Banánköztársaság
Budai Gyula szokásához híven pert vesztett! – Ezúttal Czeglédy Csaba ellen….
Budai Gyula, a Fidesz egyik legtehetségtelenebb tagja, akinek politikai tevékenysége az ellenzéki szereplők mocskolásában merül ki, elvesztette az eddigi legnagyobb pert velem szemben: most már a Kúriától van papírja arról, hogy háromszor is hazudott rólam, egyik esetben pont a Parlamentben – tudatta közösségi oldalán Czeglédy Csaba.
Budai Gyula, a Fidesz egyik legtehetségtelenebb tagja, akinek politikai tevékenysége az ellenzéki szereplők mocskolásában merül ki, elvesztette az eddigi legnagyobb pert velem szemben: most már a Kúriától van papírja arról, hogy háromszor is hazudott rólam, egyik esetben pont a Parlamentben – tudatta közösségi oldalán Czeglédy Csaba.
Budai úr, hazudgatunk….?
„A Kúria friss ítéletében megállapította, hogy Budai Gyula alperes azzal, hogy a 2018. április 4-én tartott sajtótájékoztatóján valótlanul állította, hogy dr. Czeglédy Csaba 50 millió forintot adott Kész Zoltán kampányára, illetve dr. Czeglédy Csaba érdekeltségébe tartozó Human Operator Zrt. által foglalkoztatott diákok munkájukkal segítették Kész Zoltán kampányát, valamint 2017. október 9-én a parlamenti felszólalásában annak valótlan állításával, hogy az ügyészség nyomozást rendelt el, mert Czeglédy Csaba megzsarolta a Szeviép-károsultakat képviselő ügyvédet, és felajánlotta, hogy több tízmillió forintot fog kapni, ha nem támadja Botka Lászlót,
megsértette a jóhírnév védelméhez fűződő személyiségi jogomat,
Ejnye-bejnye!
Budai Gyula alperest a további jogsértéstől eltiltotta, és kötelezte, hogy 15 napon belül fizessen meg nekem 200.000 (kettőszázezer) forintot, valamint ugyanezen határidőben az MTI útján OS közlemény formájában tegye közzé az ítélet jogsértést megállapító rendelkezését.
Én már most mindent megteszek, hogy minél több fideszes politikus bíróság előtt felelősségre legyen vonva. Tettek, nem szavak.”
-ígéri Czeglédy.
Az ítélet fontosabb részei:
[24] Az Alkotmánybíróság 3240/2019. (X.17.) határozatának indokolása is rögzíti, hogy a választási kampány szabad folyását védő gyakorlat nem jelenti azt, hogy a jelöltek bármilyen valótlan információt, állítást terjeszthetnek egymásról, vagy az igazságot elferdítő állításokkal, féligazságokkal a választókat szabad megtéveszthetik [Indokolás 33. bekezdés]. A két kijelentés nem a felperes politikai nézeteire, alkalmasságára vonatkozott, hanem arra, hogy miközben a felperessel szemben a költségvetés terhére elkövetett bűncselekmény miatt büntetőeljárás folyik, a felperes korábban jelentős összeget adott a veszprémi képviselőjelölt kampányára, illetve a hozzá köthető vállalkozáson keresztül diákmunkásokat biztosított politikai kampány folytatásához.
[25] A Kúria megítélése szerint a sajtótájékoztatón elhangzott két valótlan és sértő kijelentés tárgyi súlyánál fogva is alkalmas a felperes jóhírnevének megsértésére, az alperes ezek megtételénél nem tanúsította a tőle elvárható gondosságot. Még választási kampány esetében sem támogatható az a gyakorlat, hogy ellenőrizetlen sajtóértesülésekre, meg nem nevezett tanúkra hivatkozással tényként közöljenek valótlan állításokat. Figyelembe kellett venni azt is, hogy az adott esetben a felperes számára nem volt biztosított a konkrét reagálás lehetősége, mert előzetes letartóztatásban volt.
[26] Az alperes 2017. október 9-ei parlamenti felszólalása tekintetében a Kúria ugyancsak nem értett egyet a másodfokú bíróság álláspontjával. Az alperes ekkor tényként állította, hogy az ügyészség vesztegetés miatt nyomozást rendelt el arra tekintettel, hogy a Szeviép-károsultakat képviselő ügyvédet a felperes megzsarolta és azt ajánlotta fel neki, hogy több tízmillió forintot fog kapni, ha Botka Lászlót nem támadja tovább. A szóban forgó időszakban még nem volt választási kampány, így az arra vonatkozó speciális mérlegelési szempontok nem érvényesülnek. Kétségtelen, hogy a parlament a közügyekre vonatkozó véleménynyilvánítás kitüntetett terepe és az alperes felszólalása közügyben történt. Nem lehet ugyanakkor eltekinteni attól, hogy az alperes jogász végzettségű személy, aki korábban ügyészként is tevékenykedett. Ehhez képest az elvárhatóság mércéje az ő esetében magasabb, hiszen pontosan tisztában kellett lennie azzal, hogy a feljelentés kiegészítésének elrendelése és a nyomozás elrendelése között jelentős különbség van.
A Kúria nem értett egyet a másodfokú bíróság azon álláspontjával,
hogy a valós tény (feljelentés kiegészítésének elrendelése), valamint az állított tény (nyomozás elrendelése) között csupán a felperes megítélése szempontjából lényegtelen különbség lenne. Az előbbi azt jelenti, hogy az ügyészség vizsgálódik abban a körben, hogy egyáltalán szükséges-e az érdemi vizsgálat elrendelése, míg az utóbbi esetében a befogadók számára az „üzenet” az, hogy a feljelentés komoly, érdemi vizsgálatára van szükség, bűncselekmény megalapozott gyanúja merülhetett fel.
A Kúria ezért ebben a tekintetben is megalapozottnak találta a felperes felülvizsgálati kérelmét.”
Budai, a DK-ra állított fideszes?
Úgy tűnik, Budai Gyulának sikerült megcsípnie pártjában, hogy blődséget hordjon össze a Demokratikus Koalíció prominenseire. Néhány próbálkozása már elnyerte méltó ítéletét, a többi folyamatban van…..
1 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is
- Horoszkóp az év legkülönlegesebb napjára
- Orbán: olyat fogunk csinálni, amit korábban még nem – Jesszuskám, csak nem? Megpróbálják lopás nélkül? – Napi Lendvaiság…
- Már megint Novák Katalin! – Most éppen az a hír, hogy festménnyé lett Sólyom falán
- Ájulat, hogy mekkorát nőtt a tanárok száma – lelkendezik a regnáló, de nézzünk picit a katedra mögé….
Lacus
2021.09.28 20:50 at 20:50
Azért az ügyészség nem a jog fellegvára! Még Polt Péter sem, mert ő meg eladta magát! Pénzért mindent? Viszont nem volt ügyész, csak lett!