Blogbazár
Vásárhelyi Mária: mégis milyen ország az, ahol az emberek miután kiforgatták az egyik zsebüket, odatartják a másikat?
Őszintén szólva én megértem a „négy fukart” (Ausztria, Dánia, Hollandia, Svédország), hogy nem támogatják, hogy a COVID utáni helyreállítási alapból úgy kapjanak jelentős hitelt, és vissza nem térítendő támogatást a tagországok, hogy a pénz célnak megfelelő felhasználását semmi nem garantálja.
Magyarország pl. ebből az alapból
8 milliárd euró vissza nem fizetendő támogatást és 7 milliárd euró 30 éves lejáratú hitelt kapna, anélkül, hogy bármiféle ellenörző mechanizmust és retorziós rendszert kidolgoztak volna arra az esetre, ha az ország nem a kijelölt célokra költi a pénzt.
Márpedig így biztosak lehetünk abban, nemcsak mi, hanem az EU tagállamok is,
hogy ennek az összegnek a jelentős része is az Orbán család és oligarcháinak további vagyonosodását fogja szolgálni.
Hiszen a maffiakormány még a járvány legsúlyosabb napjaiban is a legfontosabb teendőjének azt tartotta, hogy két kézzel tömje a család és az oligarchák zsebét.
Ilyen rövid idő alatt, ilyen hatalmas összegű közpénzhez eddig soha nem jutottak a baráti cégek.
És közben mint a hiénák figyelik, hogy melyik eddig jövedelmező kisvállalkozás kerül a válság során olyan helyzetbe, hogy lecsaphassanak rá, és felzabálják. Nem azon törik a fejüket, hogy hogyan tudnának minél több magyar kisvállalkozást megmenteni, hanem hogy hogyan tudnák fillérekét megszerezni ezeket. És nem azon, hogy a támogatási pénzekből, hogyan tudnának minél több egzisztenciáját, megélhetését elvesztő magyar embernek, magyar családnak segíteni, hanem hogy hogyan tudnának a támogatásokból minél több pénzt ellopni.
És nyilvánvalóan ez lesz a sorsa a helyreállítási alapból nekünk juttatott pénzek sorsa is
És így mi adófizető állampolgárok többszörösen vagyunk kifosztva. Egyrészt a mi pénzünkből az állam befizeti a GDP 2 százalékára emelt hozzájárulást a helyreállítási alapba, utána a nekünk ítélt támogatás nagy részét a maffiakormány ellopja, majd a mi pénzünkből fizeti vissza a hitel törlesztő részleteit.
Így tehát háromszor zsebelnek ki minket.
Mégis milyen ország az, amely mindezt eltűri?
Ahol az emberek miután kiforgatták az egyik zsebüket, odatartják a másikat. Tudom, hogy a „négy fukar” alapvetően nem emiatt nem támogatja a helyreállítási alap elgondolásait, de szerintem azért az is felötlik bennük, hogy egyszer talán majd el kell számolniuk a saját adófizetőiknek, hogy az ő pénzükből miért támogatták egy diktatúra és oligarchia felépülését.
Szerző
1 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Ki lesz Milák Kristóf új edzője? – A vizes sztori folytatódik
- Gyurta Dánielt beiktatták a Nemzetközi Úszó Hírességek Csarnokába
- Szanyi Tibor: jogállam még nincs, de lehet
- Ujhelyi István: nem fiúk, nincs lezárva az ügy!
- Időjárás, ez vár ránk a jövő héten
- Öt új tagot választottak be a MOB sportolói bizottságába
- Az utánpótlás-patrióták és az éltesebb Orbán-Salvini duó Pontida mezején nyomultak
- DK: Szijjártó Péter felemelte a földről az Orbán Balázs kezéből kiesett fehérzászlót és Boszniáig meg sem állt vele
- Új magyar győzelem a BL-ben – Főtáblán a Fradi
- Frissítve! Magyar Péter újabb giga-tüntetéssel nyitja meg a politikai évadot – Kövesse velünk
Marta+Brash
2020.06.05 04:06 at 04:06
Nem, Kedves Maria, orbanbek egyetlen pillanatra sem gondolnak arra, hogy valaha is el kellene barmivel es barkinek szamolniuk – ez oket sohasem, fogja megallitani a fosztogatasban. Amit a Covid-19 kitorese ota a teljhatalommal muvelnek, az nem mas, mint hullagyalazas, a haldoklok kifosztasa, szo szerint az ehhalalba, az egzisztencialis pusztulasba lokve. Ez egy kovetkezmenyek nelkuli orszag – orbanek teljes joggal gondoljak, hogy nekik sem kell majd semmivel sem elszamolniuk senki fele sem. Az IMF-et pont ezert zavartak el az orszagbol , mert ok is meg akartak tudni, hogy mire hasznalja fel a hitelt orban. Hat semmi sem fog tortenni, mig orban a kiraly, es polt a fougyesz. A kisbetuk nalam NEM a veletlen muvei, vagyis nem helyesirasi hibak.