A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének új elnöke szerint néhány éven belül egyszerűen nem lesz, aki tanítson. A korábbi fideszes képviselő belülről látta a párt működését, így már...
Márki-Zay Péter szerint a Fidesz helyi szervezete közvélemény-kutatást végez Hódmezővásárhelyen, de nemcsak kérdeznek, hanem manipulálnak is. Az érintettek visszautasítják a vádat. Zajlik az élet Lázár János...
Nagyon örülök kedves nagyságos úr, hogy meg tetszett állni szegény hajlékom előtt. Behívnám magamhoz, de a mama bent fekszik betegen mert nekem kórházra nem telik, így...
A Fideszből 2015-ben kilépett Lakatos Béla, a Komárom megyei Ács polgármestere úgy döntött, hogy települése érdekében lemond tisztségéről. Nem a kihívások tántorították el, hanem az, hogy...
Miért húzza az időt a regnáló? Harmadik négy-évének jelenlegi állása szerint egyik napról a másikra kitud nyírni bárkit és bármit. Ezt akarta, elérte. Többségi felhatalmazást ügyeskedtek...
Hadházy Ákos nem most kezdte a „szakmát”, temérdek olyan ügyet fejtett fel, amiért a bejáratott, jól működő demokráciákban maguktól kellene szégyenkezve lemondaniuk az elkövetőknek. Nem így...
A facebookon, online sajtóban tájékozódva egyre csak azt látom, hogy az általam ellenzékinek, vagy legalábbis nem kormánypártinak tartott, nagyra becsült értelmiség zavara, különösen arról mi is...
Több befolyásos LMP-s is arról számolt be a Magyar Narancsnak, hogy a párt kampányfőnöke és jelenlegi parlamenti képviselője, Schmuck Erzsébet rendszeresen egyeztetett Schmidt Máriával a választások...
Hétfőn délután az LMP-s Ungár Péter Facebook-oldalán megbírálta a párbeszédes Tordai Bencét: „Ma azon ritka alkalmak egyike van, amikor a miniszterelnök bejön a munkahelyére, szerintem érdemesebb...