Czeglédy: a Magyar Nemzet még abban is hazudott, hogy mit hazudott a HírTV-ben Budai Gyula

Nem panaszkodhat Dr. Czeglédy Csaba, a DK politikusa, hogy nem figyeli árgus szemmel a regnáló kommunikációs had és, ha nem találnak kivetnivalót a ténykedésében, akkor gyártanak párat. Az sem riasztja vissza őket, hogy a bíróság rendre elmarasztalja őket ezért, fizetnek, -fizetünk helyettük- mint a katonatiszt és legfeljebb hónapok, sőt évek múltán közölnek egy “bocsi”-cikket lódításukért. Egy sokadik ilyenről számolt be a politikus-ügyvéd.

“Jubileum: megszületett a tizedik bírósági ítélet, hogy nem adtam semmilyen pénzt Kunhalmi Ágnesnek

Nagyon sokat írtátok, hogy ezt nem lehet megunni, így hát közkívánatra íme a Fővárosi Törvényszék legfrissebb ítélete. Most éppen a Magyar Nemzet hazudozott, ezért a bíróság az alábbi helyreigazító közlemény közlésére kötelezte:

“A 2021. március 4. napján a Magyar Nemzet online felületünkön közzétett

Gyurcsány ügyvédje Dobrev Klárával egyeztetett”

című cikkünkben

  • valótlanul híreszteltük, hogy dr. Czeglédy Csabát kétszer már elítélte a bíróság adócsalásért,
  • valótlanul híreszteltük, hogy dr. Czeglédy Csaba pénzt adott át Kunhalmi Ágnesnek a budapesti kampány finanszírozására,
  • valamint valótlanul híreszteltük, hogy dr. Czeglédy Csaba betegségre hivatkozva nem jelent meg a bíróságon.

Mindezek mellett azt a való tényt, hogy dr. Czeglédy Csaba nem jelent meg a bíróságon, és azon való tényeket, hogy azon a napon Dobrev Klárával találkozott és futóedzést is tartott, azon való tény elhallgatásával, hogy őt nem is idézte tárgyalásra a bíróság, abban a hamis színben tüntettük fel, hogy amiatt nem tartott a bíróság érdemi tárgyalást, mert azon dr. Czeglédy Csaba nem jelent meg.”

A bíróság azt is megállapította,

hogy a Magyar Nemzet “újságírójának” még az sem ment, hogy hűen idézze a HírTV-ben elhangzottakat, tehát a Magyar Nemzet még abban is hazudott, hogy mit hazudott a HírTV-ben Budai Gyula.

Ítélet [24] pontja:

“A felperes elektronikusan csatolta az alperesi sajtószerv cikke által szemlézett, Budai Gyulának a Hír TV részére adott riportját. A felvétel az eljárásban tartott tárgyaláson megtekintésre került, és egyértelműen megállapítható volt, hogy az alperesi sajtószerv több ponton nem szöveghűen vette át Budai Gyula nyilatkozatát. Egyértelműen megállapítható volt például, hogy Budai Gyula nem tett olyan, a cikkben szereplő kijelentést, miszerint konkrétan jelen volt, amikor a felperes pénzt adott át Kunhalmi Ágnes részére.”

Kapcsolódó

 

czeglédy

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük