Bajnai hosszú hallgatás után megszólalt… 0 565

Bajnai tízparancsolat-értelmezése

Bajnai Gordon, Magyarország egykori miniszterelnöke többnyire csak a közösségi oldalán posztol, de a szombati kormányellenes tüntetésen az ATV-vel kívételt tett és elmondta, hogy szerinte miről szólt a demonstráció és mit kell tenni a jövőben.



“Meg kell fogni egymás kezét és ki kell tartani”

A 100.000 – es re tippelt kormányellenes demonstráció első fejezetén a politikusok közül együtt vonult Gyurcsány Ferenc, Vona Gábor, Kunhalmi Ágnes és Bajnai Gordon is. Bajnai, aki mostanság visszavonult a politikai életből Sváby András kérdésére elmondta, hogy:

„Ez a tüntetés arról szól, hogy április 8-án nem lett vége a világnak, az ország felénél valamivel több a változásra szavazott és ezt illik tiszteletben tartani azoknak, akik most a hatalmat gyakorolják a következő években”

Akik elmentek a tüntetésre, vagy csak lélekben vannak ott, azoknak arról szól az egész, hogy nincsenek egyedül azokkal a fenyegetésekkel, amik az elmúlt időben elhangzottak.

“Meg kell fogni egymás kezét és ki kell tartani”

 

Bajnai tízparancsolat-értelmezése

Bajnai: Gondosabb lett volna beleírni a pályázatba, hogy ne lopj

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb cikkeink

mereg

Megosztás Facebook Twitter Pinterest Gmail Nyomtatóbarát LinkedIn 8 évig senkinek nem tűnt fel az önkormányzatnál, hogy a tulajdonában lévő ház …

orban

Megosztás Facebook Twitter Pinterest Gmail Nyomtatóbarát LinkedIn Nem a szocik, nem a dksok, momentumosok, liberálisok, párbeszédesek, jobbikosok. Vagy a bevándorlás …

szaj

Megosztás Facebook Twitter Pinterest Gmail Nyomtatóbarát LinkedIn Szép dolog, ha egy közszolga a szívén viseli az őt megválasztók adatainak szakszerű …

Orban

Megosztás Facebook Twitter Pinterest Gmail Nyomtatóbarát LinkedIn Ha már megspendíroztuk Orbánnak, hogy felköltözhessen a Várba, akkor azt ki kell használnia. …

Pin It on Pinterest