Blogbazár
Bauer Tamás: Szanyi
Nem értem Szanyit. Leveleket ír az MSZP tagjainak, amelyekben élesen támadja az elnököt, kifogásolja, hogy a párt nem igazán baloldali. Most a párt országos elnöksége felfüggesztette az ő párttagságát.
Azt nem értem a dologban,
hogy mit jelent az, hogy az MSZP nem igazán baloldali. Amióta az MSZP 2010-ben elvesztette az országgyűlési választást, a párt politikája ütemesen halad balra. Mint a szociáldemokrata pártok Nyugaton (de például Lengyelországban, Csehországban vagy Szlovákiában is) igyekeznek racionális, a gazdaságot egyensúlyban tartó gazdaságpolitikát folytatni, többé-kevésbé ezt tette az MSZP is a Horn-kormány és a Gyurcsány-kormányidején is, sőt nagyjából a Medgyessy-kormány idején is, kivéve a Medgyessy-kormány kétszer száznapos programját, ami súlyos károkat okozott.
Ellenzékben viszont
még olyan tekintélyes szociáldemokrata párt, mint a német SPD, hajlamos olyan politikát képviselni, amely kormányon azután nem megvalósítani. Még kisebb koalíciós pártként is hajlik ilyesmire. A francia szocialistákra az volt jellemző, hogy az elnökválasztási kampányban irreális ígéreteket tettek, az elnöki ciklus elején megpróbálták ezeket megvalósítani, azután a ciklus második felében, miniszterelnököt váltva megpróbálták rendbe hozni a helyzetet.
Valami hasonlót tesz ellenzékben az MSZP,
és bizony a többi ellenzéki párt is. Kormányon féken tartották a béreket, ellenzékben minden bérkövetelést támogatnak. Kormányon megszüntették a nyugdíjak svájci indexálását, most a visszaállítását követelik. Kormányon egységesítették az áfát, most szelektív áfa-csökkentést követelnek. Nemcsak jóléti követeléseket adnak elő, olyan jellegzetesen baloldali javaslatokat is programjukra vesznek, mint a részvételi demokrácia, a Munka Törvénykönyvének a munkavállalók pozícióit erősítő átalakítása stb.
Nem elég?
Az MSZP legutóbbi tisztújításán Tóth Bertalan mellé három olyan alelnököt választott Hegyi Gyula, Komjáthy Imre és Szanyi Tibor személyében, akik – amennyire tudom – erősen balra állnak az MSZP centrumától. Szanyi ott ül évek óta a párt elnökségében. Semmi befolyása nem volt Szanyinak és a másik két alelnöknek az MSZP politikájára?
Vajon ha bejut az Európai Parlamentbe, nem írja meg ezeket a leveleket? Akkor nem lenne baja az MSZP politikájával?
Hozzáteszem:
amennyire meg tudom ítélni, Szanyi jelentős, értelmes munkát végzett az Európai Parlamentben, és szerintem kár, hogy nem folytatja. Nem fordított annyi energiát munkájának itthoni népszerűsítésére, mint sok EP-képviselő. Most azonban mindent elront.
Szerző
1 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Tiborcz István Marbellán is a mi pénzükből „luxizott” -Ner-kullancs menni spanyolba
- Lesz-e botrány? – A magyar parlament kemény napja
- Horoszkóp a ‘nyúlon innen és túl’ – Ilyenre gondoltál?
- Komódmánia – A stílusos tárolás új generációja
- Ujhelyi István: bolsevik tempó egy keményvonalas antikommunistától
- ‘Miért ‘Brüsszelnek’ kell felújítani a magyar kórházakat: hol a mi pénzünk!?’ – kérdezte egy hozzászóló Takács Pétertől
- Április 11. A magyar költészet napja – Utcára mén, leány, legény tiltakozik, szitkozódik, hülyéskedik
- Eredményváró: 1 137 266 ember szavazott – A TISZA a Műegyetem rakparton árad
- Magyar György: a Fenyő-gyilkosság – Gyárfás büntetőjogi felelőssége esetleg nem kellően bizonyított?
- ‘Eljön az idő, amikor elkobozza az állam Andit’ – írta egy hozzászóló a Várkonyi Andrea ancúgját beárazó Hadházy-bejegyzéshez
Ludvig Jenő
2019.07.01 09:08 at 09:08
Szanyinak szerintem mennie kellene, bár az mszp politikájának ugysem árt!