Connect with us

Ez a nap

Életbe lép az amerikai szankciókat blokkoló rendelet az Európai Unióban

Európai Bizottság
Megosztás

Megindította az Európai Bizottság (EB) pénteken az úgynevezett blokkoló rendelet aktiválását célzó eljárást, amely megtiltaná az európai cégek számára, hogy eleget tegyenek az Irán elleni amerikai szankcióknak, így próbálva életben tartani az Egyesült Államok által egyoldalúan felmondott iráni nukleáris megállapodást.

A brüsszeli testület az atomegyezménnyel összefüggésben leszögezte: az EU-nak egészen addig eleget kell tennie a vállalásainak, amíg Teherán is ezt teszi, a washingtoni kormányzat által elrendelt büntetőintézkedések azonban kihatással lesznek az európai vállalatokra, ezért mindent meg kell tenni a védelmük érdekében.

Az 1996-ban született blokkoló rendelet a tervek szerint két hónap múlva lép életbe, ha az uniós tagállamok kormányait tömörítő tanács és az Európai Parlament (EP) jóváhagyja. Ez büntetés terhe mellett megtiltja az európai cégeknek, hogy a korlátozások miatt felszámolják üzleti kapcsolataikat Iránnal, valamint kimondja, hogy nem ismerik el az amerikai szankciókat kikényszeríteni hivatott bírósági ítéleteket.

Mint közölték, a cél, hogy még augusztus 6. előtt hatályba lépjen a rendelet, ugyanis ekkortól érvényesek az Egyesült Államok első büntetőintézkedései. Rámutattak, mindez még leállítható, ha megváltoznak a politikai körülmények, például az Egyesült Államok kivételt tesz európai szövetségeseivel a szankciók terén.

A bizottság emellett azt az eljárást is megindította, amely lehetővé teszi majd az Európai Beruházási Bank számára, hogy segítse az európai vállalatok iráni befektetéseit.

„Az Európai Unió elkötelezett az amerikai szankciók európai cégeket sújtó hatásának csillapítása mellett, ezért lépéseket tesz az EU és Irán közötti növekvő kereskedelmi és gazdasági kapcsolatok fenntartása érdekében” – írta közleményében az EB egy nappal azután, hogy a szervezetet vezető Jean-Claude Junckert az uniós állam- és kormányfők egyhangú támogatásukról biztosították az ügyben.

Az EB folytatja és megerősíti ágazati együttműködését Iránnal

Végezetül bejelentették, bizalomerősítő intézkedésként az EB folytatja és megerősíti ágazati együttműködését Iránnal, például az energiaszektorban, és ennek keretében Miguel Arias Canete uniós energia- és klímaügyi biztos már a hétvégén Teheránba látogat.

Az Európai Bizottság mindemellett hangsúlyozta: elkötelezettek az Egyesült Államokkal számos területen meglévő együttműködés fenntartása mellett, Washington továbbra is kulcsfontosságú partnere és szövetségese az Európai Uniónak.

(Forrás: MTI)

Kapcsolódó:

Mogherini: Európa gyors megoldást akar az iráni atomalku védelme érdekében

Belga kormányfő: számos amerikai intézkedés szembemegy az európai érdekekkel

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük