Nincsenek megoldatlan ügyek, csak ügyetlen megoldások vannak és hivatástudat nélkül tevékenykedő bűnüldözők. Nyár jön, uborkaszezon, még melegebb lesz ezek után és “mi pontosan tudjuk, hogy nem az uborka görbülete, hanem az európai ember testtartása jelenti a jövőt”. Ezért aztán a saját, hazai testtartásunkról ilyenkor sok minden eszébe jut az embernek. Évekkel ezelőtt miniszteri biztos lett az a Horváth András, aki furcsa körülmények között fejezte be rendőri pályafutását.

[mnky_ads id=”10551″]

A miniszteri biztos

Évekkel ezelőtt a belügyér miniszteri biztossá nevezte ki Horváth Andrást, akinek feladata “az 1990-es években elkövetett élet elleni bűncselekmények, illetve az úgynevezett olajos ügyekkel összefüggő élet és testi épség elleni, vagyon elleni bűncselekmények hatékony felderítésének és nyomozásának irányítása, koordinálása.” Na de meddig? És ki az a Horváth András, aki a neten kerengő információk szerint furcsa körülmények között fejezte be rendőri pályafutását?
[mnky_ads id=”10552″]

Az un.”olajos-robbantásos” ügyeket vizsgáló parlamenti bizottság által felvett, titkosítás alól feloldott jegyzőkönyv 20. és 21. oldalán található az a rész, ahol a Papa néven ismert egykori nyomozó, Sándor István arról beszél, hogy Horváthnak – aki akkor a Pest megyei rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese volt – azért kellett leszerelnie, mert összejátszott azokkal, akiknek bűnös tevékenységeit most miniszteri biztosként vizsgálnia kell! Ilyen a világon nincs, de úgy látszik mégis van! Ám ha rágalom volt mindez, akkor emiatt kit vontak felelősségre?

Horváth egyébként – netes információk alapján – 1997-ben Pintér Sándor egykori vállalkozásának, a Preventív-Security Rt. igazgatóságának tagjaként részt vett Pintérrel együtt a bombagyárosként elhíresült Dietmar Clodó cégének biztonsági bemutatóján.  Majd feltűnt Horváth egy cég vezetőjeként is annak idején. A Carriere Kft. akkor szerepelt a sajtóban, amikor 2002-ben a Magyar Posta Rt-nél azt keresték poligráfos vizsgálat segítségével, hogy ki szivárogtatta ki az állami cég és a Földi László-féle Defend Kft-vel közti megállapodás dokumentumait.

Ki tudja meddig

Horváth, a nyugalmazott ezredes időközben tábornokká lépett elő. Miniszteri biztossá való kinevezése fél évre szólt, elég nagy meglepetést keltett szakmai körökben, az meg különösen, hogy ki tudja miért, a határidő már régen letelt, de lehet, hogy még most is ebben a jól fizető beosztásban van.

A belügyér tudja egyedül a válaszokat azokra a miértekre, melyeket ez a Horváth András tábornok történet felvet. De erre felé nincsenek ám milánói ügyészek, sőt senki, aki ezeket hivatalból megkérdezhetné tőle! Aktív rendőr már nincs ebben az országban, aki érdemi adatokkal tudna szolgálni. Passzív még akadna, de a még élők közül sem szeretne senki idő előtt meghalni. Így aztán nem marad más, mint a pancsikálás véleményközlésekkel, olyan történésekben, ahol nem voltunk jelen!

Végezetül álljon itt a már említett „uborka görbületes” szerző ars poétikája: “Az összefogás, az igazságba vetett hit és a kitartás vezet győzelemre, csak az erősek maradnak fent. Mi, magyarok egy nagy korszak küszöbén állunk. A magyar név megint szép lesz, méltó régi nagy híréhez. Tisztelet a bátraknak, éljen a magyar szabadság, éljen a haza!” Biztos, hogy ő az az olajos-robbantásos miniszteri biztos?

Kapcsolódó:

Az Energol olajügy a 90-es évek alvilágának tökéletes lenyomata – A bűnüldözés sarlatánjai 4.

Az olaj-szőke hercegek olajra léptek – a bűnüldözés sarlatánjai 3.

És akkor felrobban az Aranykéz utca-Boros, Seres meg a hivatalos kapcsolatok – a bűnüldözés sarlatánjai 2.

Lövések és robbantások, az elmúlt évtizedek magyarországi alvilága – A bűnüldözés sarlatánjai 1.

[mnky_ads id=”4674″]
[mnky_ads id=”4668″]

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here