Mindenkinek az életében eljön a nagy pillanat, amikor a papíron látott kriksz-krakszról kiderül, hogy betűhalmaz, amit ellehet olvasni és, amikor már jól meg az összeolvasás, akkor...
Egy uniós felmérés szerint 2017-ben az Európai Unió lakosságának közel 8 százaléka nyilatkozott úgy, hogy nem engedheti meg magának otthona fűtését.
Számomra az legnagyobb rejtély, hogy hogyan fordulhatott elő, hogy 2014-ben és 2018-ban is éppen annyi szavazatot kapott a Fidesz, hogy meglegyen a kétharmados többsége. Sem eggyel...
Szájer József, a Fidesz EP-képviselője kedden az InfoRádió Aréna című műsorában fejtette ki, hogy a "Fidesznek is le kellett mondania dolgokról, el kellett viselnie a méltánytalan kritikákat...
Varga István, a fideszes sajtót tömörítő állami médiaholding elnökének hétfő reggel valószínűleg eszébe sem jutott, hogy kedden már nem kell bemennie dolgoznia a 476 darab kormánypárti...
„…a sajtószabadság állítólagos sérelmének hangoztatásával szemben kiegyensúlyozott a helyzet ezen a téren is, és Nyugat-Európával ellentétben nálunk nincsen cenzúra...”
Karácsony Gergely, a Párbeszéd főpolgármester-jelöltje nyerte a baloldali pártok, az MSZP, a Demokratikus Koalíció (DK), a Párbeszéd és a Szolidaritás fővárosi előválasztását. A Fidesz-KDNP szerint hatalmas...
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a jogállam elleni támadásként értékelte és határozottan visszautasította vasárnap az MTI-hez eljuttatott közleményében Arató Gergely DK frakcióvezető-helyettes "alaptalan vádaskodásait".
Néha egy hír cáfolatán legalább úgy el lehet gondolkodni, mint magán a híren. Ilyen lehet az, hogy cáfolták: Orbán akarná fogadni a pápát Csíksomlyón. Az alaphírt...