Connect with us

Budapesti hétköznapok

BKK is igyekszik védekezni a járvány terjedése ellen – Nagy a baj!

Megosztás

Azon nincs mit vitatkozni, hogy a mostani járvány terjedésének is a közösségiközlekedés, az egyik góca. A BKK a kezdetektől fogva igyekszik kivenni részét a védekezésből és óvni az utazók mellett munkavállalóit is. Most tettek eleget a sofőrök egy régebbi követelésének.

Megosztás

Azon nincs mit vitatkozni, hogy a mostani járvány terjedésének is a közösségi közlekedés az egyik góca. A BKK a kezdetektől fogva igyekszik kivenni részét a védekezésből és óvni az utazók mellett munkavállalóit is. Most tettek eleget a sofőrök egy régebbi követelésének.

 Nem lehet felszállni az első ajtókon a buszokra és trolikra

A koronavírus-járványhoz kapcsolódó intézkedések részeként hétfőtől átmenetileg nem nyitják ki az első ajtót az autóbuszokon és a trolibuszokon, a járművek első részét kordonnal zárják le. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) tájékoztatása szerint a járművekre a második, a harmadik vagy a negyedik ajtónál lehet felszállni.
Az intézkedés célja, hogy a járművezetők járványos megbetegedésének esélyét minimálisra csökkentsék. Budapesten naponta több ezer busz- és trolivezető biztosítja a felszíni közösségi közlekedés működőképességét, „védelmük ezért rendkívül fontos a fővárosban utazóknak is” – emelték ki a közleményben.

Az intézkedést alighanem az a tény is megsürgette, hogy a BKV dolgozói között, egyre vészterhesebben tarol a járvány.

Nagy a baj!

„A Blikk úgy értesült, hogy csak a BKV- nál több mint 400-an nem tudnak dolgozni, mert ledöntötte őket a Covid, avagy fertőzött családtagjuk miatt karanténban vannak. Csak a cinkotai garázsban 68 sofőr és 10 egyéb területen dolgozó esett ki a munkából. Információink szerint több kollégát elragadott a halál, van köztük buszvezető és diszpécser, a volánosok közül is, a cég üzemeltet több BKK-buszjáratot is. A BKV sajtóirodája elismerte a Blikknek, hogy nagy a baj. „

Kapcsolódó

 

BKK, járvány,

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük