Szellemi Honvédő díjakat adott át a Civil Összefogás Fórum (CÖF) – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) Budapesten pénteken. A „szellemi honvédők” és a Civil Együttműködési Tanácskozás...
Kormányinfót tartott csütörtökön Gulyás Gergely miniszter és Hollik István szóvivő. Kérdés érkezett arra vonatkozóan, hogy – miután a CÖF kormánybarát szervezet szóvivője erről beszélt – mit...
Ursula von der Leyen megválasztott bizottsági elnök vezetésével egy, a korábbinál jobb és hatékonyabb bizottság áll majd fel ifj. Lomnici Zoltán, a Századvég jogi szakértője, a...
Azt próbálják beadni, hogy aki részt vesz az Európai Parlamenti választáson – legyünk minél többen! – az egyben „virtuális Békemenetel”. Azt nem tudatják, hogy az is...
Van az úgy, hogy nemcsak jól, de már szinte sehogyan sincsen. Mint momentán Orbanisztánban...
A legutóbbi hírek szerint nem lesz békemenet március idusán. Ezt valószínűleg sokan ki fogják bírni zokogás nélkül. Feltéve, hogy nem teszik kötelezővé. A zokogást. Netán a...
Szakértői testületet hozott létre a Civil Összefogás Fórum - Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA), annak érdekében, hogy autentikusabban képviselhessék kezdeményezéseiket az Európai Unióban - jelentette be...
És újra harcban a CÖF! Már nagyon hiányzott a közpénzből finanszírozás vádját magáról eddig le nem mosó Fidesz-civilek szervezetének felhorkanása. De bennük nem lehet csalódni, amikor...
Egy éve derült ki, hogy az MVM Villamos Művek Zrt. vezetőségében bőkezűen bánnak a támogatással, érzékenyek a remek ötletek iránt és akár fél milliárd forintot is...