egyszer-kétszer gyakoroljuk, meg amikor már csak párosozom a versenyeken, akkor nem csak az egyénit gyakorolom, hanem néha a párost is; ez sokat segít, és ez nagyon meglátszik a röptejátékomon vagy épp a taktikai érzékemen.”

Babos egyesben is győzelemmel kezdett Tajvanon

Babos Tímea egyesben bejutott a 226 ezer dollár (56,7 millió forint) összdíjazású tajvani női tenisztorna nyolcaddöntőjébe, miután az első fordulóban legyőzte az ausztrál Arina Rodionovát.

A párosban friss Grand Slam-győztes magyar játékos két sima szettben, 1 óra 17 perc alatt nyert. Ellenfele a 16 között a szlovén Dalila Jakupovic lesz.

Babos párosban – ideiglenes partnerével, a tajvani Csan Hao-csinggel – keddi győzelmével már negyeddöntős.

Egyes, 1. forduló (a 16 közé jutásért):

Babos Tímea (magyar, 4.)-Arina Rodionova (ausztrál) 6:3, 6:2

Babos Tímea egyéni és páros WTA-mérkőzéseit idén is a DIGI Sporton követhetik a teniszrajongók.

(DIGI Sport – Sport 24)

Babos Tímea: most az örömtől sírok

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük