Connect with us

Kerítésen innen

Beleszálltunk a Facebookba – Ne szórakozz velünk (rajtunk) Zuckerberg!

Facebook,
Megosztás

Kollégánknál, betelt a pohár, elege lett a legnagyobb közösségi oldal folyamatos packázásából és levelet küldött a Facebook címeire. Tette ezt azután, hogy az oldal alapítója így nyilatkozott a Fox televíziónak: „Nagyon erősen hiszek abban, hogy a Facebooknak nem szabad mindenben igazságot tennie, mint ahogyan valószínűleg általában a magánvállalatoknak sem dolguk ez, főként a médiacégeknek nem szabad ilyen helyzetbe kerülniük.”

Tisztelt Facebook!

Amit Önök csinálnak, az már mindennek a teteje. Elképesztő, ahogy belefojtják a szót az emberekbe, megdöbbentő, hogy miképpen korlátozzák az emberi jogaimat, a véleménynyilvánítás szabadságát.

Tavaly nyár óta Önök bohócot csináltak belőlem. Az elején a saját profilomat tiltották egy-két naponta, majd a jelszó megváltoztatását kérték, törölve mindazt, amit addig feltettem. Őrzöm a füzetet, egy kötetnyi új jelszót adtam, ma sem tudom, mivel érdemeltem ki a megkülönböztetett figyelmet. Tiltakozásaimra a géptől kaptam az egyen-szöveget:

„orvosolták”

-írták, aztán semmi sem történt. Amikor már az összes jótékonysági akcióra, ételosztásra azt írták, hogy

„közösségi elvekbe ütközik”,

majd Van Gogh és más rég meghalt festők képeit is hasonlóképpen tiltották, tették láthatatlanná, feladtam. Azóta a saját profilomon gyakorlatilag semmi nincs, nulla az értéke, mert belefáradtam az Önökkel vívott értelmetlen és megmagyarázhatatlan szélmalomharcba.

Ha csak ennyi történt volna, akkor csendben lennék,

hiszen bele törődtem abba, Önök kikiáltottak a közösségi oldal szabályainak a megsértőjének. Ugyanakkor van pár oldalam, amelyben vagy adminisztrátor vagyok, vagy felkért szerkesztő. Egy idő után az Önök igen megtisztelő figyelme ezekre az oldalakra tevődött át. Kettő esetében / Néző-pont; illetve a Gondolkodó szegénységre ítéltek / hetente tiltanak, úgyhogy még csak az esélyét sem adják meg, hogy érdemben megvédjem a magam igazát. A harmadik, igen kevés támogatóval rendelkező oldal nevét pár hete megváltoztattam „2022-Jöjj el szabadság” névre. Az Önök rendszere jóváhagyta a módosítást, majd 1, azaz egy perc múlva letiltott egy hétre. Azóta az új névvel hol tiltva vagyok, hol nem, most éppen korlátozva.

Három napja két oldalamat egy órán belül tiltották

A Néző-pont nevű oldalam korlátozása tegnap este 22,02 -órakor járt le. Pár posztot feltettem, majd lefeküdtem aludni. Ma délelőtt, mikor beléptem a közösségi oldalra kiderült, hogy még egy nap sem telt el, és 09.42-kor egy újabb hétre korlátozzák az oldal láthatóságát.

Tisztelettel kérdem melyik poszt az, amely „lehet”, hogy közösségi elvekbe ütközik? Pár megosztás:

  • nyaralás a horvát tengerparton;
  • egy fotó és szöveg egy nagyszerű cigány emberről;
  • kórházi várólisták;
  • Bogdán László, Cserdi polgármesterével, a Városi Kurírban megjelent interjú;
  • dohánybiznisz;
  • a legnagyobb hazai munkáltató;
  • tiltakozás,a 24 órás munkaidőkeret ellen.
  • Trianon emlékezete
  • Morzsaparti szegényeknek Debrecenben,
  • vadhús az egészségügyi dolgozóknak.

Mindegyik szöveg hiteles forrásból származik, még csak saját véleményt sem írtam hozzá

A hozzászólások messze elmaradnak a közösségi oldal „megszokott” szintjétől, nem sértik a jó ízlést – szerintem. A közösségi elvekbe végképpen nem ütköznek. Az elmúlt hetekben a sorozatos és igen megalázó korlátozások miatt az általam ismert összes címükre írtam, választ sohasem kaptam.

Tudtam, mire számíthatok, hiszen ez eddig sem volt bevált gyakorlat

Önök büntetnek, én pedig kussoljak, még az esélyét sem kapom meg, hogy meghallgatásra találjak. A korlátozásról adott döntésüket idézem:

„Általában lehetőséget adunk ismételt ellenőrzés kérésére, és jelentkezünk, ha tévesen döntöttünk. A koronavírus-járvány (COVID-19) miatt kevesebb munkatársunk van az ellenőrzések végzésére. Megpróbáljuk a legsúlyosabb problémalehetőségeket rejtegető tartalmak ellenőrzését előre sorolni. A mostani helyzetben azonban esetleg nem fogunk tudni jelentkezni nálad, de a visszajelzésed segít abban, hogy a jövőben jobban döntsünk.
Köszönjük a megértést.”

Mark Zuckerberg úr, a Facebook vezérigazgatója múlt héten csütörtökön a következőket nyilatkozta a Fox amerikai televíziónak:

„A közösségi platformoknak „nem szabad az igazság döntőbíráiként fellépniük” mindenben, amit az emberek az interneten kifejtenek./ …/ ” „Nagyon erősen hiszek abban, hogy a Facebooknak nem szabad mindenben igazságot tennie,mint ahogyan valószínűleg általában a magánvállalatoknak sem dolguk ez, főként a médiacégeknek nem szabad ilyen helyzetbe kerülniük.”

Az interjúban a hírek szerint a vezérigazgató úr hangsúlyozta, hogy a Facebook politikája különbözik a Twitterétől. Ezzel azt sugallta, -írják- hogy az általa alapított oldal nem avatkozik be, nem moderálja a tartalmakat.

Fox televízió:

Borsó a falon

Mindezek után nagyon szerényen, hiszen magyar emberként sok esélyem nincs arra, hogy egy akkora multi céggel szemben eredménnyel lépjek fel, de a szabadságjogaim talán még megengedik, hogy pár kérdést megfogalmazzak Zuckerberg úrnak. Tudva, hogy mint ahogy eddig, úgy most sem vesznek emberszámba:

1, Miért tiltja a Facebook a karitatív akciókat, miért tilos festményekről fotókat feltenni?

2, Milyen rendszer az, amely használja a személyes adataimat, ismeri szokásaimat, ugyanakkor nem vesz emberszámba, úgy korlátoz, tilt, hogy érdemben nincs lehetőség a védekezésre?

3; Miért korlátozza a Facebook valós – mert a lehet az nem értelmezhető- indok nélkül az emberi jogaimat, miért akadályozza, hogy éljek a véleménynyilvánítás szabadságával?

4; Az USA Alkotmánya védi a sajtó- és a szólás szabadságát. Nem élvez alkotmányos védelmet ugyanakkor joggal, például az illegális cselekedetekre való felbujtás, vagy az obszcenitás. Miképpen értelmezi a Zuckerberg úr által vezetett óriás magáncég az Alkotmányban írtakat, miért korlátozzák a közösségi oldalon megjelenő tartalmakat, konkrét indokok nélkül?

5; Miért nincs joga egy magyar állampolgárnak a tisztességes eljáráshoz a Facebookkal szemben, miért tekintenek ránk úgy, mintha eleve bűnözők lennénk?

6; Amennyiben a koronavírusjárvány miatt nincs a cégnek elég embere, miért tiltanak, korlátoznak, miért az oldal használóit büntetik?

7; Milyen magyarázata lehet annak, hogy egy oldalt 12 órán belül ismét tiltanak? Milyen főbenjáró bűnt követtem el, míg aludtam?

8, Mikor lesz joga egy „mezei” felhasználónak ahhoz, hogy a multi-óriás Facebook érdemben foglalkozzon az ellenvetésekkel, hiszen még a halálraítéltnek is joga van a tisztességes eljáráshoz?

9; Tisztelettel bátorkodom megkérdezni vezérigazgató urat, bennünket, magyar felhasználókat mikor vesznek emberszámba, mikor lesz jogunk arra, hogy a Facebook önkényes eljárásával, gyakorlatával szemben meghallgattassunk?

Sorolhatnám még a kérdéseket, de minek, olyan ez, mint a falra hányt borsó

Örülök annak, hogy majd létrejön a Facebook működését ellenőrző tanács, de addig báboknak tekint bennünket a közösségi oldal. Sajnálom, hogy Sajó András professzor úr ugyan számos nyilatkozatot adott, de nem tette egyszer sem hozzá, miképpen tudjuk már most panaszainkkal -mint a tanács tagját- elérni.

Levelemet elküldöm a magyar kormány által márciusban létrehozott Digitális Szabadság Bizottságnak. Kérem a testületet, saját hatáskörében eljárva tegyen lépéseket a Facebook vezérigazgatója felé a magyar felhasználók érdekében. Kérem a bizottságot, hasson oda, hogy a Facebook által ne sérüljenek a magyar felhasználók szabadságjogai, ne kezeljenek bennünket megtűrt, áldozati bárányként.

Tisztelettel:

Dr. Budácsik Lajos

(A levél szerkesztett változatát a Városi Kurír készítette)

Facebook

 

Szerző

5 hozzászólás

5 Comments

  1. Hegedűs+Imre

    2020.06.04 19:15 at 19:15

    Ezt nem értem. A morzsapartiról is a facebookról értesülem és a kéretlen figyelem több ételosztásáról is…

  2. Marta+Brash

    2020.06.05 02:20 at 02:20

    Erthetetlen, valoban, Budacsik ur tobb bejegyzeset olvastam, teny- es targyszeruek – de mar sajnos az is elkepzelheto, hogy ez a tiltassorozat NEM zuckerberg (igen, kisbetuvel az!) hataskore, hanem regen a magyar „etikus hacker”-ek (magyarul: a magyar titkosszolgalat) ugyintezoi szorakoznak velunk – mert megtehetik! Drukkolok Budacsik urnak!

  3. Dr. Budácsik Lajos

    2020.06.05 10:07 at 10:07

    Hosszú oldalakon keresztül írhatnám, amit velem csináltak. Van egy füzetem, ahol a naponta kért új jelszavakat gyűjtöttem. Szép olvasmány lenne. Arról nem is írtam, hogy még az egyik tiltás le sem járt, ugyanarról, a lejárat előtt egy nappal ismét tiltottak. Nem egyszer, sokszor. Pedig –a magánéletben sem–írok olyan mondatokat, amelyek az európai kultúrkörben nem állnák meg a helyüket. A saját profilomat –lekopogom–azért nem tiltják meg, mert semmi érdemlegeset már régóta nem merek feltenni. Ugyanis amikor az új jelszavakat kérték, mindaz amit aznap feltettem törlődött, és aki onnan osztott meg bármit, elérhetetlenné vált. Sok minden elképzelhető sajnos, de ki vagyok én? Egy vidéken élő kisember, aki még mer gondolkodni, és azt le is írja. Milyen hatalom az, aki egy átlagembertől is fél, és ráküldi az embereit? Köszönöm a biztatást, nem adom fel. Csak azon csodálkozom, hogy senki sem írta eddig, hogy csatlakozik hozzám, pedig sokan járnak hasonló cipőben. Többen erősebbek lehetnénk. Egyébként a saját profilomra nem mertem ez az írást feltenni. Ugye érthető miért?

  4. András

    2020.06.05 12:20 at 12:20

    Kedves Lajos és a Városi Kurír T. szerkesztősége!
    Nem gondolom, hogy hasznos lenne a kormányon keresztül keresni az igazságot a Facebookkal szemben. A magyar felhasználók szabadságjogait ugyanis nem a Facebook sérti leginkább.

  5. Dr. Budácsik Lajos

    2020.06.05 15:12 at 15:12

    Kedves András! Ma elküldtem Sajó András professzor úrnak –igaz közvetítőn keresztül—a levelet. Ő kormánytól független. Elvileg pártatlan Facebook Ellenőrző Tanácsának a tagja. Úgy hiszem, amiről írtam, a sok-sok ezer magyar érint, csak belenyugszunk abba, ami van. Sok egyéb mellett, ebbe is.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük