Az EP Szocialisták és Demokraták (S&D) frakciója által Go Local! című fórumon az EP magyar szociáldemokrata képviselői ismertették álláspontjukat.
Gül Baba nem egy békés, rózsafüzért morzsoló gondolkodó volt, hanem bektasi dervis, azaz harcos muszlim szerzetes, aki 1541-ben a megszálló török sereggel érkezett Budára, hogy harcoljon...
A választók egy felmérés szerint tudják, hogy a magyar demokrácia beteg, és nem hiszik, hogy ezen demokratikus választással lehet segíteni.
Az igazságot és a törvényt mással, mint forradalommal itt már nem lehet helyreállítani. Ha bízom valamiben, hát ebben.
Bayer blogján ment neki a demokrácia alapelveit védő Stumpf Andrásnak: "Stumpf kolléga az „egyrészt-másrészt” megnyilatkozó értelmiség egyik prototípusa, aki most éppen gender study ügyben egyrészt-másrészt. Stumpf...
A Nyugat és Magyarország viszonyának mozgatóira és a szolidaritás kölcsönös hiányának okaira világított rá Schmidt Mária a Le Monde-ban.
Azt talán mondanom sem kell, hogy a Bálványosi Nyári Szabadegyetem – a mai Tusványosi Szabadegyetem elődje – ugyancsak a Soros Alapítvány nagyvonalú támogatásával indult 1990-ben és...
Az európai demokrácia megbicsaklott, ezért azt szeretnénk, hogy helyreállítsuk a demokráciát Európában – jelentette ki Orbán Viktor csütörtökön Brüsszelben, az uniós tagállamok állam- illetve kormányfőinek kétnapos...
A Fidesz tábor közkedvelt bértollnoka több helyen kifakadt amiatt, hogy a magyar kormányt antiszemitának titulálták külföldön. Bezzeg Franciaországban…. Bayer Zsolt erős csúsztatással próbálja védelmezni a hatalmat....